Tizennegyedik fejezet - Anyai ösztön

Tizennegyedik fejezet

Anyai ösztön

Őszintén úgy éreztem, hogy most talán tényleg jót tesz a kapcsolatunknak egy kis távolság. Hirtelen túl sok dolog jött össze, túl sok konfliktus, probléma és kihívás, amelyekkel talán jobb volt külön-külön megbirkózni, levonni a megfelelő konzekvenciát, majd ennek megfelelően oda állni a másik elé és megbeszélni a dolgot.

Megfogadtam magamnak, hogy türelmesebb leszek kettőnkkel kapcsolatban, de őszintén szólva nem voltam meggyőződve róla hogy ez a legjobb dolog, amit tehetek. A türelem és az, hogy magamba fojtottam a kétségeimet és a számomra bántó dolgokat, ezek vezettek odáig, hogy a végén már igen csúnya és hisztériás módon robbant ki belőlem minden, amit hetekkel előbb talán nyugodtan is meg lehetett volna beszélni. És James is erre bátorított. Így arra jutottam, hogy mostantól erre fogok koncentrálni. Kis lépésekben, azonnal kezelni a problémákat, nem pedig addig várni, amíg már elmérgesednek.

Az első két napon James többször is felhívott, este én is felhívtam őt, mikor már tudtam, Jimmy biztosan ágyban van. Jó volt elalvás előtt mély, férfias hangját hallani a fülemben. Bár jó volt kicsit egyedül elmélkedni és nem görcsölni kettőnk kapcsolatán, de ezekben a percekben legszívesebben csomagoltam volna és meg sem álltam volna Londonig.

A harmadik napon napközben beszéltünk, majd váltottunk néhány üzenetet, ám amikor este hívtam, nem vette fel a telefont. Nagyon nehezen aludtam el ezután, de azzal magyaráztam, hogy Jimmynek biztosan nehéz estéje volt, James ezért nem tudta felvenni. A következő napon már a délelőtti hívás is elmaradt, én inkább üzenetet küldtem, amire csak órákkal később érkezett egy nyúlfarknyi kis válasz, amiben az írta, hogy sok a munka. Egyre inkább az volt az érzésem, hogy valami nincs rendben. Újabb válaszút elé kerültem: Hívogassam őt és üzenjek, hátha kiderült, mi a helyzet, vagy inkább hagyjam, majdcsak szól ha van valami? Utáltam ezt.

Több üzenetet is küldtem egy nap, kérdezgettem, hogy minden rendben van-e vele és Jimmyvel, hogy nem zavarok-e, ha felhívom…de általában valami igen rövid, kitérő választ kaptam. Tudtam, azt beszéltük meg, hogy mikor haza megyek, akkor egyenesen hozzá vigyen az utam és ott alszom majd nála…de valahogy most az egészet olyan távolinak éreztem…

A hazautazás napján pedig már egyáltalán nem válaszolt az üzenetekre. Idegesen, görccsel a gyomromban szálltam fel a buszra és alig vártam, hogy végre Londonban legyek.

- Szia! – köszöntem mosolyogva, mikor James ajtót nyitott, de aztán éreztem, hogy arcomról lehervad a mosoly. Láttam, hogy valami nagyon nincs rendben. James szemei alatt karikák sötétlettek, arca pedig nagyon elgyötört volt. – Mi a baj? – kérdeztem még ajtón kívül. – Két napja nem írtál, tudhattam volna, hogy van valami…

- Szia! – köszönt egy nagyot sóhajtva, majd bele túrt rendezetlenül álló tincseibe. – Ne haragudj…Jimmy szerdán belázasodott, az orvos szerint semmi komoly, csak egy kis megfázás, de…azóta egy szabad percem sincs. Két napja alig alszik szegény, én pedig mellette vagyok. – mondta az ajtónak dőlve.

- Jaj, nagyon sajnálom. – ráztam meg a fejemet. – És Jimmy jobban van már? – kérdeztem.

- Ha minden jól megy, akkor igen. – bólintott, láttam rajta, hogy rettenetesen fáradt. – Ma már nem volt láza, de nagyon nyűgös. – Ahogy kimondta, meg is hallottam Jimmy sírását a gyerekszobából.

- Ha szóltál volna, előbb visszajövök. – mondtam. – De most már itt vagyok és tudok segíteni. – próbáltam bíztatóan rámosolyogni és közelebb léptem, hogy végre bejuthassak a lakásba.

