Huszonegyedik fejezet - A legrosszabb időzítés

Huszonegyedik fejezet

A legrosszabb időzítés

- Túl korán jöttem? – kérdetem, mikor a nappaliba belépve láttam, hogy James és Jimmy csak nemrég érhettek haza.

- Nem, te jókor jöttél, én szabadultam el később a munkahelyről így később tudtam Jimmyért is menni. Tiszta rohanás volt az egész. Csak alig tíz perce értünk haza.

- Ja, értem. – mondtam. 

– Jimmyt már lefektettem, csak elugrom megzuhanyozni, aztán már itt is vagyok. – mondta és már be is vette magát a fürdőszobába.

Amíg hallottam a vízcsobogást, próbáltam magamat hasznossá tenni, elpakolni Jimmy holmijait, ruhácskáit. Nem akartam, hogy még ezzel is Jamesnek kelljen vesződnie. Fel sem tűnt, hogy mikor zárta el a vizet, egyszer csak mély hangját hallottam a hátam mögül.

- Csak a tiszta ruha maradt kint… - nevetett, majd elkezdett kutatni az egyik fiókban. Én pedig minden másra képtelen voltam, csak megkövülten néztem. Egyetlen, a dereka köré csavart törölközőben jött ki a fürdőszobából, felsőtestén itt-ott még megcsillant néhány vízcsepp. Csak néztem és éreztem, ahogyan elönt a forróság. Bár tudtam, mennyire szeretnék már vele lenni, de eddig a pillanatig nem is tudatosult bennem, hogy mennyire kívánom. Vékony, izmos testéről nem tudtam levenni a tekintetemet. – Egy pillanat és jövök, csak… - ebben a pillanatban rám nézett és tudtam, mit lát rajtam. Kívülről láttam magamat, ahogyan elnyíló ajkakkal, vörösen égő arccal, a kívánságtól könnybe lábadt szemekkel nézem, amiben aztán semmi de semmi illendő nem volt. Megbotránkoztam attól, amit művelek, valahogy erőt vettem magamon és elkaptam róla a tekintetemet. Nem akartam, hogy kihívó viselkedésem, kocsányon lógó szemeim megint semmivé tegyenek minden apró kis eredményt, amit az elmúlt beszélgetések és jó érzésű együtt alvások alatt elértünk. Kényszeresen pakoltam tovább, bár már nem igazán volt mit, közben pedig őszintén reméltem, hogy James már visszament a fürdőbe és magától megoldódik ez a kínos szituáció.

- Audrey… - hallottam mély, andalító hangját a hátam mögül. Egy nagy levegőt vettem és megfordultam. Már néhány lépéssel közelebb volt hozzám, de még mindig nem volt rajta más, csak a törölköző a dereka körül. Éreztem, hogy tűzben ég az arcom. Nem tudtam, hogy hova nézzek zavaromban. Az elmúlt hónapokban megtanultam, hogy el kell rejtenem a vágyaimat, úrrá kell lennem rajtuk, mert úgyis csak keserűen csalódok. De ilyen mértékű kihívásnak még soha nem voltam kitéve. Úgy éreztem, ez a kínzás meghaladja a tűrőképességemet.

James lassan elindult felém, nem tudtam és nem is akartam a szemébe nézni, szemem végül a testén állapodott meg, mintha csak valami varázsos mágnes lenne benne. Ahogyan egyre közelebb ért, tenyerem bizseregni kezdett a gondolatra, hogy milyen lehet megérinteni…érezni a bőrét, érezni az izmait…a szívem úgy dübörgött, hogy majdnem kiszakadt a mellkasomból. Még a blúz is bele remegett, amelyet magamon viseltem.

Végül olyan közel lépett, hogy magamon éreztem a leheletét. De nem mozdultam. Ő lassan megérintette az arcomat, majd ujját az állam alá tette, hogy végre a szemébe nézzek. Elmondhatatlanul rosszul éreztem magamat, hogy ennyire nem tudtam uralkodni a vágyaimon, éreztem, hogy arcom vörösen ég, szemembe pedig könnyek gyűltek a szégyentől és a vágyakozástól. Csak apró pillanatokig bírtam elviselni James pillantását, utána próbáltam másfelé nézni, mert úgy éreztem, menten elsüllyedek szégyenemben.

Ő hozzám hajolt, majd kínos lassúsággal finoman megcsókolt. Éreztem, mennyire bénán csókolok vissza, mert közben szívem ritmusával együtt a légzésem is felgyorsult, úgy kapkodtam a levegőt, mintha szélsebesen rohannék. A finom csókot egy újabb, mélyebb követte, miközben kezeivel megfogta az enyémeket, majd finoman a mellkasára tette őket. Éreztem, hogy James nyitott ajkai közé száll a sóhajom. Bátortalanul indultam el felfedező útra vékony testén, végig simogatva a mellkasát, majd kezeim felfelé indultak, formás nyakára és férfias vállaira…közben pedig úgy csókoltam, mint még soha…ő pedig visszacsókolt, ujjai pedig blúzom gombjaival kezdtek babrálni. Simogató kezeim újra lefelé indultak, elidőztek a mellkasán, amellyel nem tudtam betelni, majd még tovább, a hasára, melynek kockáit meg tudtam volna számolni. Az izgalom, mintha csak a kezemen keresztül áradt volna szét az egész testemben, majd a combjaim között koncentrálódott és kezdett nedves lüktetésbe.

Nem tudtam volna megmondani, pontosan hogyan gombolódott ki rajtam a blúz, de hirtelen azt éreztem, hogy James ujja finoman simogatja végig a melltartó fogságában sínylődő mellemet, majd tenyerét finomat a mellkasomra tette, ahol a szívem kiugrani készült a helyéről, és rám mosolygott.

- Olyan forró vagy… - suttogta, miközben megcsókolt, egyik keze továbbra is finoman cirógatta a bőrömet, míg a másik óvatosan bekúszott a szoknya alá megsimogatta a combomat. – És gyönyörű… - Éreztem, hogy egyre jobban magával ragad a vágy és a pillanat, szorosan hozzá simultam, karjaimmal átöleltem a derekát, körmeimet finoman végig húztam a hátán.

Ahogy így álltunk, a derekára csavar törölközőnek már nem igazán sikerült elrejtenie James izgalmát, amit egyszerre tett boldoggá és hozta ki belőlem a piruló szűzlányt. Megéreztem testemmel az ébredező keménységet, én pedig egyre nehezebben tudta megfékezni a combom között fokozódó lüktetést.

- Gyere, menjünk… - suttogta a fülembe, majd kézen fogott és a hálószoba felé vettük az irányt. Vakon követtem, szinte fel sem fogtam, hogy mi történik…vagy az agyam nem akarta elhinni, hogy hirtelen, annyi várakozással és csalódással teli hónap után végre…

Az ajtó csendesen csukódott be mögöttünk. James leült az ágyra, én pedig idegesen és tanácstalanul álltam egyik lábamról a másikra. Mindig úgy képzeltem, majd ha egyszer ilyesmire kerül a sor, már egy kész forgatókönyv lesz a fejemben az egész szituációról, nem érhet váratlanul a helyzet. Most mégis úgy álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Tele voltam vágyakkal, éppen úgy, mint frusztrációval és szűzies szemérmességgel, ami talán a leginkább zavart. Tudtam, hogy ebben a pillanatban inkább lelombozó lehetek, semmint izgató.

- Gyere ide… - suttogta James halkan az ágyon ülve, kezeit felém nyújtotta. Remegve csúsztattam izzadó tenyereimet az övébe, majd közelebb léptem. Be tudtam lépni két lába közé, bár úgy láttam, veszélybe került a törölköző, amely eddig rendületlenül körül ölelte a derekát. Piruló arccal gondoltam a nem is oly távoli pillanatra, mikor majd megszabadul tőle.

