2016. június 11., szombat

Ötvennyolcadik fejezet - Bezsongva



Ötvennyolcadik fejezet

Bezsongva

James végre újra otthon volt, velünk, mi pedig kezdtünk megnyugodni. Újra teljes volt a család, ismét boldogság költözött a falak közé. Ám valami mégis megváltozott. Tudtam, valahogy mindketten úgy éreztük, mintha ismét, a nulláról indulna a kapcsolatunk. Egy másik James tért haza, és egy másik Audrey várta otthon. Kissé tudathasadásos állapot volt ez, a két gyerekünkkel és az együtt töltött évekkel a hátunk mögött. Mégis valami végtelenül jó, és bizsergető. Egyik részről visszatértünk a régi kerékvágásba, más részről viszont, mintha újra kezdtük volna megismerni egymást. Egyikünk sem tudta, mi fog kisülni ebből az egészből, csak abban voltunk biztosak, mindketten akarjuk, és mindketten olyan csodálatosan érezzük magunkat a másikkal, mint még soha.
Ám sajnos voltak olyan változások is, amelyeket tudtam, James nagyon nehezen fog megemészteni, és Önmagát fogja vádolni.
- Cumisüveg? – vonta össze James a szemöldökét, mikor leültem mellé Julie-val. Tisztában voltam vele, hogy magát fogja hibáztatni, de nem titkolhattam el előle.
- Igen. – bólintottam – Sajnos egy hete elapadt a tejem. Az orvos azt mondta, hogy valószínűleg a stressz miatt. De azért bíztatott, hogy még újra indulhat. – mosolyogtam rá, de zaklatott arcán láttam, hogy az orvos véleménye egyáltalán nem nyugtatja meg.
- A francba… - rázta meg a fejét. – Annyira sajnálom. – nézett rám, majd megsimogatta Julie vörösesszőke tincseit. – Nagyon sajnálom királylány…
- James, nincs semmi baj. Hála Istennek tartalékoltam néhány üvegnyit a mélyhűtőben, szóval még legalább egy hétig ugyanúgy anyatejet fog inni. Addig majd még próbálkozunk, hátha újra indul. De ha nem sikerült, akkor majd tápszert kap. – James egy nagyot sóhajtott.
- Az nem ugyanaz. Nagyon nem ugyanaz.
- James, nagyon sok anyának nincs teje, így nagyon sok kisbaba nő fel tápszeren, de ettől még ugyanolyan egészségesek, mint az anyatejen nevelkedett társaik. Ráadásul Julie több hónapig kapott anyatejet. Megkapott tőlem mindent, amire szüksége volt. Néhány hónap múlva úgyis elkezdődik a hozzátáplálás.
- Igen, tudom… - sóhajtott ismét. – De ez a műanyag csomagolás korán sem annyira gyönyörű és izgató, mint az előző… - durcáskodott.
- Ó értem, tehát erről fúj a szél. – nevettem. – Nézd a jó oldalát, legalább egy kicsivel kevésbé lesz elnyűtt az eredeti. – kacsintottam rá, majd miután Julie befejezte az étkezést, a vállamra tettem, és a hátát simogattam. James néhány másodpercig egy szót sem szólt, arca egyszerre volt feszült, tekintete pedig simogató.
- Fogalmad sincs róla, hogy milyen gyönyörű vagy. – mondta. Meglepetten néztem rá, mert arcán valami olyasmit láttam, amit talán még soha. – Kiteljesedtél az anyaságban. Tudom, azt hiszed néha, hogy rossz anya vagy, de ez nem igaz. Csodálatos vagy, ahogyan gondoskodsz a gyermekeinkről. Ahogyan magadhoz öleled őket. Magabiztosság sugárzik belőled, és őszinte szeretet. Minden egyes porcikád ezt sugározza magából. El sem tudod képzelni, milyen gyönyörű és kívánatos anyuka vagy. De most már talán te is érzed. – simogatta meg tűzvörös hajamat. – Megtaláltad Önmagadat. ahogyan én is. És annyira kívánlak, mint még soha. – fejezte be, mire éreztem, hogy lángra gyúl az arcom. Nem szoktam hozzá az ilyen vallomásokhoz. Hirtelen nem is tudtam, mit reagáljak rá. Más volt ez, mint a szerelmes évődések a kórházban. – Az az igazság, hogy teljesen be vagyok zsongva. Úgy érzem magamat, mint egy tini. – terelte kicsit oldottabb vizekre a társalgást, mikor látta, mennyire zavarban vagyok. Arcán őszinte mosoly ült, szemei csillogtak.