- Audrey…most…most nem olyan a helyzet…Jimmy beteg és én sem vagyok olyan állapotban…vásárolni sem jutottam le az elmúlt három napban… - James továbbra is az ajtóban állt én pedig kezdtem megérteni, mit akar mondani. – Tudom, hogy mit ígértem, de most…most nem jó. – szabadkozott, miközben Jimmy ismét felsírt. – türelmetlenül nézett hátra.

- Jól van, értem. – bólintottam. – Akkor majd beszélünk. Jobbulást Jimmynek. – mondtam színtelen hangon, majd magam után húztam görgős bőröndömet.

Egy ölelés, egy puszi és egy csók nélkül léptem ki James házának a kapuján, közben pedig próbáltam megbirkózni a hirtelen nőtt gombóccal a torkomban és a könnyekkel, melyek elhomályosították a látásomat. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy James inkább haza küldött, semmint beengedett volna, hogy segíthessek neki Jimmy mellett, ahogyan azt a párok teszik. Elküldött, ahogyan egy vendéget szokás, ha éppen nem alkalmas a látogatás. Ennyi.

Monoton iramban húztam magam utána a bőröndömet, amely minden egyes repedésnél, fagyökérnél szörnyű hangot adott ki, ami most kifejezetten idegesített. Mikor az utca sarkára értem, vagy egy percig farkasszemet néztem a Supermarkettel, harcolt bennem a sértett lelkem és a szerelmes, felelősségteljes nő, aki tudja, mit is kellene most tennie.

Egy nagyot sóhajtottam, majd begurultam a boltba.

Fél órával később már ismét ott álltam James ajtaja előtt, a görgős bőröndömön kívül immár két, óriási szatyrot is magammal cipeltem. Bentről most nem hallottam gyereksírást, így reméltem, Jimmy már megnyugodott. Egy nagy levegőt vettem. Nem akartam csöngetni, inkább az igen határozott kopogást választottam. Néhány másodperc múlva lépteket hallottam az ajtó túlsó oldaláról, majd kinyílt az ajtó.

- Szia! Nem akarok zavarni, csak beugrottam a boltba, vásároltam ezt-azt. Nem tudtam, hogy mi kell, ezért vettem mindenből. Jimmynek is van itt pelenka, meg ennivaló és neked is vettem ezt-azt, gondoltam biztosan üres a hűtő. – hadartam el gyorsan, mert nem szerettem volna, hogy azt higgye, nem értek a szép szóból. Szinte rá sem néztem, úgy nyújtottam felé a súlyos szatyrokat. Eltelt vagy két másodperc, mire feléjük nyúlt és átvette őket. – Megyek is, szólj, ha még kell valami. – mondtam, de még mindig képtelen voltam ránézni. Inkább újra irányba állítottam a bőröndömet és a lépcső felé indultam. Az utolsó pillanatban azonban megfogta a kezemet. Pillantásom az arcára rebbent. Láttam, hogy fáradt, meggyötört szemei elfátyolosodnak.

- Nem szeretném, ha elmennél. – suttogta, én pedig hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek.

- Nem akarok zavarni. – ráztam meg a fejemet. – Csak azért hoztam, mert… - nem tudtam végig mondani, mert megához húzott és megcsókolta a homlokomat.

- Annyira csodálatos vagy. Köszönöm… - suttogta a fülembe, majd becsukta mögöttünk az ajtót.

- És milyen volt a csapatépítés? – kérdezte James, mikor készen lettem a rögtönzött vacsorával.

- Szörnyű. Nem az én műfajom. – vágtam egy fintort. – De Hála Istennek most egy évre legalább letudtuk. James fáradtan felnevetett, én pedig elé tettem az ételt.

- Húúú, ez nagyon jól néz ki! – dörzsölte össze a tenyerét.

- Mikor ettől utoljára? – kérdeztem gyanakodva.

- Hmmm…asszem tegnap este. – válaszolta rövid gondolkodás után.

- Na gondoltam. Az Audrey féle szalonnás tojásrántottára csak az éhhalál előtt állók mondhatják azt, hogy jól néz ki.

- Bolond vagy! – rázta meg a fejét, miközben jóízűen falatozott. – Ez Isteni!

- Ezt írásban kérem! – vágtam rá.

- És hol van a te adagod? – nézett fel karikás, kék szemeivel.