James mosolyogva nézett fel rám a félhomályban, mintha ezzel is megnyugtatni, bátorítani akart volna. Felnyúlt a vállamig, majd finoman levette rólam a kigombolt blúzt. Végig simogatta a derekamat, közben pedig apró csókokat lehelt a hasamra. Lassan mindkét keze bekúszott a szoknyám alá, felváltva simogatták a combom külső- és belső oldalát. Én ügyetlenül, kényszeresen túrtam tincseibe, miközben a hirtelen rám törő, eddig nem ismert érzések lángba borították az arcomat és egész testemet.

- Olyan forró vagy… - suttogta ismét, amit én magam is jól éreztem. Olyan csodálatos volt érezni a simogatását…ujjainak finom érintését a bőrömön…becsuktam a szememet, mintha ezzel a zavaromat is kizártam volna. Éreztem, hogy egy pillanatra megemelkedik a szoknyám, James feje pedig eltűnik simogató kezem alól.

- James.. – suttogtam zavartan, mikor rájöttem, hogy mi történik. Hátrébb akartam lépni, ám ő kezeivel megfogta a fenekemet és maga felé húzott. Szakállának szúrását hirtelen fehérneműmön éreztem. Apró csókok tucatjai égették a lágy textilen keresztül a bőrömet. Meg kellett kapaszkodnom James vállaiba, mert éreztem, hogy szédülök.

James egy nagy levegőt vett, mintha csak magába akarta volna szívni izgalmam buja illatát. A bugyi finoman, de meglepően gyorsan csúszott le a fenekemről, majd egy mozdulattal később már a földön landolt. A szoknyám eltakarta a nyilvánvaló tényt, hogy alul immár teljesen pőre vagyok, de az is tiszta volt, hogy James feje is a szoknya alatt van. Ajkai most már nem a textilt érintették, hanem forró bőrömet…olyan helyen csókolt, ahol még soha senki. Forró lüktetésbe kezdett a testem nem is olyan távol attól a helytől, ahol most James csókolta. Annyira ismeretlen volt az egész…annyira édes…és annyira tiltott…

James még mindig a fenekemet fogta, apró csókjai nyomán csípőm ösztönös mozgásba kezdett, testem vágyott az ismeretlenre. A csókok egyre közeledtek a pulzáló középponthoz, de hirtelen már nem csupán James ajkait éreztem. Aprót sikkantva léptem hátra és lehúztam James fejéről a szoknyámat, majd szégyenlősen ismét a térdemig hajtottam.

- Elnézést…nagyon…nagyon csiklandós vagyok… - hebegtem, mert jobb nem jutott az eszembe. James rám mosolygott, majd nyelvével végig nyalta ajkait, amitől éreztem, hogy teljesen elpirulok.

- Azért ne szökj túl messzire… - nyújtotta felém a kezét, majd miután közelebb léptem, kezünk összefonódott és magához húzott. Óvatosan feljebb kúszott az ágyon, én pedig mellé térdeltem. Ajkaimat az övéhez vonta, miközben a hátán feküdt, én pedig mellé dőltem, a csók közben pedig a mellkasát és a hasát simogattam. Ujjai, amelyek eddig a hajamba túrtak, most finoman indultak végig a gerincem mentém, majd egyetlen, könnyed mozdulattal oldották ki melltartóm kapcsát. Pániszerű mozdulattal kaptam a mellkasomhoz, amikor éreztem, lecsúszik rólam a fehérnemű, de James óvatosan lehajtottam vállaimról a pántokat, majd kivette megkövült kezeim közül a feleslegessé vált ruhadarabot. Égő arccal néztem le rá, ő pedig finoman egyik kezébe fogta a mellemet, mintha valami kívánatos gyümölcs lenne. Be kellett csuknom a szememet, így könnyebb volt elviselnem zavaromat. James óvatosan az ágyra fektetett, kezeivel simogatott, ajkaival csókolgatott. Mikor a mellemen éreztem ajkait és nyelvének ingerlő érintését, új erőre kapott a lüktetés combjaim között, óriási sóhajom apró nyögésben halkult el.

Ahogy összefonódva átadtam magamat a kényeztetésnek, simogató kezeim valami olyasmire is rátaláltak, amire eddig nem. Szemeim azonnal kipattantak, az első, amit megláttam az ágyon, a törölköző volt, amely immár egészen biztosan nem James dereka körül volt. James észrevette ijedt pillantásomat, majd rám mosolygott.

- Ne félj, nem bánt. – mondta, én pedig szégyenlősen elnevettem magamat. Nagyra értékeltem a próbálkozását, hogy oldani szeretné bennem a feszültséget. Szerettem volna megérinteni, de még csak a gondolata is zavarba ejtett. Soha életemben nem váltott ki belőlem valami ennyire szélsőséges érzéseket. Kezem többször is elindult a cél által meghatározott irányba, de aztán valami görcsös félelem megállásra késztette. Az járt a fejemben, mi lesz, ha rosszul érek hozzá, ha fájdalmat okozok…

Mindig csodáltam és hálás voltam James azon képességéért, hogy amikor igazán szükségem volt a segítségére, mindig tudta, mi jár éppen a fejemben. Kezével megfogta remegő kezemet, majd minden erőszak nélkül juttatta célhoz. Görcsösen feszülő ujjaim először megrettentek a forró keménységtől, majd lassan felengedtek és finoman fogták körbe a lüktető férfiasságát. Kezei még mindig körül fonta az enyémet, lassú mozdulatokkal vezetett rá, hogyan okozhatok neki örömöt. Kis idő után keze már inkább engem simogatott ismét, ajkai tovább kényeztettek, miközben én ütemesen fel-le mozgattam rajta a kezemet. Tudtam, hogy jól csinálom, hallottam James légzésén, sóhajain, miközben a nyakamat csókolta…láttam a csípőjéről, mely lassan finom mozgásba kezdett…és éreztem fokozódó keménységet a markomban. James közben észrevétlenül lehámozta rólam a szoknyámat, így már teljesen meztelenül feküdtünk az ágyon. Már nem éreztem olyan mélységű zavart, mint eddig, lassan kezdtem hozzászokni, sőt élvezni a helyzetet. Látni is akartam azt, amit csinálok, nem csak érezni. Felemeltem a fejemet, hogy meglássam az izgató keménységet, amin már egy ideje munkálkodtam. „Hát itt azért lesznek problémák…” – gondoltam kikerekedett szemekkel, mikor felmértem a helyzetet. James apró nevetéséből arra következtettem, hogy vagy kihallatszódott, amit gondoltam, vagy egyszerűen csak sikít az arcomról. Egy karjával a hátam alá nyúlt, majd kicsit feljebb húzott az ágyon, hogy a fejem a párnán pihenjen, majd kezével óvatosan a két combon közé nyúlt. A gyengéd érintésre ösztönösen utat engedtem neki, miközben vadul csókolóztunk. Ujjai finoman izgattak, csípőm mozogni kezdett érintése hatására, a felszűrődő nedves hangok egyszerre izgattak és hoztak zavarba.

James a combjaim között volt, mindkettőnk teste készen állt az egyesülésre, ami tudtam, hogy már csak pillanatok kérdése. Ekkor a vágy ködfátyolán át eszembe jutott valami. „Jaj Istenem, hogy szól az ilyesmi miatt egy lány?” – éreztem, hogy megfeszülök, próbáltam elhúzódni. De James ismét bele látott a fejembe és karjával elnyúlt az éjjeli szekrényig, aminek a fiókjából egy apró dobozt húzott elő. Egy óriási sóhajtottam.

