Tizenkilencedik fejezet - Kísértés

Tizenkilencedik fejezet

Kísértés

- Szia! Merre vagy? – fogtam be az egyik fülemet a zene miatt, amíg a másikra erősen rászorítottam a kagylót. Péntek este volt és tripla randi készült, Zoé és Jessica is itt volt a törzshelyünkön a párjával, már csak James hiányzott.

- Szia! Már nem vagyok messze! Negyed óra és ott leszek! Ne haragudja a késésért, de sok volt a munka! – hallottam James megnyugtató, mély hangját a vonal túlsó végéről.

- Semmi baj, akkor várunk! Vigyázz magadra! – búcsúztam el a telefonba, majd barátaim felé fordultam. – Negyed óra és itt lesz. Sok volt a munkája.  – mentettem ki a páromat.

- Oh, addig mi jól elleszünk! – bizonygatta Jessica, majd megcsókolta Petert. Közben az egyik pincér fiú kihozta az italokat. Zoé szemöldökét összehúzva nézett körbe. – Hé, az én sörömet lespórolták! – méltatlankodott, majd paprikás hangulatban készült a pulthoz menni.

- Semmi baj Zoé, majd én rendelek egyet, úgyis meg akartam látogatni a mosdót. – nyugtatgattam, majd jó néhány embert kikerülve a bárpult felé vettem az irányt.

- Helló! Majd még egy sört kérnénk a négyes asztalhoz! – adtam le a rendelést a pultosnak, majd a mosdó felé vettem volna az irányt, ám egy férfi megállított.

- Gondolom nem neked lesz a sör. – mosolygott rám mindentudóan. – Szívesen meghívnálak egy italra…esetleg valami koktélra… - mondta, miközben előre lépett, engem hátrálásra kényszerítve, egészen a pultig.

- Köszönöm, igazán kedves, de a barátaim már várnak. – próbáltam szabadulni a nem kívánt szituációból, ám ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak, mint azt gondoltam.

- Látom, hogy a barátnőid mind párban vannak, igazán nem fognak hiányolni még néhány percig.

- Ami azt illeti, az én párom is perceken belül itt lesz. – tudattam vele, majd megpróbáltam félre állítani az útból. Éreztem rajta, hogy már nem kevés alkoholt vett magához.

- Nagyon bátor, ha nem fél magára hagyni egy ilyen gyönyörű nőt. – futtatta végig rajtam tolakodó tekintetét. Egy igen mélyen dekoltált fölső volt rajtam, egy térdig érő szoknyával, bár az volt az érzésem, ennek a férfinak most egy krumpliszsákba bújtatott nő is izgató lenne.

Olyan váratlanul húzott magához, hogy nem is tudtam tiltakozni ellene. Karja erősen fogta át a derekamat, mellem a mellkasához szorult, én pedig zavarba jöttem, mikor testemmel megéreztem nadrágján keresztül is domborodó vágyát.

Aztán az agyam hirtelen más üzemmódba kapcsolt. Italtól fátyolos, barna szemeibe néztem, vágytól elnyílt ajkaira és hirtelen azon kaptam magamat, hogy a testem válaszol. Megmozdul bennem valami a gondolatra, az érzésre, hogy valaki kíván. Tisztában voltam mindennel, az alkohol bűzével, ami körül lengte, a ténnyel, hogy csak éjszakára akar egy gyors numerát magának, de éreztem a kezét a fenekemen, az egyre keményedő késztetést, ahogyan az altestünk összesimult és mindez új élmény volt. Egyszerre felkavaró és taszító. Még soha nem éreztem ilyet. James soha nem ért így hozzám, a szemében soha nem láttam a vágy csillogását, az arcán ilyen kifejezést…a többiről már nem is beszélve..

Egy pillanatra kívánatos nőnek éreztem magamat és átvillant az agyamon, vajon azért pont engem talált meg ez a díszhím, mert látta rajta, hogy valamilyen ősi ösztöntől vezérelve megérezte az elfojtott vágyat, amely lassan már úgy leng körül, mint valami nehéz parfüm?

Éreztem, hogy egy másodperccel később hámozom le magamról a kezeit, mint ahogyan azt kellett volna.

- Vegye le rólam a kezeit és engedjen! – próbáltam kikerülni, ám nem sikerült.

- Jaj, ugyan már, ne kéresd magadat! – próbálkozott be újra.