- Köszi, az elmúlt egy heti trakta után én azt hiszem, egy évig nem fogok enni. – tettem a hasamra a kezemet. – Szerintem minimum tíz kilót híztam…plusz az áfa…

- Szerintem nagyon jól nézel ki. – húzott magához, közben pedig az utolsó falatokat is elpusztította. – Köszönöm szépen, ez életmentő volt! – mondta, majd megcsókolt. – Létezik, hogy idáig nem csókoltalak meg, mióta visszajöttél? – döbbent rá.

- Bizony ám… - sóhajtottam nagyot. – Már éppen reklamálni akartam…

- Ne haragudj…egy kicsit szét vagyok esve… - csókolt meg újra, én pedig nem tudtam rá haragudni.

- Semmi baj. Most menj, zuhanyozz le, addig én vigyázok Jimmyre! – mondtam, ő pedig a fürdő felé vette az irányt.

- James, jó lesz nekem a kanapé is. – bizonygattam, mikor a lefekvésre került a sor. Mindketten fáradtak voltunk, én az egész hetes csapatépítés miatt, James pedig azért, mert az elmúlt három napban összesen sikerült nyolc órát aludnia.

Gyorsan ágyat húzott és ragaszkodott hozzá, hogy én is mellette aludjak, abban az ágyban, ahol Julie-val aludtak. Bevallom, ezen kellemesen meglepődtem, bár valahol frusztrált is a dolog.

- Nem Audrey, nem a kanapén fogsz aludni. Gyere szépen… - fogott kézen és vezetett a hálószobába, mint egy gyereket. Éreztem, hogy furcsa érzés lesz úrrá rajtam, ahogy a nagy, francia ágyra nézek.

- Melyik…melyik oldalra feküdjek? – kérdeztem zavartan. James elmosolyodott, felmászott az ágyra, majd játékosan megpaskolta maga mellett az ágy jobb felét. Éreztem, hogy elpirulok. – Oltsd le a lámpát, kérlek. – motyogtam, majd lassan körbe mentem az ágy körül. A figyelmemet nem kerülte el, hogy anno ez az oldal lehetett Jamesé és a másik pedig Julie-é. Az éjjeli szekrényeken egyértelműen látszott, hogy melyik készült nő és melyik férfi számára. Furcsa volt ez a helycsere, de valahol megértettem, hogy James nem akar Julie helyére fektetni. Kínos lassúsággal vettem le magamról a kardigánt, ami alatt egy top volt, amiben mindig aludni szoktam és egy rövidnadrág, majd a félhomályban becsusszantam a takaró alá. Éreztem, hogy maximálisan feszült vagyok, levegőt is alig mertem venni. Oldalra fordítottam a fejemet, láttam, hogy James engem néz és mosolyog.

- Kényelmes? – kérdezte suttogva, én pedig bólintottam, de aztán rájöttem, hogy ez nem nagyon látszódik a sötétben.

- Igen. – suttogtam én is, majd óvatosan egész testemmel felé fordultam. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy itt fekszem James mellett…– Még soha nem aludtam férfival egy ágyban. – szaladt ki szájamon hirtelen a vallomás. „Arról már nem is beszélve, hogy még mit nem csináltam egy pasival egy ágyban…” tettem hozzá gondolatban és reméltem, hogy nem hallatszott ki. James édesen nevetett, majd megcsókolt. Soha nem hittem volna, hogy ekkora különbség lehet egy ágyban- vagy bárhol máshol megtörtént csók között. A kislábujjam hegyéig bele borzongtam.

- Egyszer ezt is el kell kezdeni. – suttogta, majd karjával átölelt.

- Előre szólok, hogy alvás közben néha horkolok és sajnos csorog a nyálam… - a vallomások csak úgy záporoztak belőlem, James pedig úgy látszott, nagyon élvezi.

- Jimmy is ugyanezeket csinálja, úgyhogy nem fog mély lelki törést okozni bennem. – nevetett halkan, majd még egy apró csókot kaptam tőle.

- Hát ez megnyugtató. – sóhajtottam nagyot. – Akkor…aludj jól… - mondtam, majd én is egy apró csókot adtam ajkaira.

- Aludj jól Audrey. – suttogta, majd behunyta a szemét.

Mire kettőt szusszantam, ő már mélyen aludt. Annyira gyönyörű volt…Én pedig olyan boldog voltam a karjaiban, mint még soha.

