Tizenhetedik fejezet - Bűnös vágy

Tizenhetedik fejezet

Bűnös vágy

- Húúú, itt aztán van választék! – néztem körül a boltban, ahová azért jöttünk, hogy Jimmynek új kiságyat vegyünk. Lassan két éves nagyfiú volt, mostani ágya pedig már kicsinek bizonyult. Jimmy immár két lábon totyogva fedezte fel az óriási bútoráruházat, persze egyik oldalról James, a másik oldalról pedig az én kezembe kapaszkodva. Persze még nagyon gyorsan elfáradt, akkor James vette fel, onnan a kilátást is jobban élvezte.

- Igen, az egyik kollégám ajánlotta, hogy ők is itt vettek kiságyat a lányuknak és volt miből válogatni! – mosolygott rám James.

Nemsokára el is érkeztünk a gyerek osztályra, ahol tényleg legalább húsz féle kiságyból válogathattunk, fiús-lányos változatokból, régi-vagy inkább modern stílusúból, visszafogott- vagy giccses kiadásban.  – Nos, szerinted? – nézett végig James a kínálaton, majd csillogó szemeit rám emelte.

- Nos, szerintem…döntsön Jimmy!

Alig egy órás nézelődés és tanácstalan válogatás után Jimmy letette voksát az egyik kiságy mellett, amely mellől képtelen volt elszakadni. Ez el is döntötte a kérdést. Amíg James és Jimmy megrendelték a kiságyat, én körbe nézelődtem és nagyon tetszett amit láttam. Csodálatos bútorokkal volt tele a hely, meleg, barátságos színekkel, fenyőillat terjengett a levegőben.

Az egyik kiállító-teremben találtam egy komplett hálószoba bútort, amibe teljesen bele szerettem. Világos, tömör fenyő volt az ágy, a lábrészénél levendula színű, lila berakásokkal volt díszítve, akárcsak a fejrésze, amitől olyan lett, mintha egy mézeskalács házacska szobájában lenne az ember. Az ágy két oldalán hasonló berakásokkal díszített éjjeli szekrény, mesés volt az egész…az ágyon levendula színű ágynemű…

- Istenem, ez valami gyönyörű… - legeltettem a szememet a látványon.

- Hát itt vagy… - fogta meg a kezemet James. – Azt hittem már meg sem talállak ebben a labirintusban. – nevetett.

- Nézd James, hát nem gyönyörű??? – mutattam körbe a szobán, amely fenyő- és levendula illatot árasztott. Kellemes barna- és lila színei megnyugtatták az embert.

- De igen, nagyon helyes. – nézett körbe ő is, de láttam rajta, hogy közel sem ragadja meg őt annyira a látvány, mint engem.

- Nem számít csak úgy megtetszett. – vontam meg a vállamat, mosolyogva Jamesre néztem.

- Akkor mehetünk? – kérdezte, mire én bólintottam. – Gyere, megebédelünk valahol! – mondta, majd kézen fogott. Én még egyszer visszanéztem az álomszobára, majd egy nagyot sóhajtva követtem.

Koradélután értünk haza, James lefektette Jimmyt egy kis délutáni sziesztára, mi pedig addig a kanapén elnyúlva néztük valami teljességgel érdektelen műsort a tévében. Becsuktam a szememet, nem is akartam oda koncentrálni, sokkal inkább Jamesre, a simogató kezére, a mellkasára, amely emelkedett és süllyedt a fejem alatt, a szíve dobogására…minden másodpercnyi békéért és boldogságért olyan hálás voltam, hogy azt nem lehetett szavakkal kifejezni. Tudtam, hogy másoknak az, amit most átélek, teljesen hétköznapi dolog, nekem viszont még így, hosszú hónapok után is varázslatos volt…

- Álmos vagy? – kérdezte James suttogva, lehunyt szemeimet látva.

- Nem. – néztem rá mosolyogva és felemeltem a fejemet. – Csak így olyan jó… - James mosolyogva simogatta meg az arcomat, majd ujjait az ajkai is követték, egészen az én ajkamig.

Imádtam vele csókolózni. Szerettem az ízét, ahogyan visszacsókolt…szerettem beletúrni a hajába, érezni az ujjait az én hajamban, érintését az arcomon…annyira finom volt és annyira izgató…én pedig egyre nehezebben álltam ellen a kísértésnek.

Észre sem vettem, hogy mikor térdeltem fel a kanapén, egyik karommal a háttámlára könyököltem, a másik kezem pedig útnak indult. Meglepő ügyességgel gomboltam ki még egy gombot James egyébként is lazára hagyott ingén, kezem lassan, óvatosan csúszott be a finom szövet alá. Éreztem ujjaim alatt az izmait, bőrének férfias illatát az orromban…és nem tudtam betelni vele. Éppen egy újabb gomb felé nyúltam, mikor James óvatosan a kezébe fogta a kezemet, miközben forró csókunknak is véget vetett. Homlokát az enyémhez érintette, behunyt szemmel várt néhány másodpercet, majd halkan megszólalt.

- Hozok be valamit inni. – óvatosan kibontakozott az ölelésemből, én pedig csalódottan zuhantam vissza a kanapéra. Nem éppen ilyen befejezésre számítottam. James eltűnt a konyhában, én pedig egy nagyot sóhajtottam és utána mentem.