- Igen. Én is úgy érzem magamat. – mosolyogtam vissza. – Már nagyon régen éreztem így magamat. – vallottam be, miközben visszaemlékeztem kapcsolatunk hajnalára, mikor úgy lelkesedtem Jamesért, mint egy kis bakfis. Úgy tűnt, mintha ezer éve lett volna.
-  Tudom. – vette kezébe az enyémet. – De most mindent bepótolunk majd. – mondta, szavai pedig őszintén csengtek. Kezemet ajkához vonta, ajkai pedig az ujjaimmal kezdtek játszani. Forróság futott végig a testemben, Julie apró büfije pedig nagyon hangosnak tűnt a hirtelen beállt csendben. Mind a ketten felnevettünk.
-  Azt hiszem, valaki sikeresen megtörte a pillanat varázsát. – pusziltam meg Julie édes kis arcát. – Na gyerünk, lefekvés! – álltam fel az ágyról, majd lefektettem a kicsit. – Most pedig csinálok a nagyfiúknak is enni. – léptem oda az ágyhoz, majd egy igen hosszú, és izgató csókot váltottam Jamesszel. – Addig pihenj. – mondtam, majd kiléptem az ajtón.

- Milyen volt vele? – kérdeztem Jamest, miközben este, összebújva feküdtünk az ágyban.
- Mire gondolsz? – fordította felém a fejét.
- Milyen volt a szex… Julieval? – kérdeztem óvatosan.
- Jaj Audrey, most miért fontos ez? Ne foglalkozzunk tovább a múlttal. – simított végig a haján.
- Ne haragudj… én… én csak szeretném tudni. Mindig kíváncsi voltam rá. Ígérem, nem leszek féltékeny, vagy ilyesmi. Tudom jól, hogy az ellentétei vagyunk egymásnak. – James egy nagyot sóhajtott, majd becsukta a szemét. Éreztem, hogy elzárkózik, én pedig magamban egy nagyot káromkodtam, hogy miért kellett most felhoznom ezt a témát. Én magam sem tudtam igazán megmagyarázni, egyszerűen valami a belsőmben tudni akarta a választ. James hallgatása már kezdett nagyon kellemetlenné válni. Azt kívántam, bárcsak ne kezdtem volna bele. – Ne haragudj, hogy megkérdeztem. Nem akartam újra a múltban vájkálni. – suttogtam halkan, majd hozzá hajoltam, és egy csókot adtam az arcára, majd egy nagyot sóhajtva próbáltam elaludni.