- Elnézést, ha jól hallottam, a hölgy nem igényli a társaságát. – hallottam a mély, kemény hangot.

- James… - suttogtam, mikor felnézve láttam, ki a hang tulajdonosa.

- Ó, megjött a lovagod? – mérte végig a férfi Jamest tetőtől-talpig, aki jéghideg pillantással állta az övét. – Egye fene, átadlak neki. – nevetett fel idegesen, majd hirtelen vissza fordult és a fülembe súgta: - Bár állítom, hogy velem sokkal izgalmasabban telt volna az éjszakád.

A férfi eltűnt a tömegben, én pedig zavartan fogtam meg James kezét, miközben arra gondoltam, hogy az ismeretlennek minden valószínűség szerint igaza van…

Mondanom sem kell, hogy ami laza, barátokkal töltött estének indul, kellemetlen, feszültséggel teli órákba fulladt.

Láttam Jamesen, hogy feszült, szinte egészen biztos voltam benne, hogy a szituáció miatt, ami a bárpultnál fogadta. Fogalmam sem volt róla, hogy mire számíthatok, ha majd már kettesben leszünk. Átkarolta a vállamat, ujjai mechanikusan, idegesen simogatták a karomat és nagyon szótlan volt.

A velünk szemben ülő két párra néztem és elöntött a keserűség. Itt volt Zoé és a fiúja, Jack, akik olyanok voltak, mint a tűz és a víz, mégis tökéletes egyensúlyban léteztek. Miután Zoé túljutott a nehéz időszakán, megnyerte a drogokkal folytatott küzdelmet, megismerkedett Jackkel, aki bár egy punk rock együttes gitárosa volt, ám mégis egy gondolkodásában higgadt, komoly, kedves fiú. Zoét, aki hajlamos volt olyannak lenni, mint egy sündisznó, egyetlen ember tudta doromboló macskává változtatni, az pedig Jack volt. Csodálatosan tudta kezelni a maga higgadtságával Zoé féktelen természetét. Zoé pedig láthatóan olvadt, mint a vaj, ha Jack közelében volt.

Jessica és Peter kapcsolata is igen jól haladt, nem volt nehéz észrevenni, hogy egy ideje már új alapokra helyezték a kapcsolatukat. Látszott minden csókból, minden érintésből…ahogy Peter keze Jessica combját simogatta…ahogy Jessica ujjai végig futottak Peter mellkasán…a cinkos pillantások, amiket váltottak…

Mi pedig ott ültünk, Jamesszel kínosan feszengve és jól tudtam, barátaim éppolyan jól látják rajtunk, milyen szűzies a kapcsolatunk, mint ahogyan én látom rajtuk ennek ellenkezőjét.

Elkeserítő volt bele gondolni, hogy Zoé és Jessica esti programja itt még nem ér véget, nagy valószínűség szerint ahogy belépnek lakásuk ajtaján, párjukkal egymásnak esnek, egy szenvedélyes éjszakával koronázva meg az estét. Az én maximális esti programom ellenben a gyerek fürdetésben- és lefekvésben merült ki, majd abban, hogy órákon keresztül bámulom a plafont, mielőtt el tudnék aludni.

Egy pillanatra ismét fülemben csengett a férfi utolsó mondata, amit a bárpultnál a fülembe súgott…egy nagy sóhaj hagyta el a testemet.

- Nagyon hallgatag vagy… - mondtam Jamesnek, mikor kézen fogva hazafelé sétáltunk.

- Semmi, csak… - megrázta a fejét.

- Semmi, csak mi? – kérdeztem.

- Nem tetszett, ahogy az a férfi hozzád ért. – tekintete rosszalló volt, egy pillanatra meg mertem volna rá esküdni, hogy inkább az nem tetszett neki, ahogyan én reagáltam az érintésére, de ezt nem meri mondani.

- Sajnálom. Én igazán nem bátorítottam. Nem tudom, hogy miért pont engem talált meg. Valami hihetetlen oknál fogva kívánatosnak tartott. – nevettem keserűen.

- Tudod jól, hogy én is kívánlak! – húzott magához. Láttam rajta, hogy ideges és feldúlt.

