Tizedik fejezet - Bemutatás

Tizedik fejezet

Bemutatás

- Tessék? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. – De hát a szüleidhez mész!

- Pontosan. – válaszolta. – Már nagyon várják, hogy megismerjenek. – válaszolta, majd megfogta a kezemet és pedig elindultam utána, mint egy zombi.

- De…de…honnan…honnan tudnak ők…mármint…meséltél nekik rólam? – kérdeztem.

- Igen. – válaszolta. – Az első néhány találkozásunk után meséltem rólad nekik. – nagyon meglepett, amit mondott. Nem gondoltam volna, fontosnak tartott megemlíteni a családjának.

- És…és mit szóltak hozzám? – kérdeztem.

- Örültek, hogy végre megismertem valakit…tudod a szülők nem szeretik azt látni, hogy…a gyerekük boldogtalan és…szenved. Folyamatosan azzal nyüstöltek, hogy az élet nem áll meg. – mosolygott rám. – Aztán Anyám nagyon szomorú lett, amikor megtudta, hogy…hogy nem találkozunk többet. – mondta.

- Ez…ez igazán kedves tőle. – mondtam, mert hirtelen nem tudtam, hogy mit reagáljak rá.

- Igen. – nevetett James. – Sokat beszélgettem vele rólad. Sok dologra ő ébresztett rá, aminek nyilvánvalónak kellett volna lennie. Persze ő is női szemmel nézi a dolgokat. Ez nagy előny. – nézett rám. – Ő bátorított, hogy próbáljak mindent megtenni azért, hogy újra szóba állj velem. 

- Igazán figyelemre méltó Hölgy lehet. – mondtam, miközben a zöld lámpánál állva próbáltam feldolgozni a kapott információkat.

- Bizony az. És már nagyon várja, hogy megismerjen!

- Istenem, az összes létező szemfestékemet lekönnyeztem! – néztem meg konstatáltam a pipere-tükrömbe nézve, mielőtt, becsöngettünk volna James szüleinek az ajtaján. – Ez a rohadt szél…a francba… - tettem el a tükröt remegő kezekkel. Még soha ne izgultam így.

- Nyugalom. Tökéletes vagy. – mosolygott rám James, majd csókot nyomott az arcomra. Ebben a pillanatban kinyitódott az ajtó. Egy őszbe fordult hajú, mosolygós, csillogó kék szemű, hatvan év körüli asszony nyitotta ki az ajtót.

- Szia Anya. – köszönt James, én pedig valami alig hallható „Jó estét”-et rebegtem, közben pedig idétlenül integettem.

- Sziasztok Drágáim, gyertek csak be! David, gyere, itt vannak!!! – kiáltott hátra, minden bizonnyal James Apjának.

- Anya, ő Audrey. – mutatott be, mikor már jó néhány másodperce tébláboltam esetlenül az előszobában. – Audrey, ő pedig az Édesanyám.

- Üdvözöllek Audrey, nagyon örülök, hogy megismerhetlek. – még mielőtt a kezemet nyújthattam volna, erősen magához ölelt. Éreztem, hogy kiütközik a meglepetés az arcomra. – Ő pedig David, James édesapja. – mutatta be férjét, akit látva semmi kétségem sem volt afelől, James kitől is örökölte a termetét.

- Jimmy a hálószobában van? – kérdezte James azonnal, amint az ismerkedés lezajlott.

- Igen, alszik, mint a bunda. Gyertek, üljetek le egy kicsit. – invitált minket a kanapéra.

- Mindjárt jövök, csak megnézem… - mosolygott James és fél lábbal már a másik szobában volt. Én addig félénken leültem a kanapéra.

- Nagyon szereti Jimmyt. – mondta James édesanyja. – A szeme fénye.

- Igen, tudom. – mosolyogtam, éreztem, hogy nagyon zavarban vagyok. – Jimmy nagyon szép kisfiú. – lőttem el valami banális közhelyet, ami éppen az eszembe jutott.

- Tényleg alszik. – libbent vissza a szobába James, majd leült mellém a kanapéra. Egy fokkal jobban éreztem magamat, miután már ő is itt volt.

- Talán azt hitted, hogy füllentek neked? – kérdezte édesanyja, miközben egy nagy tál süteményt tolt elénk, ami az étterem után igen komoly kihívásnak tűnt. – Jimmy jól érzi itt magát, semmi baja nem történne, ha itt aludna, nálunk. – mondta nem kevés nehezteléssel a hangjában.