- Nyugalom, készültem… - csókolt meg, mikor látta, hogy végre leeresztek. – Már nagyon régóta készülök. – pontosított, majd gyakorlott mozdulattal tette fel biztonságom zálogát. A saját izgalmam ködén keresztül is láttam, hogy ő is nagyon izgul. Bár a számomra egy tökéletesen határozott férfi benyomását keltette, mégis éreztem rajta a feszültséget. Tudtam, hogy bizonyos értelemben neki is ez az első. Az első szeretkezése egy másik nővel.

Végre ott voltunk. Egyszerre olyan hihetetlennek tűnt az egész. Egyik kezével mellettem könyökölt, míg a másik ismét útnak indult a testemen. Karjaimmal átfontam, ujjaimmal a hátát simogattam, miközben csókolóztunk. Simogató keze finoman irányított, combjaim őszinte megadással nyíltak szét előtte. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem, egyszerre vártam és kissé tartottam is a pillanattól, ami most előttem állt. Először csak kemény, ritmusos feszülést éreztem testem bejáratánál, mintha csak ezzel akart volna James felkészíteni, hogy megszokjam, ellazuljak egy kissé a döntő pillanat előtt. Hálás voltam neki a türelméért, a kedvességéért, azért, mert figyelt rám. Csókjai- és érintése alatt ellazultam, kinyíltam, kényeztető keze alatt érezhette, hogy izgalmam a tetőfokára hág. James a nyakamat csókolta, miközben éreztem, hogy csípője most erőteljesebben lendül előre, férfiassága pedig utat keres magának. Felkiáltani sem volt időm, olyan hirtelen ért a feszítő fájdalom. A hátam ívbe görbült az ágyon, a combjaim védekezően záródtak össze James csípőjén. Éreztem, hogy az egész bensőm is hirtelen görcsbe rándult. Csak egy apró kis hang hagyta el a torkomat, aztán az ajkamba haraptam. James is érzékelte testem konok ellenállását, nem mozdult, inkább csókolt, simogatott, amíg a testem ellazulva hanyatlott vissza a lepedőre, a combjaim pedig engedtek görcsös szorításukon. Óvatos mozgásba kezdett, éreztem, hogy mind mélyebbre és mélyebbre jut. Elkövetkezett a pillanat, amikor úgy éreztem, teljes eltölt, ez az ismeretlen érzés, ez a feszítés, amely ő maga volt, mennyei boldogsággal töltött el. Kinyitottam a szememet és csillogó, kék szemeibe néztem. Rám mosolygott, én pedig visszamosolyogtam, amennyire zavarom engedte. Tovább csókolt, miközben mozgása bátrabb lett.

Lassan oszlani kezdett a fájdalom, a görcsösség, csak a jóleső, forró, borzongató feszítést és gyönyört éreztem, ahogyan James újra és újra lassan, de keményen eltöltötte a testemet. Szerettem volna aktív részesévé válni a szeretkezésnek, valami pluszt adni, nem csak befogadó lenni, de ebben a pillanatban semmi másra nem voltam képes, csak arra, hogy behunyt szemmel csókoljam, combjaim közé fogjam és befogadjam Őt. Csak élvezni minden mozdulatát, a keménységét, a férfiasságát, amit oly szorosan font körbe szűz testem. Élveztem minden apró érintését, melyek kissé bizonytalanok voltak, akárcsak csípőjének ritmikus mozgása. Tudtam, hogy milyen régóta nem volt nővel, hogy a felesége volt az első és utolsó nő, akit ölelt. És tudtam azt is, hogy éppen ezért biztosan nem könnyű neki. Nem könnyű a testének és a lelkének. Én pedig ezért annyira szeretni akartam…és akartam, hogy tudja, én is mennyire szeretem, mennyire élvezem. Félénken hagyta el az első kéjes nyögés az ajkamat, de azonnal megéreztem, hogy pontosan ez az, amit tennem kell. Éreztem az érintésén, a ritmusán, a csókján, ahogyan felitta ajkaimról a frissen megismert gyönyör hangjait.

Aztán a következő pillanatban egészen más hang ütötte meg a fülemet. Jimmy egy pillanatra felsírt, amitől mindketten megmerevedtünk. Jimmy már elég nagy volt, nagyon ritkán fordult elő, hogy a fájó hasa vagy egy rossz álom miatt felsírt volna éjszaka. Miután néhány másodpercig semmit nem hallottunk, újra ajkamra vontam, csípőmet izgatóan nyomtam hozzá. Éppen csak sikerült vissza zökkennünk, mikor Jimmy ismételt, immár folyamatos sírásba kezdett. „Ne most, csak kérlek, ne most…” – Ismételgettem magamban, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy fenn tartsam James érdeklődését, de másodpercről másodpercre éreztem, hogy hiába erőlködök. Lassan már nyoma sem volt a gyönyört hozó keménységnek.

- Ne haragudj… - szabadkozott. – Csak…csak megnézem és mindjárt jövök. – kapta fel gyorsan az alsónadrágját és kiment az ajtón. Én pedig ott maradtam meztelenül, a vágytól forró, remegő testtel és úgy éreztem, szétszakítja agyamat a szomszéd szobából átszűrődő hang. Felültem az ágyon és magamra húztam a takarót. Éreztem, hogy szájam széle remeg a keserűségtől és a visszafojtott sírástól. Egy nagyot sóhajtottam, majd kiültem az ágy szélére, szememmel szétdobált ruháimat keresve.

Jimmy még mindig sírdogált, mikor beléptem a gyerekszobába, James a karjában tartotta, miközben ringatta, kezével a hátát simogatta. A falnak dőlve néztem őket, éreztem, hogy elfátyolosodik a szemem.

- Ne haragudj… - suttogta, mikor felém fordult. – Lassan megnyugszik…

- Én most elmegyek. – mondtam, majd kifordultam a szobából. A nappaliban gyorsan felkaptam a kabátomat és a táskámat, majd az ajtó felé indultam.

- Ne menj, kérlek. – ért utol, megfogva a kezemet. Láttam, milyen kétségbeesett az arca. – Nagyon sajnálom, nem így akartam. – húzott magához. – Gyere vissza kérlek. – csókolt meg, de én képtelen voltam viszonozni. – Szeretnék veled lenni. Mert olyan csodálatos volt. – súgta, amitől egy pillanatra megenyhültem, apró mosolyra húzódott az ajkam, miközben végig csókolta az arcomat. Éppen a táskámat készültem levenni, mikor Jimmy újra felsírt. James szemébe néztem és tudtam, mit kell tennem.

- Menj, a fiad vár rád. – suttogtam könnyeimmel küszködve, majd kiléptem az ajtón.

Huszadik fejezet - Elefántok a porcelán boltban

Huszadik fejezet

Elefántok a porcelán boltban

Egy év…lassan ennyi idő telt el azóta, hogy megismertem Jamest. Nyolc hónapja voltunk egy pár és ez az időszak pedig egyszerre volt életem legboldogabb és leginkább kétségbeejtő időszaka.