- Vele… vele mindig nagyon… szenvedélyes volt. – hallottam hirtelen a hangját, így felé fordultam. – Szinte mindig ő kezdeményezett, ami nagyon izgató volt. Szerettem… szerettem közben hallani a hangját… érezni és látni, hogy jó neki. Mindig magabiztos volt, és tudta, hogy mit akar. – fejezte be. Kezdtem őszintén kételkedni benne, hogy hallani akartam ezt az egészet. Ismét úgy éreztem, hogy összezsugorodok, mint egy lufi, amiből elszállt a levegő. Én nem voltam sem magabiztos, sem pedig szenvedélyes. Kapcsolatunk elején a sok visszautasítás után örökre kiveszett belőlem a kezdeményezésre való vágy és képesség. – Veled… veled viszont nagyon meghitt. – szólalt meg ismét. – És még mielőtt ezt hinnéd, a „meghitt” nálam az „unalmas” szinonimája, tudnod kell, hogy nem így van. – fordította felém a fejét, mintha csak tudta volna, mire gondolok. – Nekem… nekem nagyon sokat jelent, hogy én voltam neked az első. Lehet, hogy nem hiszed, de tényleg így van. Tudni, hogy minden, amit a szeretkezéssel kapcsolatban átéltél, amit megismertél, azt csak tőlem kaptad, egymástól kaptuk, az… az felbecsülhetetlen érték. Viszont… mindig úgy érzem, hogy visszafogod magadat. És nagyon jól tudom, hogy ez miattam van. Az én hozzáállásomnak köszönhető. Tudom jól, hogy azóta nem kezdeményezel szeretkezést, amióta folyamatosan csak visszautasításban volt részed… mert még mindig attól rettegsz, hogy újra át kell élned. És tudom, hogy ezek a negatív élmények a mai napig hatással vannak minden együttlétünkre. Ezt most nem azért mondom el neked, mert azt szeretném, hogy megváltozz. Mert nem erről van szó. – simogatta meg az arcomat. – Csak szeretném, ha tudnád, hogy tisztában vagyok a hibáimmal… és azzal, hogy az én kezdeti viselkedésem indított el téged ezen az úton a szexuális életünkben. Nem ismertél más utat, így azt követted, amit én köveztem ki neked. Ezt nagyon sajnálom. Sajnálom, mert így nem lehettél Önmagad. Az igazi Audrey az a lány volt, aki félelem és gátlások nélkül próbált újra és újra elcsábítani. – éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Magát okolta, mégis én éreztem úgy, hogy kudarcot vallottam. James minden szava olyan igaz volt, hogy egyenesen a szívembe talált. Eddig még egyszer sem gondoltam bele ebbe, de most kristálytisztán láttam magam előtt mindent. Már régen nem voltam Önmagam. Kapcsolatunkban a súrlódások, az idomulások úgy lecsiszoltak, átalakítottak, mint egy sebes folyó a köveket. Ez természetes dolog volt, hiszen egy kapcsolatban az embernek mindig le kell adnia magából valamit. Egy kapcsolatban a felek folyamatosan alakítják egymást. De ezek szerint vannak olyan dolgok, amelyeket érdemes és szükséges újra megtalálni, olyan részek, amelyek véletlenül, vagy gondatlanságból lettek lecsiszolva. Hirtelen annyi gondolat cikázott a fejemben, mint már régóta nem.
– Az elmúlt egy hétben kezdesz újra arra a lányra hasonlítani, akit megismertem. Aki olyan… csábító volt, akinek mindig felcsillant a szeme, ha csak meglátott, amikor hozzám ért. Fogalmad sincs róla, hogy milyen jó téged újra ilyennek látnom. Talán sikerül jóvátennem mindent, amit ellened elkövettem. Talán újra Önmagad leszel, és én is az a férfi lehetek melletted, akit kezdettől fogva megérdemeltél.
Egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Sokszor azt gondoltam, hogy James egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy mennyit változtam, és hogy mindez miért is történt. Most viszont már tudtam, hogy mindvégig tisztán látta, hogy mivé váltam a kapcsolatunkban, hogy mivé váltam általa… és most már láttam, hogy ez mennyire bántotta. Bántotta, de a Julie iránt érzett szerelme miatt nem tudott ezen változtatni.
- Mi történt ott a kórházban? Mi történt a műtőasztalon? – kérdeztem hirtelen. – Amióta felkeltél az altatásból, teljesen más ember vagy… az a James, akit mindig is szerettem volna magamnak. - Néhány másodpercnyi csönd következett, majd James egy óriásit sóhajtott.
- Láttam Őt. – mondta ki fojtott hangon. – Találkoztam vele. – nézett rám, én pedig felkönyököltem az ágyon.
- És… és mondott neked valamit? – kérdeztem.
- Igen. – bólintott. – Nagyon sok mindent mondott nekem. Segített megértenem… mindent. És segített, hogy igazán megtaláljalak téged. – simogatta meg az arcomat. Képtelen voltam bármit is mondani. Visszafeküdtem az ágyba, szorosan Jameshez bújtam, majd életemben először őszintén hálás voltam Julienak.