- Tényleg? Hát elég furcsán fejezed ki. – hangom keserűen csengett. – Az a férfi ott a bárban tényleg kívánt. Éreztem minden porcikáján. Tudom jól, hogy csak AZT akarta, de akkor is kívánt. – eltoltam magamat tőle. – Te nem kívánsz engem. Tudom. Érzem. Tényleg azt hiszed, hogy hülye vagyok? – léptem hátrébb. – Azt hiszed, hogy nem látom, a barátnőimet, vagy vadidegen embereket, hogy milyen az, ha kívánnak valakit? Vagy nem tapasztalom saját magamon? – az utca kellős közepén ordibáltam, miközben James feszült arccal figyelt, de ez sem érdekelt.

- Tudod jól, hogy próbálkozom! – túrt kétségbeesetten a hajába. Mellbe vágott az, amit mondott.

– Tessék? – kérdeztem vissza. – Próbálkozol? Mintha ez valami nem kívánt, teljesítendő feladat lenne??? – kérdeztem, közben pedig még mindig nem akartam elhinni, hogy itt tartunk.

- Audrey…Audrey… - lépett közelebb és csitítóan megfogta a kezemet. – Nagyon jól tudod, hogy nem így értettem. Gyere, menjünk el Jimmyért, aztán otthon megbeszéljük.

- Nem. – ráztam meg a fejemet, kezemet pedig kihúztam az övéből. – Nem megyek sehova. És nem fogok nálad aludni. Isten ments, hogy megint „próbálkoznod” kelljen. – léptem ismét hátrébb.

- Audrey, kérlek…

- Fogadjunk, úgy érezted, hogy megcsallak…rosszul esett látnod, hogy más férfi karjába simulok, igaz? – a könnyek gyors iramban peregtek le az arcomon. - De fogadjunk, hogy arra nem gondolsz, hogy te is minden egyes pillanatban megcsalsz, amikor képtelen vagy velem lenni, mert még mindig csak Julie van a szívedben és az ágyadban! – ordítottam összeszorított fogakkal. Láttam, hogy James is szenved vádjaim súlya alatt, de nem érdekelt. – Amikor…amikor eljöttél a vakrandira…amikor azt mondtad, hogy tévedtél és szeretnéd, ha együtt lennénk, akkor én megmondtam neked, sőt…DIREKT megkértelek, hogy csak akkor kezdjünk bele, ha tényleg így érzed, mert én nem bírom ezt még egyszer végig csinálni! – elevenítettem fel a hónapokkal ezelőtt történteket. – És azt is elmondtam, hogy ha összejövünk, akkor nem akarom magamat azért rossznak vagy hibásnak érezni, mert nő szeretnék lenni melletted. – emlékeztettem a beszélgetésünkre. – Te pedig erre azt felelted, hogy tudod és megérted és így vállaltad, igaz? – kérdeztem tőle könnyes szemekkel. Ő képtelen volt mást tenni, csak meggyötört arccal bólintott. – Akkor miért van mégis az, hogy minden egyes alkalommal egy szörnyetegnek érzem magamat, amikor…amikor szeretkezni akarok veled? – életemben először neveztem nevén a dolgot, valamiért megrázó volt kimondani ezeket a szavakat. – Mintha…mintha valami szörnyű dolgot várnék el tőled, amivel bele taposok a lelki világodba…az érzéseidbe… - csuklottam a sírástól. – Miért hagyod, hogy így érezzem? – kérdeztem égő szemmel- és arccal. De nem érkezett válasz. Vártam még néhány másodpercet, aztán sarkon fordultam és haza mentem…

Haza mentem és természetesen jól kibőgtem magamat. Sírtam a haragtól és a megbántottságtól. Dühített James reakciója arra, ami történt, a néma vád, miközben észre sem veszi hogy ő maga mit tesz, vagy éppen mit nem és hogy mi vezetett idáig.

„Próbálkozom” – csengett újra a fülemben a szó, amely olyan megalázó volt. „Hát tényleg ennyire közömbös vagyok a számára, mint nő? Nem mozgatok meg benne semmit?” Kérdeztem magamtól újra és újra, miközben szipogva jártam fel-alá a lakásban. Ahogy kívülről néztem ezt az egészet, szánalmasnak tűntem a szerelmemmel, a lelkesedésemmel, a vágyaimmal, miközben a férfi, akivel megosztom az életemet nem is kíván. Pillanatnyilag élete első számú, legkeményebb prodzsektje az, hogy végre sikerüljön lefeküdnie velem. „Próbálkozom”. Ez az egy szó úgy bele égett az agyamba mintha egy billoggal sütötték volna oda.