- Jól van Anya, megértettem… - sóhajtotta nagyot James, láttam, hogy nincs túl sok kedve erről a témáról beszélgetni.

- Jól van, jól van, nem szóltam egy szót sem. – emelte fel kezeit megadóan Helen, majd inkább felém fordult.

- Mesélj magadról Audrey! Már alig vártam, hogy megismerhesselek. – éreztem, hogy kellemetlenül feszengeni kezdek. – Hallottam, hogy James régi cégénél dolgozol.

- Igen. – bólintottam. – Még csak alig fél éve, de remélem, hogy ott maradhatok, mert nagyon jól érzem magamat. A munka is tetszik és a kollégák is nagyon kedvesek. – daráltam, mert nem akartam zárkózottnak tűnni. Helen nagyon kedves, mosolygós asszony volt, szemei pedig James szemei, így nem esett nehezemre nyitottnak lenni felé.

- Ó, ebben egészen biztos vagyok! Hallottam, hogy Glendával is már jól összebarátkoztál, minden bizonnyal meg van elégedve a munkáddal. Ha jól hallottam, neki is nem kevés szerepe van abban, hogy egymásra találtok. – nyomott el egy huncut mosolyt.

- Hát…valahogy úgy… - tördeltem az ujjaimat, mire James megfogta a kezemet, nehogy kárt tegyek magamban. – Ránéztem, ő pedig édesen elmosolyodott. – Glenda igazából mellékállásban kerítő, csak jól titkolja. – nevettem zavartan, majd Helen és James is csatlakozott hozzám.

- James említette, hogy nagyon jó a humorod! – nevetett Helen.

- Tényleg? – néztem az említettre gyanakodva. – Remélem, tényleg ilyen finoman fogalmazott, nem pedig azt mondta, hogy lökött vagyok.

- Soha nem tennék ilyet. – vágott gyanús arcot James. – Ha jól emlékszem, egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy szerintem bolond vagy egy kicsit.

- Tessék??? – néztem rá kikerekedett szemekkel. – Tényleg azt mondtad rólam a szüleidnek, hogy bolond vagyok? – méltatlankodtam kétségbeesetten, miközben sipákolásom nevetésbe fulladt, James magához húzott és csókot nyomott az arcomra. Fél szemmel láttam, hogy Helen fátyolos szemmel néz minket.

- Jaj gyerekek, annyira szépek vagytok…

- Haza kísérlek. – mondta James, mikor becsukódott mögöttünk az ajtó. Egyik karjában, a vállára dőlve, tetőtől talpig bebugyolálva ott hortyogott Jimmy, másik kezében pedig a pelenkákkal, és egyéb baba cuccokkal teli táskát tartotta.

- Nem, arra semmi szükség! – ellenkeztem. – Nem lakom messze, fél órán belül otthon leszek, ahogyan ti is.

- Nem is azért szeretnélek haza kísérni, mert messze laksz, hanem…

- James…vidd haza Jimmyt. Nagyon hűvös van, neki pedig ágyban van a helye. Én pedig már nagylány vagyok. Semmi bajom sem lesz. És már nekem is ágyban van a helyem. – nyomtam el egy ásítást. – láttam, hogy James elmosolyodik.

- Tényleg nem baj? – kérdezte.

- Tényleg nem baj. – válaszoltam.

- Ha haza érünk, felhívlak.

- Jól van. – bólintottam. – Most viszont menjetek, mert nagyon fúj a szél. – igazítottam útba őket. – És vigyázzatok magatokra. – mosolyogtam, majd hátráltam egy lépést, búcsút intve.

- Csókot nem kapok? – kérdezte, én pedig szemlesütve közelebb léptem. Mindkét keze tele volt, de óvatosan lehajtotta a fejét, én pedig életemben először megcsókoltam. Úgy éreztem, hogy a szívem menten kiugrik a helyéről. Majdnem sarkon fordultam, mikor eszembe jutott valami és visszaléptem.

- Jó éjszakát Jimmy. – suttogtam, majd apró csókot leheltem a sapkára, ami alatt a kicsi fejét sejtettem, majd zavaromat elrejtve megfordultam és hazafelé vettem az irányt. Arcomról egész úton nem tudtam letörölni a mosolyt.