Az elkövetkezendő napokban nagyon sokat gondolkodtam. Gondolkodtam magamról, a régi énemről, a kapcsolatunkról, és Jamesről. Minden amit mondott, igaz volt. Tudtam, hogy őszintén magát hibáztatja amiatt, hogy a dolgok így alakultak, hogy elvesztettem az igazi énemnek egy nagyon fontos részét. De azt is tisztán láttam, hogy ő is teljesen megváltozott, olyan emberré vált, aki mellett a régi Audrey feléledhetett hamvaiból, aki mellett igazi nő lehettem, akit nem nyomaszt a múlt, a másik nő emléke. Már régen elfelejtettem azt az Audreyt, akin minden pillanatban végig futott a forróság hulláma, mikor James közelében volt, azt a lányt, aki szégyenérzet nélkül hámozta volna le a ruhát az imádott férfiról, hogy utána a nappali kellős közepén tegye magáévá.
De most itt volt az új James… az új élet. Bennem pedig őrült módon kezdett dübörögni a vágy, hogy újra az az Audrey lehessek. Tudtam, éreztem, hogy meg tudom újra találni magamban. James minden mosolya, érintése, csókja egyre közelebb hozta hozzám. És tudtam, csak napok kérdése, hogy újra felszínre bukkanjon.

- Jó lesz így a párna? – kérdeztem Jamest, aki erre nagyot sóhajtott.
- Úgy érzem magamat, mintha egy öregember lennék. Már teljesen jól vagyok, nem kéne egész nap feküdnöm. – morgott.
James szomorú arccal fordult el, majd szemével az ágynemű mintáját kezdte el tanulmányozni. Az ajkamba harapva konstatáltam, hogy túl jól sikerült a blöff. James nem volt hozzászokva, hogy kelletem magamat, nem volt köztünk szeretkezés előtt soha évődés, ha nemet mondtam valamiért, akkor az tényleg „nem” volt. Tudtam, hogy nagyon gyorsan meg kell mentenem a helyzetet, rá kell ébresztenem Jamest, hogy nem csak a külsőmben változtam meg. Őszinte beszélgetésünk mintha olyan láncokat tört volna fel rólam, amelyeket az évek során lassan béklyóba vertek. Felszabadultnak éreztem magamat, játszani akartam, kelletni magamat, és érezni, hogy mennyire kíván.
Alig látható mozdulattal megszabadultam a bugyimtól, majd két ujjammal csúzlit csináltam, és kilőttem, egyenesen felé. A fekete textil hiperűr sebességgel landolt James arcán, aki meglepetten emelte fel az immár mellkasán pihenő fehérneműt, majd értetlenül nézett rám, mikor meglátta, hogy mi is az.
- Upsz… - mondtam csábítóan az éjjeliszekrénynek támaszkodva. James arca még egy pillanatra zavart volt, majd csibészes mosoly terült szét az arcán. Megkönnyebbültem, hogy végre veszi az adást. Lassan az orrához emelte a bugyimat, majd magába itta az illatát, miközben tekintete végig az enyémbe fúródott. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem, testem pedig már készen állt az egyesülésre. James nem tett mást, csak játékosan megpaskolta ölében a takarót, mire én mosolyomat elrejtve felé kúsztam az ágyon.
- Biztosan jól vagy? – kérdeztem, mert még mindig aggódtam miatta. Ő nem válaszolt, csak a takaró alá húzta az egyik kezemet. Arcom lángra gyúlt, szívem pedig veszett iramban kezdett dobogni, miközben finom mozdulatokkal mozgattam rajta a kezemet. Semmi kétség nem volt afelől, hogy mennyire kíván, mennyire akar engem. Ajkai éhesen tapadtak az enyémekre, légzésén éreztem, hogy ő is mennyire izgatott.