A következő pillanatban kopogást hallottam az ajtón. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ki lehet az. Összeszorult gyomorral néztem az ajtó felé, kezemben egy papír zsebkendőt morzsolgattam.

- Kérlek Audrey, nyisd ki az ajtót. – hallottam kérlelő hangját a túloldalról. Semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez, mégis megemeltem ólommá vált lábaimat és az ajtóhoz mentem, majd elfordítottam a zárat. – Jaj, Audrey… - hallottam James megtört hangját. El tudtam képzelni, milyen szánalmas látványt nyújthatok.

- Miért jöttél? – kérdeztem rideg hangon, mert sajnálkozása csak még jobban idegesített.

- Szeretnék ma este nálad aludni…ha megengeded. – tette hozzá. Még mindig a folyosón állt, nem invitáltam be a lakásba. A gondolatok villámként cikáztak az agyamban, de mégis tompának éreztem magamat. Valahogy minden olyan értelmetlennek tűnt. Két kézzel kapaszkodtam az ajtóba, miközben üveges tekintettel bámultam magam elé.

- Én nem…én nem szeretnék veled együtt aludni. – böktem ki végül, miközben fásultan ráztam a fejemet. – És te sem akarsz velem aludni. – Vontam meg a vállamat. – Inkább menj haza saját ágyadba. Az ÁGYATOKBA. – hangsúlyoztam ki. Néhány másodpercnyi szünet következett, én pedig nem tudtam és nem is akartam James szemébe nézni.

- Szeretek melletted aludni. – szólalt meg végül. – Szeretem az illatodat, a hajadat, ahogyan szétterül a párnán… - éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel. – Szeretlek átölelni éjszaka és szeretem, amikor átölelsz. – kezével óvatosan kitárta az ajtót és belépett. Szememből hullottak a könnyek. – És szeretek melletted ébredni. – mondta miközben becsukta maga mögött az ajtót. Én szétmorzsolt zsebkendőmmel az szemeimet törölgettem. – Szeretnék ma itt aludni nálad…veled. – finom kezét forró arcomra tette. – Szeretném, ha elvárások nélkül feküdhetnénk le egymás mellé. Ha egyszerűen csak örülnénk annak, hogy együtt lehetünk. Hogy egyikünknek se kelljen úgy éreznie, hogy csalódást okozott a másiknak.

Szavai elgondolkodtattak. Lehetséges lenne, hogy James minden egyes éjszaka, amikor lefeküdt mellém, úgy érezte, azt várom, hogy történjen valami? Hirtelen az ő oldaláról néztem a dolgokat. Még ha valakivel szeretnél is együtt lenni, együtt aludni, egy idő után rettenetesen frusztráló lehet a tudat, hogy arra vár, talán ez lesz az az este, amikor beteljesedik a szerelmük…és még rosszabb lehet úgy feküdni, elaludni, majd felkelni valaki mellett, tudod, este csalódást okoztál neki.

- Már értem. – mondtam néhány másodperc múlva. – Értem miről beszélsz. – Egy nagyot sóhajtottam, majd a kanapéra zuhantam. – Nagyon rágörcsöltem erre a dologra és ez még inkább feszélyez téged.

- Audrey…örüljünk egymásnak…hogy együtt lehetünk, egymáshoz bújhatunk, ölelhetjük egymást. – térdelt le mellém a kanapé mellé. – Aztán majd eljön a nap, amikor még jobban fogunk egymásnak örülni. – mosolygott rám, kézfejemet finoman az ajkához vonta. Gondolkodtam néhány másodpercet, mielőtt ismét megszólaltam volna.

- Akkor…addig nem is fogsz többet…”próbálkozni?” – kérdeztem egy nagyot nyelve. Ő bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Ne haragudj kérlek, hogy ezt mondtam. – csókolta meg ismét a kezemet. – Csak teljesen…teljesen pánikba estem, amikor azzal a férfival láttalak és hülyeségeket beszéltem össze. Tudod, a férfiaknak eszét elveszi a féltékenység. – mosolygott rám. Én szomorúan mosolyogtam vissza rá.

- Megértem amit mondasz. Amiről beszélsz. De szeretném, ha te is megértenél engem. Azért, mert megértelek, az még nem azt jelenti, hogy teljesen igazat is adok neked, vagy, hogy magamat, az érzéseimet és a vágyaimat bűnösnek vagy elhamarkodottnak érzem. – akartam letisztázni a helyzetet.