- Tényleg ennyire taszít az érintésem? – kérdeztem egy nagyot nyelve. Meglepetten kapta fel a fejét, nem tudta, hogy ott állok az ajtóban. Láttam, hogy már be is gombolta ingjén a gombokat. Észrevette futó pillantásomat, ebben egészen biztos voltam.

- Audrey… - nézett rám szomorú szemeivel, majd hozzám lépett és megfogta a kezemet. – Tudod jól, hogy nem erről van szó. Nagyon szeretem az érintésedet. – simogatta végig minden egyes ujjamat.

- Akkor miért menekülsz előle mindig? – néztem rá kétségbeesetten. – Szeretnék hozzád közelebb kerülni, de te egyszerűen nem engeded! – éreztem, hogy remegni kezd a szájam széle. – Vagy legalább mond meg, hogy mit csinálok rosszul! – kérleltem.

- Audrey, te mindent tökéletesen csinálsz. Gyönyörű vagy és…és minden más, amit csak kívánhatok…csak…csak…

- Nem vagyok Julie… - fejeztem be a mondatot aképpen, ahogyan én éreztem.

- Nem, nem ezért. – tiltakozott. – Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan te gondolod. – magyarázkodott. – Nem akarom, hogy olyan légy, mint Julie. Csak arról van szó, hogy…hogy nekem ő volt az egyetlen nő az életemben és nagyon nehéz…én csak soha nem hittem volna, hogy egyszer más nőt is…megérintek majd úgy, mint őt…én…én…

- Értem… - rossz volt látnom a szenvedését. Lassan öt hónapja jártunk együtt, de semmi testi dolog nem történt köztünk. Ő még mindig nem állt készen, nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy most mit mondhatnék, vagy kérdezhetnék…Hogy mennyi időre van még szüksége? Vagy hogy dobjon egy sms-t, ha már fogadóképes? Csak néztem fátyolos, meggyötört kölyökkutya szemeit, miközben ujjaimmal idegesen doboltam hátam mögött a falon. – Értem… - mondtam újra, minden meggyőződés nélkül, majd megfordultam és kiléptem a konyhából.

Bármit megadtam volna azért, ha ezen az éjszakán nem kell ott aludnom Jamesnél, de nem akartam ez után a jelenet után haza menni, ezzel is csak még inkább elmérgesíteni a helyzetet.

Kínos lassúsággal készültem el a fürdőszobában és már átkoztam magamat az ötletért, hogy egy általam csábítónak vélt csipkés, izgalmasan dekoltált trikót hoztam magammal éjszakára. Akkor még élt bennem a remény, hogy talán ezúttal sikerrel járhatok, most viszont egyszerűen csak kínosan nevetségesnek tűnt az egész.

Mikor hallottam, hogy James leoltotta a villanyt, én is kimerészkedtem a fürdőszobából. Gyors léptekkel suhantam el az ágyig, majd nyakig betakaróztam.

- Jó éjszakát! – hadartam el, miközben csókot leheltem James ajkaira. Ám mikor elhúzódtam volna, ő finoman beletúrt a hajamba és visszahúzott, miközben csókunk elmélyült.

Az ágy…a csók…James ujjai a hajamban…másik karja a derekam körül…ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy pillanatok alatt lángra lobbanjak. Ujjai elindultak lefelé a nyakamon, majd végig simogatták a kulcscsontomat, aztán tovább folytatták útjukat.

Éreztem, hogy vágytól felhevült mellem a csipkén keresztül bele simul James kényeztető tenyerébe. A gyönyör úgy szaladt végig a testemen, mint a láva. Nedves forróság kelt életre a combjaim között.

Nem mertem megszólalni, ajkaimmal inkább az övét csókoltam újra és újra. Bőrömön akartam érezni az érintését, ezért lassan lecsúsztattam magamról a trikó pántját, amíg a melleim majdnem kiszabadultak csipkés fogságukból.

- Ne! Kérlek, ne… - szabadult meg csókomból James, majd egy határozott mozdulattal megállította a kezemet. Értetlenül néztem rá. – Ne haragudj… - szabadkozott ismét, majd finoman felhúzta vállaimra a trikó pántjait, miközben én még mindig értetlenül bámultam. – Ne haragudj… - ismételgette.

Miután sikerült magamhoz térnem és megértenem a helyzetet, átkúsztam az ágy legtávolabbi sarkára, majd hátat fordítva Jamesnek, alvást mímeltem.

Minden porcikám sajgott a kielégítetlen vágytól. Ennél még az is jobb lett volna, ha nem történik semmi. Keserű volt a szájam íze a tudattól, hogy ismét csatát veszítettem. Ő kezdeményezett, de aztán mégsem kért belőlem.  Próbáltam visszatartani a könnyeimet, az ajkamba haraptam.

Néhány pillanat múlva éreztem, hogy közelebb kúszik és hátulról átölel.

- Ne haragudj…annyira gyönyörű vagy…és csodálatos… - suttogta a fülembe.

- Sajnos nem eléggé… - válaszoltam színtelen hangon, majd nagyot nyeltem. A testem- és a lelkem megalázva érezte magát a nőiségében. – Kérlek, soha többé ne csinálj velem ilyet…