- Remélem nem probléma, de most kénytelen leszel te végezni a dolog oroszlán részét… - hangja rekedt volt, én pedig egy szégyenlős mosollyal nyugtáztam, hogy értem a célzást.
- Hát… nem vagyok a dolog mestere, úgyhogy nézd el nekem, ha ügyetlen leszek. – suttogtam, majd lehúztam róla a takarót. Alatta olyan hízelgő látvány fogadott, amely minden nőt hálával töltene el.
- Ó, én biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel… - suttogta, miközben fölé kerekedtem, és lábaim közé vettem a csípőjét. Finoman csókoltam, miközben testünk lassan összeért. James keze a csípőmet simogatta, én pedig egyik kezemmel a párnán támaszkodtam, a másikkal pedig benyúltam a ruhám alá, hogy sikerüljön egymásra találnunk. Óvatosan ereszkedtem rá, mert féltem, hogy szülés után a testem másképpen érzi majd őt, mint annak előtte. De nem kellett félnem. Testem ugyanolyan nedves szerelemmel fogadta be, mint mindig. Csak reménykedni tudtam, hogy az ő számára sem változott semmi, hogy az ő számára is olyan örömteli ez, mint nekem.
- Istenem, de hiányoztál… - suttogta ajkaim közé, miközben magához húzta a csípőmet, hogy még mélyebben érezzen.
- Az érzés kölcsönös… - suttogtam vissza, miközben kissé esetlenül mozgatni kezdtem a csípőmet. Ez a póz valahogy kimaradt az eddigi repertoárból, főleg a plusz kilók miatt, amelyek mindig is zavartak. Pironkodva próbáltam keresni az összhangot, reméltem, a testem mielőbb megtalálja ezt az ősi ritmust, amely mindkettőnkben benne lakozik. Közben kínosan figyeltem arra, nehogy James sebére is ránehezedjek, soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha fájdalmat okoznék neki. James érzékelte, a tanácstalanságomat és görcsösségemet, és mint mindig, most is a segítségemre sietett. Óvatosan lehúzta hátamon a ruha cipzárját, és lehámozta felsőtestemről a ruhát, hogy az a derekamon pihenjen. Gyakorlott kézzel pattintotta szét a melltartó kapcsát, én viszont egy gyors mozdulattal megakadályoztam, hogy az leessen rólam. Az anyaság talán itt látszódott meg rajtam a legjobban, és bár James szinte az összes szoptatást végig asszisztálta, ez most mégis más volt. Most mindketten más üzemmódban működtünk, és nem voltam meggyőződve róla, hogy ebben az üzemmódban ugyanazt tudom-e nyújtani, mint régen. James egy pillanatig sem foglalkozott védekezésemmel, csókjával megnyugtatott, majd egy óvatos mozdulattal vette ki kezemből a melltartót. Lassan egy hete volt annak, hogy Julie-t utoljára szoptatni tudtam, de a mellem még mindig meggyötört volt, még én magam sem találtam benne semmi vonzót. De James másképpen érezte. Ajkai leheletfinoman érintették a bőrömet, nyelve olyan óvatosan cirógatta megkínzott bimbómat, hogy forró remegés futott át rajtam, mely a mellemen keresztül a nőiességemet célozta meg. Becsuktam a szememet, a testem pedig csupa érzéssé változott. Nem tudtam meghatározni, hogy én találtam-e meg a ritmust, vagy a ritmus talált-e meg engem. Csak azt tudtam, hogy végre igazán Önmagam vagyok, és James is valami olyasmire talált rá, amit hosszú éveken keresztül eltemetett magában, amit képtelen volt megosztani velem. Becsuktam a szememet, és egyszerűen csak a vágyaimat és a szerelmemet követtem. Annyira csodálatos volt az érzés, hogy a szemembe könnyek gyűltek. – Istenem… ez annyira… finom… - nyögtem James fülébe, majd az ajkamba haraptam, James pedig mély hangú mosollyal nyugtázta elégedettségemet.
