Kilencedik fejezet - Vakrandi

Kilencedik fejezet

Vakrandi

Hűvös szél fújt az étterem előtt, semmi kedvem nem volt bemenni egészen addig, amíg randevú társam meg nem érkezik. Vacogva szorongattam kezemben a pink kistáskát, amiről fel kellett, hogy ismerjen, hiszen igen kevés ilyen holmival mászkáló lány fagyoskodott az étterem előtt. Hasonló színben pompázó körmeim és hajamban az apró virág adott összhangot megjelenésemnek, fekete kabátom alatt pedig a szintén fekete ruha tompította kissé a pink harsányságát.

Az órámra néztem, majd inkább a cipőmet néztem. Szép darab volt, direkt erre az alkalomra vettem. Csinos szabású, fekete bokacsizma, nőies, félmagas sarokkal…”lassan fél órát késik…” Még az új cipő látványa sem tudta elhalványítani a nyilvánvaló tényt a fejemben. Újra felnéztem, szememmel a vörös rózsával érkező férfit kerestem, de nem láttam sehol. Viszont megláttam valakit, akit ebben a helyzetben a legkevésbé kívántam látni. És pont felém tartott.

- Szia! - köszönt rám James, mikor kiszúrt az étterem előtt. - Itt fagyoskodsz? – kérdezte szomorú, kék szemeivel, majd végig nézett remegő testemen.

- Igen…már egy ideje. – bólintottam szipogva. – Randim lett volna, de azt hiszem felültettek. – nevettem zavartam. Meglepett saját őszinteségi rohamom, de gondoltam James úgyis látja öltözékemen, hogy valami ilyesmi lehet a dologban. – Nem az első eset, várható volt. – igazítottam meg a sálamat. – Azt hiszem most már elpályázok.

- Ne haragudj, hogy ennyit késtem. – mondta halkan, közelebb lépett, majd a háta mögül elő húzta a vörös rózsát. Csak Jimmyt el kellett vinnem…mindegy… - rázta meg a fejét.

- Mi? Nem…nem értem… - ráztam meg a fejemet.

- Hihetetlenül csinos vagy. – mondta, majd még mielőtt felfogtam volna, hogy mi történik, megcsókolt. Életem első csókja volt és az első csók tőle, amire már oly régen vártam és szinte fel sem fogtam belőle semmit. Azt hiszem, érzékelhette mire gondolok, mert újra hozzám hajolt, ajkai újra az enyémekhez értek, de most nem csak egy pillanatra, volt időm feloldódni az érzésben. Kezét melegnek éreztem hideg arcomon, akárcsak a csókját. Én is óvatosan közelebb hajoltam, bátortalanul beletúrtam a hajába, másik kezemmel pedig átöleltem a derekát. Annyira hirtelen és váratlan volt ez az egész, annyira felkavaró…ő pedig annyira édes. – Nagyon hiányoztál. – mondta, mikor ajkaink elváltak egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte. – Kérlek ne haragudj. Mindenben igazad volt. – nézett a szemembe. – Kezdjük elölről. Tiszta lappal. Mintha ez lenne az első randink. – mondta, miközben ujjait az enyémbe kulcsolta.

- Azt hiszem…azt hiszem, első randin nem szokás ilyesmit csinálni. – utaltam előbbi csókunkra.

- Igaz… - simogatta meg az arcomat. – De már igazán itt volt az ideje. – nem akartam hinni a fülemnek. Egy pillanatra rossz érzésem támadt.

- Most csak azért csókoltál meg, mert én vágytam rá, vagy…

- Azért csókoltalak meg, mert már régen meg akartalak csókolni. És azon az estén is meg akartalak csókolni. Csak megijedtem… - Éreztem, hogy elfátyolosodik a szemem. – Gyere, kérdezzük meg, hogy megvan-e még az asztalunk. – mosolygott rám, majd a kezemet fogva maga után húzott.

