Harmincnegyedik fejezet - Teljes képzavar

Harmincnegyedik fejezet

Teljes képzavar

Helen

- Minden rendben van veletek? – kérdeztem óvatosan Jamest, mire ő titokzatosan rám mosolygott. Néhány nappal ezelőtt, mikor Jimmyt haza vittem, láttam Audreyn, hogy sírt. Ettől újra eltöltött az aggodalom. Úgy láttam, az elmúlt hónapokban nagyon jól megvoltak Jamesszel, öröm volt rájuk nézni. A kapcsolatuk maga volt a szerelem és a harmónia. De most történt valami és féltem attól, amit most esetleg hallani fogok. Mikor James hazahozott minket, alig tudtam megállni, hogy rá ne kérdezzek. De adódott megfelelő pillanat és arra gondoltam, hátha addig meg tudják beszélni a dolgokat. Most viszont összeszedtem a bátorságomat és rákérdeztem a dologra. James titokzatos mosolya azonban kissé megnyugtatott.

- Igen, minden rendben van. – mosolygott rám továbbra is, majd helyet foglalt a kanapén. Néhány másodperces csend ereszkedett ránk, én nem mertem tovább faggatózni, inkább az ajkamba haraptam és Jimmyt figyeltem. – Audrey gyereket szeretne. – bökte ki végül James, megkönyörülve rajtam. Éreztem, hogy arcomra kiül a meglepetéssel vegyes öröm.

- Tényleg??? – kérdeztem izgatottan. – Ez fantasztikus! – öleltem meg Jamest. Egy unoka érkezése teljesen felvillanyozott. Ha James és Audrey közös gyereket szeretnének vállalni, akkor minden a legnagyobb rendben kell lennie…de akkor… - Akkor viszont nem értem. – ráztam meg a fejemet. – Miért sírt? – valahogy nem állt össze a kép. Láttam, hogy a kérdésemtől James is elkomorult.

- Több oka is van. – sóhajtott nagyot. – Néhány hete azt hitte, hogy terhes…akkor jött rá, mennyire szeretne gyereket. – mosolyodott el James, de mosolyába nem kevés szomorúság is vegyült. – De mikor elment az orvoshoz, kiderült, hogy nem terhes, csak… - láttam rajta, hogy nehezen találja meg a szavakat. – Csak úgy néz ki, hogy nehezebb lesz teherbe esnie. – mondta, közben a kanapé huzatát babrálta.

- Ó, értem… - bólintottam. – De ugye azért van rá esély, hogy sikerül? – néztem rá aggodalmasan.

- Persze. – mosolyodott el ismét James. – Csak egy kis türelem kell hozzá. Az egyetlen probléma az, hogy…Audreyban most nagyon megváltozott valami. Bizonyára azért, amit Jimmyvel él át. Tényleg anya lett. – nézett rám komoly arccal James. – Emlékszem még arra a lányra, aki majdnem sikítva futott el, amikor először látta meg Jimmyt. – nevetett fel, közben láttam, hogy szemei a múltba révednek. – Most pedig olyan természetesen viszonyul hozzá, úgy gondoskodik róla, szereti és ápolja, mintha tényleg ő lenne az édesanyja. – láttam, hogy szemei könnybe lábadnak. – Soha nem reméltem, hogy ennyire megszeretik majd egymást. Ez annyira…annyira csodálatos. Sőt…Audrey maga csodálatos. Igazi nő lett. És anya.

- És…és te mit szólsz ehhez az egészhez? Te is szeretnél babát tőle? – kérdeztem. Tudni akartam, hogy ő mit gondol a kérdésről.

- Persze, hogy én is szeretném! – vágta rá azonnal. Határozottsága megnyugtatott. – Ez természetes. És Audrey érzései is természetesek. Kissé előbb történt meg ez a dolog, mint gondoltam, de nem bánom. Együtt élünk és szeretjük egymást. Mi más kellhet még? – néhány másodpercig csöndben maradtam, igazából féltem feltenni a kérdést, amely ezek utána kézenfekvőnek tűnt a számomra.

- És…gondolkodtál már azon, hogy megkérd a kezét? Hogy elvedd feleségül, még mielőtt a kicsi megérkezik? – kérdeztem, miközben szememmel az arcát tanulmányoztam. Ahogyan azt előre gondoltam, James felsóhajtott.