Mondanom sem kell, hogy képtelen voltam elaludni. Bár a csapatépítő tréning kimerített – a folyamatos bulik, az enyhén ittas állapotban, hajnalban is kiabáló kollégák hallgatása a szálláson – de idegen helyen, idegen környezetben soha nem voltam képes aludni, még így sem, hogy az a férfi feküdt mellettem, akit mindennél jobban szerettem. Talán fél óra telhetett el, amikor meghallottam Jimmy nyöszörgését. A kiságyát behoztuk a hálószobába, hogy ha bármi van, akkor azonnal meghalljuk. A nyöszörgés lassan halk sírásba csapott át, ami aztán egyre inkább fokozódott. Láttam, hogy James nem ébredt fel a zajra, szegény úgy ki volt merülve, olyan mélyen aludt, hogy szerintem egy ágyúval sem lehetett volna felébreszteni. Tudtam, hogy cselekednem kell. Nagy levegőt vettem, óvatosan lehámoztam magamról James kezét, majd kikeltem az ágyból.

Óvatosan, lábujjhegyen léptem Jimmy kiságya mellé, majd finom mozdulattal nyúltam alá, ahogyan az Jamestől láttam, majd felemeltem és magamhoz húztam. Megtapogattam a homlokát, a kis testét, de nem éreztem rajta, hogy lázas lenne. Kinyitottam a hálószoba ajtaját, majd átmentem a nappaliba, becsukva magam mögött az ajtót, hogy ne ébresszük fel Jamest.

- Mi a baj Jimmy, mit történt? – kérdeztem tőle halkan, miközben lassan, ütemesen ringatni próbáltam, ahogyan azt többször láttam. Jimmy már elmúlt egy éves, nem volt olyan kicsi, számomra már éppen hogy nehéz kezdett lenni. Úgy éreztem, a pelusban nincs semmi, láztalan volt, inkább csak arra tippeltem, hogy biztosan még az elmúlt napok fáradalmai miatt nyűgös, vagy esetleg a pocija fáj. „Nem, a fogai! James azt mondta, hogy most jönnek a fogai!” – jutott hirtelen eszembe. Bár ez a folyamat már több hónapja elkezdődött, nem jelentette azt, hogy már vége is lett. A fürdőszoba felé indultam, miközben tovább ringattam, mert tudtam, hogy Jimmy kapott egy készítményt, amivel kenegetni kellett az ínyét, így kevésbé volt fájdalmas számára a fogzás.

- Á, meg is van! – vettem ki az üveget, majd ötször átolvastam, hogy biztosan az-e az és hogy hogyan kell használni, majd óvatosan – Jimmy legnagyobb ellenkezése mellett – óvatosan bedörzsöltem a kicsi ínyét. Úgy láttam, hogy ez megnyugtatta, minden bizonnyal hűsítő hatású volt, mert Jimmy elkezdett megnyugodni. Úgy gondoltam, inkább nem fekszem vissza és őt sem fektetem le, hátha újra felsír majd.

- Hagyjuk most Apát aludni, jó? – beszélgettem el a kis emberrel. – Mi ideát alszunk majd, kettesben, mit szólsz? – kérdeztem, mire ő még mindig nyöszörögve nézett rám kék szemeivel. Leültem a kanapéra, széthajtottam a pokrócot, majd a hátamra feküdtem, Jimmyt pedig a mellkasomra fektettem. Ő kényelmesen elhelyezkedett, néhány percig még nyöszörgött kicsit, de aztán teljesen megnyugodott. Én finoman simogattam a hátát, vörös, göndör tincseit, közben apró puszikat adtam a kobakjára.

- Jól van, nincs semmi baj…alukálj szépen… - suttogtam, ő pedig már békésen hortyogott. Tudtam, hogy biztosan hallja a szívverésemet. Valahol olvastam, hogy a babákat mindig megnyugtatja, ha hallják az édesanyjuk szívverését. „Az édesanyjuk…” – suttogtam magam elé, majd szemem Julie bekeretezett képére tévedt.

James kezének simogató érintését éreztem az arcomon. Azt hittem, hogy álmodok. Sokszor álmodtam ilyesmit, amikor még nem voltunk egy pár, pusztán csak reménykedtem benne, hogy egyszer majd így lesz. Ám most kinyitottam a szememet és tényleg őt láttam. A kanapé mellett ült, egyik kezével az arcomat simogatta, a másikkal pedig Jimmyt. Ebben a pillanatban eszembe jutott az éjszaka.