Egy részről boldog voltam, mert ott volt James, vele lehettem, érezhettem az érintését, a csókjait, a kedvességét, más részről pedig nem tudtam letagadni magam előtt, hogy valami nagyon nem stimmel a kapcsolatunkban. Visszaemlékeztem arra, amit vakrandinkon, az étteremben ülve mondott nekem. „Nagyon fontos vagy nekem. És hiszem, hogy olyan fontos leszel számomra, kis idő múlva őszintén ki tudom majd mondani, amit most szeretnél hallani.” Azóta sem mondta ki, hogy szeret. Azon az estén, őszintén azt kértem tőle, hogy csak akkor kezdjünk bele ebbe az egészbe, ha olyan mélységű vonzódást érez irántam, amely tovább fejlődhet, elmélyülhet az idő előre haladtával. De én úgy éreztem, egy ideje már egy helyben topogunk. Azon a napon megmondtam neki, hogy nem szeretném magamat bűnösnek érezni, ha nő akarok lenni mellette. Nyolc hónapnyi szűzies Önmegtartóztatás volt már mögöttem, amihez képest az elmúlt harminckét év gyaloggaloppnak tűnt. A közelében lenni, mellette feküdni, érezni az illatát, a csókját…felért egy kínzással.

Miután elbeszélgettünk erről a dologról Jamesszel, megnyugodtam kissé és úgy láttam, hogy ő is kevésbé volt ideges és frusztrált. De mégis újra és újra sötét gondolatok lettek úrrá rajtam. Éreztem, nemsokára eldől majd a sorsunk.

Glenda ismét megrendezte a szokásos nyárváró partijainak egyikét, így mivel még csak május volt, az idő pedig hűvös a kerti partihoz, szűkebb körben, a házban tartották a bulit.

Jamesszel mindketten hivatalosak voltunk a bulira és legnagyobb meglepetésemre ő teljesen természetesnek vette, hogy egy párként vonuljunk be. Valamiért féltem attól, hogy a volt kollégái előtt, akik ismerték és szerették Juliet, nem szeretné felvállalni a kapcsolatunkat. A végén mégis inkább én voltam zavarban.

- Á, sziasztok! – sikkantott fel Glenda, mikor szélesre tárta az ajtót előttünk. – Gyertek csak be! Jaj de jó! A nagyfiút is elhoztátok! – kapta fel Jimmyt a földről úgy, mint egy ragadozó a zsákmányát. Jimmynek persze mindez nagyon tetszett, huncutan nevetve forgott körbe a sok ismeretlen arc között, akik szépen lassan körénk gyűltek. James egyik karjával átkarolta a derekamat, a másikkal pedig köszöntötte volt munkatársait.

- Bizony-bizony! Ez is nekem köszönhető! – mutatott ránk Glenda, karjában Jimmyvel. – Az én nyári partimon ismerkedtek meg! – dicsekedett el ezredszerre is a sztorival, amit már mindenki kívülről fújt.

- Amiért örökké hálásak leszünk neked. – nézett rá mosolyogva James.

- Pedig nem éppen a legjobban indult, ugye, Audrey? – kacsintott rám Glenda, a kellemetlen szituációra utalva Jamesszel.

- Most mit mondjak? – vontam meg a vállamat. – Messze földön híres vagyok a fantasztikus pasizót dumáimról. – nevetgéltem zavartan, mikor felrémlett előttem a kínos helyzet. El bírtam volna viselni, ha Glenda nem emlegeti fel ezt az apró kis malőrt. James együtt érzően húzott magához, megcsókolva az arcomat.

- Nade minden jó, ha jó a vége, ahogy szoktam mondani! – harsogta Glenda, közben pedig ellopta Jimmyt és a nappali felé hurcolta, a többi, kisgyermektől elalélt munkatársnő kíséretében.

- Szerintem te inkább maradj a férfi szakasszal. Ez elég brutálnak ígérkezik! – néztem a Jimmy körül sikkantgató, gügyögő nőtömeg felé. James könnyeden nevetett. – És te? – suttogta a fülembe. – Nem akarlak egyedül hagyni velük.

- Nyugi, nem velem lesznek elfoglalva. – legyintettem. – De már csak becsületből is velük kell tartanom. – egy nagyot sóhajtottam. – Majd én is próbálok néha sikongatni egyet-kettőt, hátha akkor bevesznek a csapatba… - undokoskodtam, amit James egy apró csókkal honorált. – Majd akkor is sikkants, ha ki kell, hogy mentselek! – nevetett, majd engedett a férfi kollégák oldaláról érkező finom erőszaknak és elvonult velük a ház túlsó részére.

Egy nagyot sóhajtottam, aztán bementem a Hölgyek után a nappaliba. Jimmy volt a középpont, amit láthatólag nagyon élvezett. Glenda egy pillanatra hátra fordult, ekkor meglátta, hogy én is csatlakoztam.

- Jaj Audrey, de jó, hogy te is itt vagy! – egy pillanatra felállt, majd egy borítékot vett magához és visszaült a helyére, a kanapéra. – Találtam néhány képet a megelőző évek bulijairól. Még nem sikerült őket albumba rendeznem, de már rajta vagyok az ügyön. Van közöttük néhány nagyon érdekes, gondoltam jó lesz megnézegetni őket a régieknek és az újaknak egyaránt! – nézett körül. Mindenki közelebb húzódott hozzá a kanapén és a földön, én inkább maradtam a fejük felett, a kanapé mögött állva. Glenda az ölébe ültette Jimmyt, majd elkezdték nézegetni a képeket.

Az első néhány képnél nagyon untam magamat, Glenda volt rajta jobbról, balról, profilból és szemből valamely régi, vagy még ma is ott dolgozó kollégánkkal. Aztán néhány pillanat múlva kipattant a szemem. Újabb kép került elő, ám ezen már nyoma sem volt Glendának.

- Ó, ez a kép úgy három éve készülhetett. – sóhajtott egy nagyot Glenda. – Audrey, ugye láttál már képet Julie-ról? – kérdezte, miközben felém nyújtotta a képet, ami úgy hatott rám, mintha egy mágnes azonos oldalai lennénk.

- Igen, persze, láttam már… - mondtam, miközben próbáltam feltűnés mentesen távolabb húzódni a felém nyújtott képtől. Glenda újra maga elé vette a képet és megrázta a fejét.

- Még most sem tudom elhinni, hogy ez a szörnyűség megtörténhetett.

- Olyan fiatal volt…olyan életvidám és szép… - tette hozzá Melanie, egy ötven év feletti irodista a cégünktől.

- Nézd Jimmy! Itt van Anya! – mutatott rá Glenda, majd többször is elismételte. Nem akartam botrányt okozni, vagy bele avatkozni, de Jimmy lassan már két éves volt és egyre többet felfogott, megértett a dolgokból amik körülötte folytak. Mivel kicsi volt, nem volt mód rá, hogy James elmondja neki, hogy mi történt az édesanyjával, vagy, hogy egyáltalán érzékelje a hiányát. Ott volt neki Helen és én. Ez viszont most láthatóan teljes kavart okozott benne.

- Glenda, ne csináld ezt, kérlek. – szóltam rá erélyesen. – Jimmy még kicsi ehhez. – mondtam, éreztem, hogy hangomba egy kicsit több rosszallás vegyült, mint szerettem volna.

- Ó hogyne, persze… - kapott a fejéhez Glenda, majd újabb képet húzott elő. Nem hittem volna, hogy még lehet ennél rosszabb, de ez a fénykép messze felülmúlta a várakozásaimat. A verőfényes napsütésben Julie tökéletes alakjával egy csinos bikini fölsőben pózolt, apró farmer sortban, mellette pedig James rövidnadrágban és lazán kigombolt ingben, borotvált arccal, divatos, rövid hajjal. Mind a ketten nevettek, James karja átfonta Julie vékony derekát, Julie pedig átkarolta James nyakát…a képről csak úgy áradt a tökéletesség, a boldogság és a szerelem…éreztem, ahogy egy jeges kéz ereszkedik le a gyomromba.

- Ó, Istenem, milyen gyönyörűek voltak! Julie igazán elmehetett volna akár manökennek is! – mondta az egyik kolléganőnk.