Nos, az asztalunkat természetesen már legalább negyed órája másoknak adták, az étterem pedig tele volt. De most valahogy nem tudott érdekelni. James persze nem nyugodott bele, átmentünk egy másik helyre, amely nem volt annyira flancos, de annál hangulatosabb, az egész éttermet csupán csak gyertyák világították meg.

- Hú, ez gyönyörű! – néztem körbe. – Még soha nem voltam ilyen helyen!

- Örülök, hogy tetszik. – mosolygott rám. – Talán akkor jobb is, hogy a „B” terv jött össze.

- Ha már terveknél tartunk, mi…mi volt ez az egész? – kérdeztem, miközben tenyeremet összedörzsölve próbáltam végre felmelegedni.

- Sokat gondolkodtam az elmúlt pár hétben. És rájöttem, hogy igazad van. – kezdte, miközben saját hatáskörébe vonta jéghideg kezeim felmelegítését. – Tartottam tőle, hogy nemet mondanál, ha újra elhívnálak, ezért megkértem Glendát, hogy segítsen nekem. – nézett rám bocsánat kérően.

- Na igen, Glenda… - húztam el a szájamat. – Gondolhattam volna…

- Szóval…sokat gondolkoztam. És arra jutottam, ha találkozunk, együtt töltjük az időt, akár ketten, akár hárman, akkor jogosan várod el…mi sem természetesebb annál, hogy kifejezzük az érzéseinket…hogy én is kifejezzem az érzéseimet. – helyesbített. Érdeklődve hallgattam. – Márpedig hiányzol. – simogatta a kezemet. – Hiányzik a mosolyod, a beszélgetéseink, ahogyan együtt nevettünk. – mondta.

- És szerinted ez elég? – kérdeztem rövid hallgatás után. – Ez nem túl meggyőző. Nem igazán úgy hangzik, mintha úgy vonzódnál hozzám, mint nőhöz. A barátja hiányzik így az embernek. Vagy egy pótanyuka…

- Elhiheted, ha csak barátként hiányoznál, akkor nem csókollak meg. – mosolygott rám. – A pótanyát azért nem tagadom. – villantotta ki hófehér fogait. – Szerintem jól kijöttök Jimmyvel. – kezdtem magamat kellemetlenül érezni. – De nem ez a fő oka. – váltott ismét komolyra. – Te vagy az első nő Julie halála óta, akivel jól éreztem magamat…akinek meg tudtam nyílni. – mosolygott rám. - És te vagy az első nő, akit Julie-n kívül megcsókoltam.

- Értem. – válaszoltam égő arccal. Nagyon zavarban voltam. – Tudod én csak…én csak nem szeretném, ha…ha ez csak valami pillanatnyi fellángolás lenne. Mert…mert te nekem…te nekem igazán fontos vagy és nem szeretném ezt még egyszer végig csinálni. – néztem rá elkeseredetten, éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. – Nem akarom, hogy azt hazudd, érdekellek, csak azért, mert hiányzik neked a társaságom…vagy mert sajnálsz. Mert úgyis nagyon hamar kiderül, ha így van. Szóval kérlek…NAGYON KÉRLEK… - nyomtam meg a hangomat – gondold át jól ezt az egészet. Mert…mert ha most újra kezdjük, akkor…akkor elindulunk egy úton. Nekem…nekem még soha nem volt kapcsolatom, de azt hiszem, nem kell nagy kapcsolat gurunak lenni ahhoz, hogy tudjam, ez már csak komolyabbra fordulhat. És nem akarom magamat rosszul érezni amiatt, mert…mert nő akarok lenni melletted. – túlságosan is szemérmes voltam ahhoz, hogy nevén nevezzem a dolgokat, de tudtam, James így is megérti majd, ha meg szeretné érteni. Pirulva lesütöttem a szememet. Egy pillanatra feltekintettem és láttam, hogy James csillogó szemmel mosolyog. – Most kinevetsz? – kérdeztem, még mindig szememet lesütve.