- Ne…ne haragudj, hogy kivettem a kiságyból, de este…este felsírt. Nem volt lázas, csak…csak azt hiszem a fogai, úgyhogy bekentem neki, aztán inkább…inkább kint maradtunk, hogy te tudjál aludni… - hadartam el még szinte félálomban.

- Csssst… - suttogta James mosolyogva. Arca kisimult, kék szemei boldogságot sugároztak. – Olyan szépek vagytok. – mondta, majd megcsókolt. – Ezt nevezem én anyai ösztönnek. – nézett végig rajtunk újra.

- Nem hinném, hogy ez anyai ösztön volt. Nekem olyan nincs. Tudod, genetikai zsákutca vagyok. – ráztam meg a fejemet. – Ez csak baromi nagy szerencse. Ennyi.

- Nevezd bárhogyan. – mondta, közben pedig nem lehetett letörölni a mosolyt az arcáról. – A látvány magáért beszél.

- Most, hogy mondod, a látvány… - néztem a fölsőmre, amelyre Jimmy egy konkrét Afrika-térképet nyáladzott rá, közben pedig még mindig édesen szundikált.

- Hiába, ez van. – vonta meg James a vállát – Úgy néz ki, nagyon bejössz a család férfi tagjainak.

- Hát ezt örömmel hallom. – mosolyogtam rá.

- Mit szólnál, ha most én csinálnék reggelit, addigra talán Jimmy is felébred. – mondta James, miközben Jimmy tényleg fészkelődni kezdett – Na tessék, csak ki kellett mondani. – nyomott egy csókot a kicsi göndör fejére. – Megyek is főzőcskézni, ti addig csak ébredezzetek! – kaptam még egy csókot, majd eltűnt a konyha irányában.

- Hmmm, ez kitűnő, azt hiszem, megtartalak. – nyaltam meg mind a tíz ujjamat a reggeli után, amit James szervírozott.

- Örülök, hogy ízlett! Reggeliben profi vagyok! – nevetett James, miközben már Jimmyt etette.

- Jó, akkor enyém a vacsi, tiéd a reggeli, már csak az ebéddel kell valamit kezdenünk! – ittam meg utolsó cseppig a narancslevemet.

- Majdcsak megoldjuk valahogy! – kacsintott rám James.

Nem tudtam, hogyan kérdezzek rá, hogy vajon mi a terve a hétvégére. Menjek? Vagy maradjak?

- Ha nem baj, akkor elmennék megzuhanyozni. – mutattam a fürdő felé.

- Persze, menj csak. – mosolygott rám James. – Aztán majd megbeszéljük, hogy mi legyen a program. Arra gondoltam, hogy ma talán még itthon maradhatnánk, pihenhetnénk, tévét néznénk, ilyesmi… - vázolta. – Holnap pedig, ha Jimmy már teljesen jól lesz, akkor esetleg elmehetnénk valahova…egy cukrászdába, vagy valami hasonló…

- Jól van, ez jól hangzik. – mosolyodtam el, bár ebből még fogalmam sem volt arról, hogy este cuccoljak-e haza, vagy a mai éjszakát is itt tölthetem. Valahogy meg kellett tudnom. – Csak akkor majd telefonálj holnap, hogy hányra jöjjek. – mondtam furmányosan, majd a fürdő felé indultam.

- Telefonáljak? - hallottam James csalódott hangját a hátam mögül. – Az hittem, hogy ma is itt alszol. – próbáltam letörölni a boldog vigyort a képemről, mielőtt visszafordultam.

- Nos, ha szeretnéd, akkor nagyon szívesen itt alszom. – mondtam.

- Persze, hogy szeretném. – nézett rám mosolyogva. – Azt hittem, hogy ez nem kérdés.

- Én már sok dologra hittem kettőnkkel kapcsolatban, hogy nem kérdés. – dőltem egyik vállammal a falnak. – De a tapasztalatok azt mutatják, hogy jobb kérdezni, még mielőtt az ember egy nagyot koppan. – magyaráztam. Láttam, hogy James egy pillanatra magába száll.

- Szeretném, ha itt maradnál…ha itt aludnál és együtt töltenénk az egész hétvégét.

- Oké. – bólintottam. – Az szuper lenne. – mosolyodtam el, majd bevetettem magamat a fürdőszobába.