- Igen, nagyon szép lány volt. Kedves és értelmes. Isten is egymásnak teremtette őket. – bólintott rá Glenda, aki közben képet váltott, így kiderült, egy egész sorozatra számíthatok Jamesről és Julie-ról.

- Ugyan ki hitte volna, hogy egyszer majd ilyen szörnyűség történik! Felfoghatatlan… - csóválta a fejét Melanie.

- Igen. Pont velük…Annyira várták a kis Jimmyt. Vele teljesedett volna be a kapcsolatuk. Igazi álompár voltak. – sóhajtott újra Glenda. 

Az ajkamba haraptam, lassan hátrálni kezdtem a kanapétól. Nem akartam elhinni azt, ami itt folyik. Nem akartam elhinni ezt az egészet. „Hát nem tudják, hogy én is itt vagyok??? Nem tudják, hogy mit művelnek???” – néztem végig rajtuk, ahogy ott ültek sajnálkozó arccal a fényképek fölött. Már nem is hallottam őket, csak azok a szavak és mondatok kavarogtak a fülemben, amelyek eddig elhagyták a szájukat. Éreztem, hogy lassan könnyek szöknek a szemembe. „Az álompár”… visszhangzott a fülemben újra és újra. Éreztem, hogy nem tudom tovább visszatartani a könnyeimet. Gyors léptekkel hagytam el a szobát a szomszédos mosdóig, az ajtó hangos csattanással záródott be mögöttem, belőlem pedig kitört a hisztérikus sírás. „Hogy lehetnek ilyen tapintatlanok? Hogyan mondhatnak ilyeneket, miközben én ott állok fölöttük? Hát ennyire nem számítok semmit?” – görcsösen rázott a sírás, hirtelen felszakadt benne minden, az elmúlt hetek és hónapok sérelmei, küzdelmei azért, hogy elfogadtassam magamat Jamesszel, hogy próbáljak Julie-nak a lába nyomába érni…Újra felrémlett előttem a kép, a tökéletes mosoly, a hosszú, szőke haj, a tökéletes alak, a bikini…én csak akkor mertem volna felvenni bikinit, ha biztos vagyok benne, hogy élő ember nem lát. Az a mini sort…a hosszú, vékony, tökéletes combok… - újra felzokogtam. – És James boldog arca…olyan arc, amilyet én soha nem fogok látni. Amilyennek ÉN őt soha nem fogom látni. Mert ÉN soha nem fogom őt ilyen boldoggá tenni, bármit is teszek. – le kellett ülnöm a mosógépre, mert kezdtem úgy érezni, hogy nem kapok levegőt. Hangfoszlányokat hallottam kívülről, mintha James hangja is beszűrődött volna, de abban a pillanatban ezt végképp nem tudtam megítélni. Teljesen ki voltam borulva.

- Audrey..Audrey, bent vagy? – hallottam James meleg, kedves hangját az ajtó túloldaláról. Tudtam, hogy nem zártam be az ajtót. – Audrey, most bemegyek, jó? – folytatta, mikor nem érkezett tőlem válasz. Nem tudtam beszélni, mert folyamatosan csak zokogtam. Most, hogy tudtam, tudomást szerzett mindenről, még rosszabb lett a helyzet. Arcomat a kezembe temettem és még jobban sírtam. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy tudja, miért borultam ki. Tudja és azonnal meg is értette. Ismert már ennyire. És ismerte a problémáinkat is.

- Jaj, Audrey… - hallottam szelíd hangját, majd éreztem, hogy átölel, miközben én még mindig a mosógépen ültem. Fejemet a mellkasára vonta, közben pedig a hátamat simogatta, ajkaival édesen csókolgatta forró, sírástól égő arcomat. – Ne sírj, kérlek… - próbált nyugtatgatni, de a puszta lénye még jobban indukálta bennem a kisebbségi komplexust. – Audrey, Audrey…nézz rám. – próbált rákényszeríteni, hogy végre nézzek a szemébe. – Ne tedd ez magaddal. Igazán nincsen miért. Tudod, hogy milyen Glenda. Soha nem gondolkozik.

- Hogy…hogy lehetnek ilyen tapintatlanok? – kérdeztem elcsukló hangon, mire James újra megcsókolta az arcomat. – Fogalmuk sincs…fogalmuk sincs róla, hogy milyen nehéz…hogy milyen nehéz nap, mint nap… - újra sírni kezdtem. – anélkül is, hogy folyamatosan az orrom alá dörgölnék… - aztán mintha hirtelen elvágták volna. Abba maradt a sírás, a zokogás. Magam sem értettem. Csak üveges szemekkel meredtem a semmibe. - James…boldog vagy te mellettem? – kérdeztem minden különösebb átmenet nélkül. – Érzel olyat, mint amikor az a kép készült Julie-val? Én még soha nem láttalak olyannak. – mondtam, mintha nem is vártam volna választ a kérdéseimre. Úgy éreztem, hogy a lelkemet is kisírtam. – Jól van…menjünk haza. – kászálódtam le a mosógépről, majd a szemetesbe dobtam a fél gurigányi vécépapírt, amit orrtörlésre használtam el. – Az arcomat megmostam hideg vízzel, miközben James ott téblábolt mögöttem.

- Juliet az évek alatt, amíg együtt voltunk, soha nem láttam sírni. Kivéve a Titatnicon, de az nem számít. – próbálta elviccelni. – Rettenetesen bánt, hogy…ilyen sokat sírsz mellettem. – nevetett keserűen. – Pedig kifejezetten mókás fickó vagyok…

- Tudod…van az a mondás, hogy egy nő nem azért szép, hogy szeressék, hanem attól szép, mert szeretik. – magyaráztam neki. – Julie ezért volt olyan sugárzóan szép… ezért ragyogott. Mert szeretted, úgy, mint senki mást. És ő ezt látta az arcodon minden egyes nap. Amit ő látott rajtad, annak a tükörképét láttad rajta. Ez ilyen egyszerű. – vontam meg a vállamat. – És kérlek, ezt a példabeszédet most hagy ne kelljen a kettőnk példáján is levezetnem. – sóhajtottam nagyot. – Talán…egyszer majd lesznek jobb napjaink…egyszer talán majd mást is látunk a tükörben.

Egy kellemetlen és igen fagyos búcsú után Glendától és a többi munkatárstól, haza indultunk. Jamesnek valami különös adottsága volt ahhoz, hogy még a legmélyebb letargiámból is perceken belül képes legyen kirángatni. Fél óra múlva már hatalmas adag fagyival a kezünkben tartottunk hazafelé, még Jimmy is a maga tölcsérjével és fél gombóc fagyijával küzdött. Már nem érdekelt Julie, nem érdekelt a bikini és nem érdekelt a kép. Csak az érdekelt, hogy ott ültünk a játszótéren, kéz a kézben, Jimmy pedig hozzám rohant, hogy töröljem meg a fagyitól ragacsos pracliját.

Valahogy le kell zárni a múltat. Valahogy el kell tudni engedni. És el kell tudni engedni a kétségeinket és a félelmeinket is. De ketten vagyunk. És ez csak együtt sikerülhet.

Mikor haza értem, beraktam egy adag mosást, majd kényszeresen takarítani kezdtem. Közben újra végig gondoltam mindent, ami történt.

- Szia! Hát te? – néztem körbe a folyosón Jimmy után kutatva, de nem láttam sehol. Úgy volt, hogy Jimmy és James beugranak látogatóba Helenhez és Davidhez, aztán haza mennek, James most mégis ott állt az ajtómban. – Valami baj van? – kérdeztem.