- Attól tartok, hogy túlságosan is finom… - suttogott vissza, ujja pedig sürgetően kezdett rajtam kőrözni. Éreztem, hogy a hosszú hónapok Önmegtartóztatása után mindkettőnken túlságosan felkavaró és édes az első szeretkezés, a végkifejlet nem várat sokáig magára. Óriási hangorkánnal tört elő belőlem a gyönyör, az igazi énem, aki felszabadultam adta és kapta a szerelmet. Azt szerettem volna, hogy az egész világ hallja, hogy végre újra teljes vagyok… újra Önmagam vagyok. James szorosan magához húzott, nem törődött a hasán lévő sebbel, csak egyik kezével szorosan tartott, másik kezével pedig magához húzta a fenekem, csípőjét pedig megemelte, hogy minél mélyebben jusson el a beteljesüléshez. Én is hangosan felnyögtem, mikor mély elfúló hangjából tudtam, ő is eljutott a csúcsra.
Hosszú másodpercekig képtelen voltam megmozdulni, minden tagom remegett, James ujjai pedig olyan édesen simogatták a hátamat, amitől még jobban elgyengültem. Aztán eszembe jutott a sebe, aminek egészen biztosan nem tett jót a súlyom, úgyhogy összeszedtem minden erőmet és mellé hengeredtem.
- Jól vagy? Nem fáj? – kérdeztem még mindig lihegve, és végig simogattam a hasát borító kötést. James arcán huncut vigyor terült szét, láttam rajta, hogy kutya baja.
- Azt hiszem, még soha életemben nem voltam ilyen jól. – csókolt meg, én pedig boldogan sóhajtottam. – Hát… azt hiszem, most negatív csúcsot döntöttünk… - mutatott még mindig vigyorogva az órára James, amely körülbelül öt perccel mutatott csak többet, mint mikor szeretkezni kezdtünk. Hangosan felnevettem.
- Az nem számít. – ráztam meg a fejemet. – Ez az öt perces menet volt életem legcsodálatosabb szeretkezése veled. – vettem incselkedve a szájamba a fülcimpáját, mire ő mély hangú morgással válaszolt.
- Ami azt illeti, ha adsz tíz percet, akkor talán ismét módod lesz átélni egy ilyen öt perces tömör gyönyört… - simogatta végig a testemet, amely minden létező módon azt ordította, hogy „igeeeen, akarom!!!” Az eszem viszont leintette.
- Semmit sem szeretnék jobban, de most pihenned kell. Utána pedig megnézem a sebedet, hogy minden rendben van-e. James nem válaszolt, csak csillogó szemmel nézett rám, miközben ujjai a hátamat cirógatták.
- Gyönyörű voltál, ahogyan elmentél… mint egy barbár Istennő… - túrt bele a hajamba. – az arcod… és a hangod… - az ajkába harapott. Tudtam, hogy mire gondol… még soha nem látott ilyennek. Mindig, amikor szeretkeztünk, valamiért úgy éreztem, el kell rejtenem az igazi gyönyörömet… mintha tiszteletlenség lett volna Julie-val szemben… néha pedig az volt a fejemben, hogy… hülyét csinálok magamból, ha megmutatok minden, ami bennem van. Nem tudtam magamat úgy átadni a szeretkezésnek és a gyönyörnek, hogy közben az járt a fejemben, hogy James nem azt érzi a testében és a lelkében, mint amit én.
- Hát… nem igazán volt más választásom. – mosolyogtam rá. – Valami olyasmit kaptam tőled, amire csakis ez lehetett a válasz. – csókoltam meg.
- Ó, asszony, csak gyógyuljak meg… - sóhajtott nagyot, miközben nem kellett a takaró alá néznem, hogy tudjam, ismét készen állna nekem odaadni magát… úgy, mint eddig még soha.
- Miért, mi lesz akkor? – kérdeztem incselkedve. Ő magához húzott, mély hangján pedig a fülembe suttogott. Lehunytam a szememet, és próbáltam nem magam elé képzelni mindazt, amit hallottam… de egyszerűen lehetetlen volt.
… a kezem pedig ismét a takaró alatt kötött ki.