- Nem. – rázta meg a fejét. – De minden pillanattal egyre jobban… - felpattant a szemem. Azt az egy szót vártam. - …minden pillanattal egyre fontosabb vagy nekem. Pontosan ez ijesztett meg annyira. Ez volt az, amit olyan nehéz volt bevallani magamnak. – magyarázta, miközben az ujjaimat simogatta. – Egyre többet találkoztunk és egyre jobban vonzódtam hozzád. De amikor nem voltunk együtt, akkor bűnösnek éreztem magamat azért, amit érzek. Mert eddig csak egyetlen nőhöz vonzódtam egész életemben, Julie-hoz. Minden gondolatommal úgy éreztem, hogy megcsalom az emlékét. – Most már megértettem. Megértettem mindent, amit történt. És meg tudtam neki bocsájtani.  – Tudom, hogy…hogy szörnyű dolgokat mondtam neked ott, a születésnapodon. De sarokba szorítva éreztem magamat. Akkor nem voltam még képes arra, hogy felvállaljam azt, amit érzek. Szó szerint bepánikoltam. – nevetett zavartan. Ujjaimmal most én simogattam meg az ő kezét, mire szomorúan mosolyogva rám nézett. – Ne haragudj, kérlek…nagyon fontos vagy nekem. És hiszem, hogy olyan fontos leszel számomra, kis idő múlva őszintén ki tudom majd mondani, amit most szeretnél hallani. – kék szemei teljesen elbűvöltek. – Csak egy kis türelmet kérek. De megígérem, hogy mostantól teljesen más lesz minden, mint amilyen eddig volt. – hinni akartam a csillogásnak, a gyertya fényének, amit szemeiben megcsillanni láttam. Ebben a pillanatban a pincér elénk rakta az ínycsiklandó ételt. Nagyot kordult a gyomrom.

- Azta… - mondtam, mikor végig néztem a tányéron.

- Élvezd ki. – mondta komoly arccal. – Mert ez az első és utolsó randink.

- Tessék? – kérdeztem teljesen megzavarodva. Ő hirtelen elmosolyodott, majd apró csókot lehelt a kézfejemre.

- Az ember nem randizik a barátnőjével.

Éppen csak befejeztük a desszertet, amikor James harmadszorra nézett az órájára. Még alig múlt kilenc, de láttam rajta, hogy feszeng.

- Jimmyért kell menned? – kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy találkozásunkkor említette, hogy valahova elvitte, ezért is késett.

- Nem, nem vagyok időhöz kötve. – vallotta be zavart mosollyal. – A szüleimhez vittem, örülnek, ha náluk van a kicsi. Csak…

- Csak gondolom, szeretnéd már inkább otthon tudni, lefektetni… - fejeztem be helyette a mondatot. Azalatt a két hónap alatt, amíg találkozgattunk, már sikerült annyira kiismernem a kapcsolatát kisfiával, hogy tudjam, szinte mindig körülötte forognak a gondolatai.

- Igen, ne haragudj. – sütötte le most ő a szemét. Tudtam jól, hogy ha szeretném Őt, ha szeretném ezt a kapcsolatot, akkor abba Jimmy is bele tartozik.

- Semmi baj, nem haragszom. – válaszoltam. – Menj csak nyugodtan. – mosolyogtam rá, közben én is letettem a villámat és a szalvétámat az asztalra. James gyorsan fizetett, majd rám segítette a kabátomat. Jól bebugyoláltam magamat, mert biztos voltam benne, hogy az elmúlt két órában csak még inkább lehűlt a levegő. Nem kellett csalódnom.

- Jézusom, azért azt nem mondták, hogy szeptember végén beköszönt a tél! – vacogtam. – De nem tartalak fel, menj csak nyugodtan, majd beszélünk! – fordultam Jameshez.

- Nem úszod meg ennyivel. – nevetett. – Te is velem jössz!