- Nem. – rázta meg a fejét. – Nálam nincs baj. – mosolygott rám, majd beengedte magát az ajtón. – Viszont tudom, hogy ha most egyedül maradsz éjszakára, akkor mindenféle butaságon fog járni a fejed. – ölelte át a derekamat és megcsókolta az arcomat.

- Bárcsak fele annyira ismernélek téged, mint amennyire te ismersz engem… - mondtam egy nagyot sóhajtva, majd átkaroltam a nyakát.

- Hidd el, sokkal jobban ismersz, mint azt hinnéd. – suttogta, majd megcsókolt. – Mi lenne, ha néznénk valamit a tévében, aztán…korán ágyba bújnánk… - enyelgett velem.

- Nade Uram… - méltatlankodtam. – Még a végén elkezdek aggódni az erényemért… - incselkedtem vele.

Azon az estén úgy kerültünk egymás közelebb mindenféle kényszer és elvárás nélkül, hogy szinte észre sem vettük. Éreztem, hogy most benne is megmozdult valami, de nem erőltettem semmit. És nem bántam meg. Nem voltam csalódott. Csak izgalmat, bizsergést éreztem, amit néhány hete még csalódásként fogtam volna fel, most előrelépésként éltem meg és reménnyel töltött el…

…és ez az apró előrelépés elég volt, hogy úgy érezzem, nincs lehetetlen.

Tizenkilencedik fejezet - Kísértés

Tizenkilencedik fejezet

Kísértés

- Szia! Merre vagy? – fogtam be az egyik fülemet a zene miatt, amíg a másikra erősen rászorítottam a kagylót. Péntek este volt és tripla randi készült, Zoé és Jessica is itt volt a törzshelyünkön a párjával, már csak James hiányzott.

- Szia! Már nem vagyok messze! Negyed óra és ott leszek! Ne haragudja a késésért, de sok volt a munka! – hallottam James megnyugtató, mély hangját a vonal túlsó végéről.

- Semmi baj, akkor várunk! Vigyázz magadra! – búcsúztam el a telefonba, majd barátaim felé fordultam. – Negyed óra és itt lesz. Sok volt a munkája.  – mentettem ki a páromat.

- Oh, addig mi jól elleszünk! – bizonygatta Jessica, majd megcsókolta Petert. Közben az egyik pincér fiú kihozta az italokat. Zoé szemöldökét összehúzva nézett körbe. – Hé, az én sörömet lespórolták! – méltatlankodott, majd paprikás hangulatban készült a pulthoz menni.

- Semmi baj Zoé, majd én rendelek egyet, úgyis meg akartam látogatni a mosdót. – nyugtatgattam, majd jó néhány embert kikerülve a bárpult felé vettem az irányt.

- Helló! Majd még egy sört kérnénk a négyes asztalhoz! – adtam le a rendelést a pultosnak, majd a mosdó felé vettem volna az irányt, ám egy férfi megállított.

- Gondolom nem neked lesz a sör. – mosolygott rám mindentudóan. – Szívesen meghívnálak egy italra…esetleg valami koktélra… - mondta, miközben előre lépett, engem hátrálásra kényszerítve, egészen a pultig.

- Köszönöm, igazán kedves, de a barátaim már várnak. – próbáltam szabadulni a nem kívánt szituációból, ám ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak, mint azt gondoltam.

- Látom, hogy a barátnőid mind párban vannak, igazán nem fognak hiányolni még néhány percig.

- Ami azt illeti, az én párom is perceken belül itt lesz. – tudattam vele, majd megpróbáltam félre állítani az útból. Éreztem rajta, hogy már nem kevés alkoholt vett magához.

- Nagyon bátor, ha nem fél magára hagyni egy ilyen gyönyörű nőt. – futtatta végig rajtam tolakodó tekintetét. Egy igen mélyen dekoltált fölső volt rajtam, egy térdig érő szoknyával, bár az volt az érzésem, ennek a férfinak most egy krumpliszsákba bújtatott nő is izgató lenne.

Olyan váratlanul húzott magához, hogy nem is tudtam tiltakozni ellene. Karja erősen fogta át a derekamat, mellem a mellkasához szorult, én pedig zavarba jöttem, mikor testemmel megéreztem nadrágján keresztül is domborodó vágyát.

Aztán az agyam hirtelen más üzemmódba kapcsolt. Italtól fátyolos, barna szemeibe néztem, vágytól elnyílt ajkaira és hirtelen azon kaptam magamat, hogy a testem válaszol. Megmozdul bennem valami a gondolatra, az érzésre, hogy valaki kíván. Tisztában voltam mindennel, az alkohol bűzével, ami körül lengte, a ténnyel, hogy csak éjszakára akar egy gyors numerát magának, de éreztem a kezét a fenekemen, az egyre keményedő késztetést, ahogyan az altestünk összesimult és mindez új élmény volt. Egyszerre felkavaró és taszító. Még soha nem éreztem ilyet. James soha nem ért így hozzám, a szemében soha nem láttam a vágy csillogását, az arcán ilyen kifejezést…a többiről már nem is beszélve..

Egy pillanatra kívánatos nőnek éreztem magamat és átvillant az agyamon, vajon azért pont engem talált meg ez a díszhím, mert látta rajta, hogy valamilyen ősi ösztöntől vezérelve megérezte az elfojtott vágyat, amely lassan már úgy leng körül, mint valami nehéz parfüm?

Éreztem, hogy egy másodperccel később hámozom le magamról a kezeit, mint ahogyan azt kellett volna.

- Vegye le rólam a kezeit és engedjen! – próbáltam kikerülni, ám nem sikerült.

- Jaj, ugyan már, ne kéresd magadat! – próbálkozott be újra.

- Elnézést, ha jól hallottam, a hölgy nem igényli a társaságát. – hallottam a mély, kemény hangot.

- James… - suttogtam, mikor felnézve láttam, ki a hang tulajdonosa.

- Ó, megjött a lovagod? – mérte végig a férfi Jamest tetőtől-talpig, aki jéghideg pillantással állta az övét. – Egye fene, átadlak neki. – nevetett fel idegesen, majd hirtelen vissza fordult és a fülembe súgta: - Bár állítom, hogy velem sokkal izgalmasabban telt volna az éjszakád.

A férfi eltűnt a tömegben, én pedig zavartan fogtam meg James kezét, miközben arra gondoltam, hogy az ismeretlennek minden valószínűség szerint igaza van…

Mondanom sem kell, hogy ami laza, barátokkal töltött estének indul, kellemetlen, feszültséggel teli órákba fulladt.

Láttam Jamesen, hogy feszült, szinte egészen biztos voltam benne, hogy a szituáció miatt, ami a bárpultnál fogadta. Fogalmam sem volt róla, hogy mire számíthatok, ha majd már kettesben leszünk. Átkarolta a vállamat, ujjai mechanikusan, idegesen simogatták a karomat és nagyon szótlan volt.

A velünk szemben ülő két párra néztem és elöntött a keserűség. Itt volt Zoé és a fiúja, Jack, akik olyanok voltak, mint a tűz és a víz, mégis tökéletes egyensúlyban léteztek. Miután Zoé túljutott a nehéz időszakán, megnyerte a drogokkal folytatott küzdelmet, megismerkedett Jackkel, aki bár egy punk rock együttes gitárosa volt, ám mégis egy gondolkodásában higgadt, komoly, kedves fiú. Zoét, aki hajlamos volt olyannak lenni, mint egy sündisznó, egyetlen ember tudta doromboló macskává változtatni, az pedig Jack volt. Csodálatosan tudta kezelni a maga higgadtságával Zoé féktelen természetét. Zoé pedig láthatóan olvadt, mint a vaj, ha Jack közelében volt.