- Audrey, én nem is akartam, hogy ezt szűrd le a dologból. – nézett rám őszinte, szomorú szemeivel. – Nincsen kedvesebb, természetesebb és hízelgőbb reakció annál, ahogyan te közeledsz felém. – Ujjai édesen simogatták a kezemet. – És olyan férfit érdemelnél, aki hasonlóképpen tudja viszonozni mindezt. De te sajnos kifogtad az egyetlen olyan példányt, aki rendesen defektes. – nevetett keserűen. - Tudom, hogy neked ez az első kapcsolatod. És őszintén mondom, hogy nagyon éretten kezeled ezt az egész helyzetet. De tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy kevésbé nehéz. - Várt néhány pillanatot, de tudtam, hogy még mondani szeretne valamit. - Leginkább azért bánt ez az egész, mert…mert tisztában vagyok vele, hogy neked én vagyok az első férfi az életedben. – éreztem, hogy fészkelődni kezdek a kanapén. Az első alkalom óta, mikor lakásán találkoztunk, nem került szóba ez a téma, ami engem nagyon zavarba tudott hozni. Nem is tudtam tovább a szemébe nézni, hanem piruló arccal inkább csak az egymásba fonódott ujjainkat néztem. – Tudom, hogy ez milyen fontos tapasztalat egy nő életében. Hogy milyen nagy élmény lehet, de azt is, hogy milyen mély sebeket szerezhet. Rettenetesen bánt a gondolat, hogy nekem kellene lennem annak a férfinak, aki megerősít abban, hogy egy gyönyörű, kívánatos nő vagy. Ezzel szemben csak elutasításban van részed. És tudom, azt hiszed, hogy ez biztosan a te hibád…hogy nem vagy elég szép, vagy kívánatos…vagy valamit nem jól csinálsz, de szeretném, ha tudnád, hogy ez nem így van! Csak…csak bennem van a hiba, mert…- nem fejezte be a mondatot, csak egy nagyot sóhajtott. Én még mindig a kezeinket bámultam, éreztem, hogy elfátyolosodik a szemem. Valahol jól esett, hogy most már legalább tudtam, James tisztában van azzal, hogy mit érzek nap mint nap és a megnyugtató szavai megmelengették a szívemet, ez persze mit sem változtatott a helyzeten. – Szeretném, ha majd minden tökéletes lenne. – szólalt meg ismét. – Mert ez az, amit érdemelsz. De tudom jól, hogy most még nem lennék rá képes. – vallotta be. Rá néztem könnyeim fátyolán át és bólintottam. – De nem szeretném, ha…ha másnál keresnéd a…boldogságot. – mondta virágnyelven. – Tudom, hogy nincs jogom ezek után ilyet kérni, de…

- Nem a szex a lényeg… - életemben először mondtam ki ezt a szót James jelenlétében, Önmagamon is meglepődtem, milyen természetesen hagyta el a szájamat ez a szó. – Hanem a szex VELED. – szipogtam, de még mindig nem néztem a szemébe.

- Ejha! Milyen szabad szájú lett itt valaki! – nevetett fel James, mire rá néztem, az én arcomra is mosoly ült az övé láttán. Ő is tudta, mennyire szemérmes tudok lenni, ha ilyen témára terelődik a szó. – Igen, tudom… - suttogta halkam még válaszul arra, amit mondtam, majd finoman megcsókolt.

Az órára néztem, majd egy nagyot sóhajtottam.

- Gyere menjünk aludni.

Az egyik legcsodálatosabb éjszakánk volt. Mindketten elvárások nélkül feküdtünk be a másik mellé, nem éreztem csalódottságot, sőt, inkább felszabadított az érzés, hogy nem várok görcsösen valamire, hátha megtörténik.

Egyszerűen jó volt összebújni, beletúrni James hajába, érezni az illatát, karommal átfonni nyakát, az arcát simogatni, megcsókolni…jó volt érezni az ő csókját, simogatását a bőrömön, halk, kedves suttogását a fülemben, közben pedig nem arra gondoltam, hogy ez talán egy szeretkezés előjátéka, hanem egyszerűen élveztem, hogy itt vagyunk, ketten, halkan beszélgetünk, nevetünk, csókolózunk, megérintjük egymást…

Nem tudom, mikor aludtam el, de mikor reggel felkeltem még mindig egymás karjaiban feküdtünk. Bár ezen az éjszakán sem lettem az övé, mégis boldogabb voltam, mint eddig bármely reggelen.