Mikor haza értem, bár nagyon fel voltam dobódva, mégis éreztem, mennyire fáradt vagyok. Igen sok minden történt alig néhány óra leforgása alatt, amit egy napja még nem is gondoltam volna. Gyorsan levetkőztem, aztán beálltam a zuhany alá. Elmondhatatlanul jól esett a forró víz a kinti hűs levegő után. Ahogyan a zuhany alatt álltam, eszembe jutottak a csókok, amelyeket Jamestől kaptam, ajkának lágysága, ahogyan borostája és szakálla finoman szúrta a bőrömet…Megborzongtam. Nagyon nehéz volt elhinnem, hogy ez mostantól minden nap megtörténhet. Végig gondoltam mindent, amit James mondott, amit megígért…azt, hogy fontos vagyok neki és hogy nemsokára talán igazán szeretni fog. Tudtam, hogy milyen nehéz lehetett neki meglépni ezt a lépést, beismerni magának, lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy vonzódik hozzám és fontos vagyok a számára. Ez már önmagában is szívmelengető volt. Ám ennek ellenére nem voltam biztos benne, hogy elég erős leszek ehhez a kapcsolathoz. Hogy mi ketten és főleg az érzéseink elég erősek lesznek ahhoz, hogy végig csináljuk együtt. Tisztában voltam vele, hogy még rengeteg buktató áll előttünk, rengeteg próbatétel. Főleg Jimmy miatt. Vele kapcsolatban volt bennem a legtöbb kétség. Nem éreztem úgy, hogy olyan szinten készen állnék az anya szerepre, ahogyan azt Jimmy megérdemelné, vagy James elvárná.

Éppen csak felvettem a ruhámat, majd bebújtam a takaró alá, amikor megszólalt a telefon. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ki az.

- Szia! – szóltam bele a telefonba.

- Szia! – hallottam mély, megnyugtató hangját a telefonban. – Rendben haza értél? Nem volt semmi probléma? – kérdezte.

- Ugyan mi baj lett volna? – nevettem. – És te lefektetted már Jimmyt? – kérdeztem.

- Igen. – nevetett bele a telefonba. – A jóéjt puszitól, amit tőled kapott, fel sem ébredt hazáig. Csak kibontottam őt a téli csomagolásból, aztán már fektettem is az ágyba. – hangja túlcsordult a boldogságtól, ahogy kisfiáról beszélt.

- Örülök, így legalább te is tudsz pihenni. – válaszoltam.

- És te? Mit csinálsz éppen? – kérdezte.

- Én már elvackoltam magamat legalább három réteg takaró alá. – füllentettem kicsit. – Nagyon átfagytam ma. Holnaptól azt hiszem, már a télikabátot veszem fel.

- Sajnálom, hogy olyan sokat kellett rám várnod. Remélem, hogy nem fáztál meg. – mondta bűnbánó hangon.

- Ne haragudj, nem azért mondtam. – csaptam a homlokomra. – Én csak…csak hülyeségeket beszélek. – nevetgéltem idegesen. – Egy kicsit…egy kicsit sok volt ez a mai nap.

- De remélem, hogy jó irányban sok. – nevetett bele a telefonba, majd egy kis szünet következett. – Nagyon féltem, hogy mit fogsz szólni.

- Azt elhiszem. De…igen meggyőző eszközeid vannak… - nevetgéltem ismét.

- Nagyon jól esett. – mondta komoly hangon. – Nagyon jól esett megcsókolni téged. – egy nagyot nyeltem. Nem tudtam, mi lenne a helyes válasz.

- Hát…hát nekem is nagyon jól esett. – válaszoltam végül.

- Ebben reménykedtem. – suttogta mély hangján. – Már régen meg kellett volna tennem. – mondta. – Meg is akartam, csak…

- Tudom… - kíméltem meg a további, felesleges magyarázkodástól. – És megértem. – rövid csönd következett a vonal túlsó végén.

- Holnap sokáig dolgozom utána pedig sietek Jimmyért. – mondta nagyot sóhajtva. – De holnap után találkozhatnánk… - egy kis szünet következett. – nálam…nálunk. – fejezete be a mondatot. – Szeretném neked megmutatni a mi kis birodalmunkat.

- Jól van, persze. – hebegtem. Nem akartam elhinni, hogy James tényleg felhívott magához. – Már nagyon várom…