Jessica és Peter kapcsolata is igen jól haladt, nem volt nehéz észrevenni, hogy egy ideje már új alapokra helyezték a kapcsolatukat. Látszott minden csókból, minden érintésből…ahogy Peter keze Jessica combját simogatta…ahogy Jessica ujjai végig futottak Peter mellkasán…a cinkos pillantások, amiket váltottak…

Mi pedig ott ültünk, Jamesszel kínosan feszengve és jól tudtam, barátaim éppolyan jól látják rajtunk, milyen szűzies a kapcsolatunk, mint ahogyan én látom rajtuk ennek ellenkezőjét.

Elkeserítő volt bele gondolni, hogy Zoé és Jessica esti programja itt még nem ér véget, nagy valószínűség szerint ahogy belépnek lakásuk ajtaján, párjukkal egymásnak esnek, egy szenvedélyes éjszakával koronázva meg az estét. Az én maximális esti programom ellenben a gyerek fürdetésben- és lefekvésben merült ki, majd abban, hogy órákon keresztül bámulom a plafont, mielőtt el tudnék aludni.

Egy pillanatra ismét fülemben csengett a férfi utolsó mondata, amit a bárpultnál a fülembe súgott…egy nagy sóhaj hagyta el a testemet.

- Nagyon hallgatag vagy… - mondtam Jamesnek, mikor kézen fogva hazafelé sétáltunk.

- Semmi, csak… - megrázta a fejét.

- Semmi, csak mi? – kérdeztem.

- Nem tetszett, ahogy az a férfi hozzád ért. – tekintete rosszalló volt, egy pillanatra meg mertem volna rá esküdni, hogy inkább az nem tetszett neki, ahogyan én reagáltam az érintésére, de ezt nem meri mondani.

- Sajnálom. Én igazán nem bátorítottam. Nem tudom, hogy miért pont engem talált meg. Valami hihetetlen oknál fogva kívánatosnak tartott. – nevettem keserűen.

- Tudod jól, hogy én is kívánlak! – húzott magához. Láttam rajta, hogy ideges és feldúlt.

- Tényleg? Hát elég furcsán fejezed ki. – hangom keserűen csengett. – Az a férfi ott a bárban tényleg kívánt. Éreztem minden porcikáján. Tudom jól, hogy csak AZT akarta, de akkor is kívánt. – eltoltam magamat tőle. – Te nem kívánsz engem. Tudom. Érzem. Tényleg azt hiszed, hogy hülye vagyok? – léptem hátrébb. – Azt hiszed, hogy nem látom, a barátnőimet, vagy vadidegen embereket, hogy milyen az, ha kívánnak valakit? Vagy nem tapasztalom saját magamon? – az utca kellős közepén ordibáltam, miközben James feszült arccal figyelt, de ez sem érdekelt.

- Tudod jól, hogy próbálkozom! – túrt kétségbeesetten a hajába. Mellbe vágott az, amit mondott.

– Tessék? – kérdeztem vissza. – Próbálkozol? Mintha ez valami nem kívánt, teljesítendő feladat lenne??? – kérdeztem, közben pedig még mindig nem akartam elhinni, hogy itt tartunk.

- Audrey…Audrey… - lépett közelebb és csitítóan megfogta a kezemet. – Nagyon jól tudod, hogy nem így értettem. Gyere, menjünk el Jimmyért, aztán otthon megbeszéljük.

- Nem. – ráztam meg a fejemet, kezemet pedig kihúztam az övéből. – Nem megyek sehova. És nem fogok nálad aludni. Isten ments, hogy megint „próbálkoznod” kelljen. – léptem ismét hátrébb.

- Audrey, kérlek…

- Fogadjunk, úgy érezted, hogy megcsallak…rosszul esett látnod, hogy más férfi karjába simulok, igaz? – a könnyek gyors iramban peregtek le az arcomon. - De fogadjunk, hogy arra nem gondolsz, hogy te is minden egyes pillanatban megcsalsz, amikor képtelen vagy velem lenni, mert még mindig csak Julie van a szívedben és az ágyadban! – ordítottam összeszorított fogakkal. Láttam, hogy James is szenved vádjaim súlya alatt, de nem érdekelt. – Amikor…amikor eljöttél a vakrandira…amikor azt mondtad, hogy tévedtél és szeretnéd, ha együtt lennénk, akkor én megmondtam neked, sőt…DIREKT megkértelek, hogy csak akkor kezdjünk bele, ha tényleg így érzed, mert én nem bírom ezt még egyszer végig csinálni! – elevenítettem fel a hónapokkal ezelőtt történteket. – És azt is elmondtam, hogy ha összejövünk, akkor nem akarom magamat azért rossznak vagy hibásnak érezni, mert nő szeretnék lenni melletted. – emlékeztettem a beszélgetésünkre. – Te pedig erre azt felelted, hogy tudod és megérted és így vállaltad, igaz? – kérdeztem tőle könnyes szemekkel. Ő képtelen volt mást tenni, csak meggyötört arccal bólintott. – Akkor miért van mégis az, hogy minden egyes alkalommal egy szörnyetegnek érzem magamat, amikor…amikor szeretkezni akarok veled? – életemben először neveztem nevén a dolgot, valamiért megrázó volt kimondani ezeket a szavakat. – Mintha…mintha valami szörnyű dolgot várnék el tőled, amivel bele taposok a lelki világodba…az érzéseidbe… - csuklottam a sírástól. – Miért hagyod, hogy így érezzem? – kérdeztem égő szemmel- és arccal. De nem érkezett válasz. Vártam még néhány másodpercet, aztán sarkon fordultam és haza mentem…

Haza mentem és természetesen jól kibőgtem magamat. Sírtam a haragtól és a megbántottságtól. Dühített James reakciója arra, ami történt, a néma vád, miközben észre sem veszi hogy ő maga mit tesz, vagy éppen mit nem és hogy mi vezetett idáig.

„Próbálkozom” – csengett újra a fülemben a szó, amely olyan megalázó volt. „Hát tényleg ennyire közömbös vagyok a számára, mint nő? Nem mozgatok meg benne semmit?” Kérdeztem magamtól újra és újra, miközben szipogva jártam fel-alá a lakásban. Ahogy kívülről néztem ezt az egészet, szánalmasnak tűntem a szerelmemmel, a lelkesedésemmel, a vágyaimmal, miközben a férfi, akivel megosztom az életemet nem is kíván. Pillanatnyilag élete első számú, legkeményebb prodzsektje az, hogy végre sikerüljön lefeküdnie velem. „Próbálkozom”. Ez az egy szó úgy bele égett az agyamba mintha egy billoggal sütötték volna oda.

A következő pillanatban kopogást hallottam az ajtón. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ki lehet az. Összeszorult gyomorral néztem az ajtó felé, kezemben egy papír zsebkendőt morzsolgattam.

- Kérlek Audrey, nyisd ki az ajtót. – hallottam kérlelő hangját a túloldalról. Semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez, mégis megemeltem ólommá vált lábaimat és az ajtóhoz mentem, majd elfordítottam a zárat. – Jaj, Audrey… - hallottam James megtört hangját. El tudtam képzelni, milyen szánalmas látványt nyújthatok.

- Miért jöttél? – kérdeztem rideg hangon, mert sajnálkozása csak még jobban idegesített.

- Szeretnék ma este nálad aludni…ha megengeded. – tette hozzá. Még mindig a folyosón állt, nem invitáltam be a lakásba. A gondolatok villámként cikáztak az agyamban, de mégis tompának éreztem magamat. Valahogy minden olyan értelmetlennek tűnt. Két kézzel kapaszkodtam az ajtóba, miközben üveges tekintettel bámultam magam elé.