- Igen. – mondta, majd szemei Jimmyn állapodtak meg.

- És? – kérdeztem, mert a válasz korántsem volt kielégítő. Láttam rajta, hogy vívódik, nem szívesen beszél erről.

- Nem tudom…azt hittem, hogy egyszerű lesz az egész. Együtt élünk, szeretjük egymást, tökéletes család vagyunk és… és egyszer majd késztetést érzek, veszek egy gyűrűt és megkérem a kezét. Ahogyan ennek lennie kell.

- És mi a baj ezzel? – vontam össze a szemöldökömet. Ő tanácstalanul a fejét rázta.

- Nagyon szeretem Audreyt és tisztelem azért, mert elfogadta Jimmyt és az édesanyja lett. De…

- De mi??? – éreztem, hogy egyre türelmetlenebb vagyok.

- Eddig egyetlen nő előtt térdeltem le, egyetlen nőnek húztam az ujjára a gyűrűt. – láttam rajta, hogy nem mer rám nézni. – És bár már nem hordom a sajátomat, de még mindig rajtam van. – simította végig a gyűrűsujját ott, ahol a jegygyűrűjét viselte. Nem tudom elképzelni, hogy mindezt valaki mással is megtegyem. – kétségbeesett tekintete most rám rebbent. Most én ráztam meg a fejemet.

- James, én nem értelek. – egy nagyot nyeltem, mert fojtogatott a tehetetlenség. – Szeretsz és tisztelsz egy nőt, aki melletted áll mindig és mindenben, aki szereti a fiadat és az anyja lett. Te pedig mégis kevesebbnek tartod Őt, mint Juliet? – felálltam a kanapéról, mert a harag kezdett úrrá lenni rajtam.

- Nem erről van szó, én csak…

- Audrey őszintén szeret téged és hitt a szavaidnak, amikor olyan életet ígértél neki, amilyenre vágyik. – emlékeztettem Jamest. – Tiszteletet emlegetsz, miközben el sem tudod képzelni, hogy gyűrűt húzz az ujjára? – szinte soha nem beszéltem ilyen hangon Jamesszel, de most nagyon felmérgesített. - Ha képtelen vagy megtartani a szavadat, ha képtelen vagy mégis úgy szeretni őt, ahogyan megérdemli, akkor bizony nagyon önző vagy! Ő mindent megad neked, te viszont… - vettem egy nagy levegőt és próbáltam néhány fokkal higgadtabban folytatni, mert láttam James kétségbeesett arcát. – Ha így érzel, akkor inkább nem kellene gyereket vállalnotok. Tudod jól, mennyire gonoszak és rosszindulatúak tudnak lenni az emberek. Ha a szemébe nem is mondanák, de összesúgnának Audrey háta mögött, mert úgy vár tőled gyereket, hogy még csak a kezét sem kérted meg. És azt is tudom jól, hogy milyen szörnyen és megalázottnak érezné magát ettől. És nem csak Önmaga miatt. – egy kis szünetet tartottam. – Hogyan lehetne benne biztos, hogy az Ő gyereke is olyan fontos helyet foglal el a szívedben, mint Jimmy, ha már ő is lényegesen kevesebb, mint Julie volt?

Láttam Jamesen, hogy mekkora vihar dúl most benne. Talán önmagában végig sem pörgette mindazt, amit én most elmondtam. Talán pont azért nem, mert még csak gondolni sem akart erre az újabb konfliktusra, erre a nehéz döntésre, amely előtte áll.

- Tudom, hogy miről beszélsz, én magam is ezerszer átgondoltam már. – túrt idegesen a hajába. – Még csak három hónapja, hogy újra együtt vagyunk. Audrey ez alatt az idő alatt rengeteget változott. Megérett. Őszintén hiszem, hogy ugyanez a változás majd bennem is meg fog történni. Csak egy kicsit több idő kell hozzá. – bólintott, mintha csak magát akarná győzögetni. – Már ez alatt az idő alatt is rengeteg dolog megváltozott bennem. Soha nem hittem volna, hogy még egyszer ilyen boldog lehetek. – nézett rám kék szemeivel. – És hiszem, majd ahogyan telnek a hónapok, úgy a régi életem Julie-val…már nem ereszkedik sötét fellegként a jelenemre. – magyarázkodott. Eddig szavai olyan ellentétesek voltak egymással, hogy már én magam sem értettem, mi is lakozhat James fejében- és szívében. Azt mondta, szereti Audreyt, szeretne tőle gyereket, de elvenni feleségül…az lehetetlen dolognak tűnik. Teljes képzavar.