- Én nem…én nem szeretnék veled együtt aludni. – böktem ki végül, miközben fásultan ráztam a fejemet. – És te sem akarsz velem aludni. – Vontam meg a vállamat. – Inkább menj haza saját ágyadba. Az ÁGYATOKBA. – hangsúlyoztam ki. Néhány másodpercnyi szünet következett, én pedig nem tudtam és nem is akartam James szemébe nézni.

- Szeretek melletted aludni. – szólalt meg végül. – Szeretem az illatodat, a hajadat, ahogyan szétterül a párnán… - éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel. – Szeretlek átölelni éjszaka és szeretem, amikor átölelsz. – kezével óvatosan kitárta az ajtót és belépett. Szememből hullottak a könnyek. – És szeretek melletted ébredni. – mondta miközben becsukta maga mögött az ajtót. Én szétmorzsolt zsebkendőmmel az szemeimet törölgettem. – Szeretnék ma itt aludni nálad…veled. – finom kezét forró arcomra tette. – Szeretném, ha elvárások nélkül feküdhetnénk le egymás mellé. Ha egyszerűen csak örülnénk annak, hogy együtt lehetünk. Hogy egyikünknek se kelljen úgy éreznie, hogy csalódást okozott a másiknak.

Szavai elgondolkodtattak. Lehetséges lenne, hogy James minden egyes éjszaka, amikor lefeküdt mellém, úgy érezte, azt várom, hogy történjen valami? Hirtelen az ő oldaláról néztem a dolgokat. Még ha valakivel szeretnél is együtt lenni, együtt aludni, egy idő után rettenetesen frusztráló lehet a tudat, hogy arra vár, talán ez lesz az az este, amikor beteljesedik a szerelmük…és még rosszabb lehet úgy feküdni, elaludni, majd felkelni valaki mellett, tudod, este csalódást okoztál neki.

- Már értem. – mondtam néhány másodperc múlva. – Értem miről beszélsz. – Egy nagyot sóhajtottam, majd a kanapéra zuhantam. – Nagyon rágörcsöltem erre a dologra és ez még inkább feszélyez téged.

- Audrey…örüljünk egymásnak…hogy együtt lehetünk, egymáshoz bújhatunk, ölelhetjük egymást. – térdelt le mellém a kanapé mellé. – Aztán majd eljön a nap, amikor még jobban fogunk egymásnak örülni. – mosolygott rám, kézfejemet finoman az ajkához vonta. Gondolkodtam néhány másodpercet, mielőtt ismét megszólaltam volna.

- Akkor…addig nem is fogsz többet…”próbálkozni?” – kérdeztem egy nagyot nyelve. Ő bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Ne haragudj kérlek, hogy ezt mondtam. – csókolta meg ismét a kezemet. – Csak teljesen…teljesen pánikba estem, amikor azzal a férfival láttalak és hülyeségeket beszéltem össze. Tudod, a férfiaknak eszét elveszi a féltékenység. – mosolygott rám. Én szomorúan mosolyogtam vissza rá.

- Megértem amit mondasz. Amiről beszélsz. De szeretném, ha te is megértenél engem. Azért, mert megértelek, az még nem azt jelenti, hogy teljesen igazat is adok neked, vagy, hogy magamat, az érzéseimet és a vágyaimat bűnösnek vagy elhamarkodottnak érzem. – akartam letisztázni a helyzetet.

- Audrey, én nem is akartam, hogy ezt szűrd le a dologból. – nézett rám őszinte, szomorú szemeivel. – Nincsen kedvesebb, természetesebb és hízelgőbb reakció annál, ahogyan te közeledsz felém. – Ujjai édesen simogatták a kezemet. – És olyan férfit érdemelnél, aki hasonlóképpen tudja viszonozni mindezt. De te sajnos kifogtad az egyetlen olyan példányt, aki rendesen defektes. – nevetett keserűen. - Tudom, hogy neked ez az első kapcsolatod. És őszintén mondom, hogy nagyon éretten kezeled ezt az egész helyzetet. De tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy kevésbé nehéz. - Várt néhány pillanatot, de tudtam, hogy még mondani szeretne valamit. - Leginkább azért bánt ez az egész, mert…mert tisztában vagyok vele, hogy neked én vagyok az első férfi az életedben. – éreztem, hogy fészkelődni kezdek a kanapén. Az első alkalom óta, mikor lakásán találkoztunk, nem került szóba ez a téma, ami engem nagyon zavarba tudott hozni. Nem is tudtam tovább a szemébe nézni, hanem piruló arccal inkább csak az egymásba fonódott ujjainkat néztem. – Tudom, hogy ez milyen fontos tapasztalat egy nő életében. Hogy milyen nagy élmény lehet, de azt is, hogy milyen mély sebeket szerezhet. Rettenetesen bánt a gondolat, hogy nekem kellene lennem annak a férfinak, aki megerősít abban, hogy egy gyönyörű, kívánatos nő vagy. Ezzel szemben csak elutasításban van részed. És tudom, azt hiszed, hogy ez biztosan a te hibád…hogy nem vagy elég szép, vagy kívánatos…vagy valamit nem jól csinálsz, de szeretném, ha tudnád, hogy ez nem így van! Csak…csak bennem van a hiba, mert…- nem fejezte be a mondatot, csak egy nagyot sóhajtott. Én még mindig a kezeinket bámultam, éreztem, hogy elfátyolosodik a szemem. Valahol jól esett, hogy most már legalább tudtam, James tisztában van azzal, hogy mit érzek nap mint nap és a megnyugtató szavai megmelengették a szívemet, ez persze mit sem változtatott a helyzeten. – Szeretném, ha majd minden tökéletes lenne. – szólalt meg ismét. – Mert ez az, amit érdemelsz. De tudom jól, hogy most még nem lennék rá képes. – vallotta be. Rá néztem könnyeim fátyolán át és bólintottam. – De nem szeretném, ha…ha másnál keresnéd a…boldogságot. – mondta virágnyelven. – Tudom, hogy nincs jogom ezek után ilyet kérni, de…

- Nem a szex a lényeg… - életemben először mondtam ki ezt a szót James jelenlétében, Önmagamon is meglepődtem, milyen természetesen hagyta el a szájamat ez a szó. – Hanem a szex VELED. – szipogtam, de még mindig nem néztem a szemébe.

- Ejha! Milyen szabad szájú lett itt valaki! – nevetett fel James, mire rá néztem, az én arcomra is mosoly ült az övé láttán. Ő is tudta, mennyire szemérmes tudok lenni, ha ilyen témára terelődik a szó. – Igen, tudom… - suttogta halkam még válaszul arra, amit mondtam, majd finoman megcsókolt.

Az órára néztem, majd egy nagyot sóhajtottam.

- Gyere menjünk aludni.

Az egyik legcsodálatosabb éjszakánk volt. Mindketten elvárások nélkül feküdtünk be a másik mellé, nem éreztem csalódottságot, sőt, inkább felszabadított az érzés, hogy nem várok görcsösen valamire, hátha megtörténik.

Egyszerűen jó volt összebújni, beletúrni James hajába, érezni az illatát, karommal átfonni nyakát, az arcát simogatni, megcsókolni…jó volt érezni az ő csókját, simogatását a bőrömön, halk, kedves suttogását a fülemben, közben pedig nem arra gondoltam, hogy ez talán egy szeretkezés előjátéka, hanem egyszerűen élveztem, hogy itt vagyunk, ketten, halkan beszélgetünk, nevetünk, csókolózunk, megérintjük egymást…

Nem tudom, mikor aludtam el, de mikor reggel felkeltem még mindig egymás karjaiban feküdtünk. Bár ezen az éjszakán sem lettem az övé, mégis boldogabb voltam, mint eddig bármely reggelen.