- Nem tudom, James. – ráztam meg a fejemet. Egyre inkább egy sötét gondolat kezdett úrrá lenni rajtam. Lelkifurdalást éreztem. – Már kezdem bánni, hogy segítettem neked, mikor vissza akartad szerezni Audreyt…szégyellem magamat, hogy becsaptam…

Audrey

- Szia! – köszöntem Jamesnek, mikor belépett az ajtón. Láttam az arcán, hogy nincs túl jó kedve. – Hol van Jimmy? – kérdeztem, mikor hiába vártam, hogy ő is belépjen az ajtón.

- Annyira jól elvolt apával, hogy nem volt hajlandó haza jönni. Holnap reggel majd tőlük megy bölcsibe. – mosolygott rám erőtlenül.

- Értem. – bólintottam, de nem tudtam szó nélkül elmenni James rosszkedve mellett. – Történt valami? – léptem hozzá. – Gondterheltnek látszol… - simogattam végig az arcát. Láttam, hogy könnyek fátyolozzák el a szemét, majd szorosan magához ölelt. Szinte levegőt sem kaptam.

- Nagyon szeretném, ha lenne gyerekünk, ugye tudod? – suttogta a fülembe, én pedig nem tudtam hova tenni ezt a váratlan érzelem kitörést.

- Hát…remélem, hogy így van. – válaszoltam, miközben alig kaptam levegőt.

- Ez az igazság. És nagyon fogom őt szeretni. Ahogyan téged is nagyon szeretlek! – csókolta meg a homlokomat. – egyre jobban összezavarodtam.

- James, mi történt? – kérdeztem tőle, mert tudtam, ennek a viselkedésnek valami komoly oka van.

- Nagyon szeretlek! – mondta újra. – És szeretném, ha soha nem lennének kétségeid efelől. – suttogta a fülembe, majd végre engedett kicsit a szorításából.

- James, megijesztesz. – mondtam, mikor végre a szemébe nézhettem.

- Tudom, ne haragudj…ne haragudj. – csókolt meg. – Bolond vagyok. – mosolygott rám, majd kézen fogva indultunk a nappaliba.

- Mire gondolsz? – kérdezte James, mikor a szenvedély percei után csöndesen feküdtem a karjaiban.

- Mennyi ideig tartott? – kérdeztem egy kis szünet után. – Mennyi idő után lett Julie terhes? – néztem rá, miközben James haját simogattam.

- Hát úgy…három-négy hónap… - válaszolta James bátortalanul, arcán láttam, hogy nem keveset gondolkozott ezen a válaszon. Nem azért gondolkodott, mert nem emlékezett rá pontosan, sokkal inkább azért, hogy mit is kéne mondania nekem. Szinte biztos voltam benne, hogy miután eldöntötték, hogy gyereket szeretnének, Jamesnek elég volt ÚGY ránéznie Julie-ra és már terhes is lett. Lehajtottam a fejemet. Tudtam, James azért mondott ilyen időpontot, mert tudja jól, nekem valószínűleg több időbe fog telni a dolog és nem akarja, hogy emiatt aggódjak, vagy rosszul érezzem magamat. – Audrey… - suttogott, hogy újra rá nézzek. – Ugye tudod, hogy csak egy hete próbálkozunk? – mosolygott rám. – Légy egy kis türelemmel. – simogatta meg az arcomat. – Én igazán rajta vagyok az ügyön. – mondta csibészes mosollyal, amitől nekem is mosolyognom kellett.

- Igen, nagyon lelkes vagy, egy szavam sem lehet. – nevettem, mire magához húzott.

Így, szorosan egymáshoz bújva úgy éreztem, semmi sem lehetetlen. A szívem- és lelkem, minden egyes porcikám azt kívánta, hogy történjen meg bennem a csoda. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy ennek a kívánságnak semmi sem állhatja útját.