Tizenegyedik fejezet - Botladozások

Tizenegyedik fejezet

Botladozások

- Hú! – kiáltottam fel meglepetten, mikor beléptünk az ajtón.

- Mi az? – kérdezte James, miközben ő is szétnézett, hogy vajon mit láthattam, ami ilyen hatással volt rám.

- Jaj, nem, semmi… - hebegtem zavartan. – Csak…csak ez nagyon…IKEA… - vakargattam a fejem búbját. – Az hittem, hogy egy kicsit…antikabb lesz. – magyaráztam.

- Ja, értem. – bólintott mosolyogva. – Julie jobban szerette a modern dolgokat, inkább az ő ízlése szerint lett berendezve a lakás. Ő nem volt annyira oda a régi dolgokért. Az egyetlen régimódi dolog, amit megtűrt a közelében, az én voltam. – nevetett, de kiéreztem hangjából a szomorúságot.

- Azért nagyon jól néz ki. – mondtam, bár őszintén szólva mindig idegenkedtem az ilyen rideg stílusú lakásoktól. Nem tartottam őket otthonosnak, kicsiny albérletem is tele volt inkább kevésbé összeillő, ám mégis takaros, meleg színekkel teli bútorokkal, falai is levendula színűek voltak, nem pedig fehérek, mint ennek a szobának. Bár meleg volt, valahogy mégis fázni kezdtem.

- Örülök, hogy tetszik. – mondta James, reméltem, hogy nem érezte a hangomon, hogy igazából pont az ellenkezőjét érzem annak, amit mondtam. – Tisztába teszem Jimmyt, mindjárt jövök!

- Segíthetek én is? – kaptam az alkalmon. – Vagy legalább nézhetem? Fogalmam sincs, hogy kell csinálni az ilyesmit. – vallottam be.

- Persze. De nem vállalok felelősséget azért, amit a pelusban találunk. – nevetett, majd a pelenkázó-asztalhoz lépett és lefektette rá a kicsit, aki izegve-mozogva, kezeivel kalimpálva adta tudtunkra, hogy igazából jobb dolga is lenne…

- Jól van Jimmy, csak néhány perc és már készen is leszünk…tiszta pelusban te is jobban fogod érezni magadat. – mondta neki James, miközben csillogtak a szemei. A gyomromban pillangók repkedtek, ahogy az arcát néztem. Lassan lehámozta a kicsiről a pelenkát, én pedig hirtelen megértettem, miért is nem csináltam soha ilyet. Miután túltettem magamat a nem kívánt vizuális- és szaghatásokon, apró ráadásként még Jimmy pőresége is zavarba hozott. Arcom elé tettem a kezemet, miközben zavartan nevetgéltem. James szintén nevetve nézett rám, biztos voltam benne, hogy nem akarja elhinni, amit művelek.

- Elnézést…elnézést… - ismételgettem, miközben a kínos nevetéstől a könnyeimet törölgettem. – Ha már egy ilyen apró kis pasi meztelensége is zavarba hoz, akkor valami nagy baj lehet velem. – James továbbra is jót szórakozott rajtam. Próbáltam önuralmat erőltetni magamra, ami néhány másodperc múlva sikerült is.

Törlőkendő, krém, hintőpor és már fel is került a tiszta pelenka, Jimmy pedig a járókába.

- Köszönöm a segítséget! – mosolygott rám James, majd megcsókolta az arcomat.

- Na jól van, azért nem kell ironizálni… - játszottam a sértettet. – Legközelebb már normális leszek… - ígértem. – Legalábbis magamhoz képest. – tettem még hozzá a félreértések elkerülése végett.

- Igen, azt gondoltam. – felelte, majd maga után húzott. Végig mutatta a lakást, ami egy nagy nappaliból, két szobából, egy fürdőszobából és egy konyhából állt, majd visszatértünk a nappaliba. – Hozok valamit inni, addig…addig nézz körül nyugodtan. – mondta, majd eltűnt a konyha felé. Néhány másodpercig idétlenül, egyik lábamról a másikra álldogáltam, körbe nézegettem, majd valami megragadta a figyelmemet.

Az egyik polcra két kép volt kirakva, amelyek azonnal oda vonzották a tekintetemet. Közelebb léptem, majd lehajoltam, hogy jobban is megnézhessem őket. Az egyik egy közös kép volt Jamesről és Julie-ról. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ő az. Viszont Jamest alig ismertem fel. Arca borotvált volt és kicsit teltebb, haja pedig lényegesen rövidebb.  Annyira más volt így. Roppant vonzó, de nagyon más…Mind a ketten mosolyogtak a képen, James Julie mögött állt és hátulról ölelte át a lány gömbölyödő pocakját. Szinte érezhető és tapintható volt a boldogság, ami a képből áradt. Egy nagyot nyeltem.

A másik kép kicsit régebbi volt, egy modell alkatú, sportos, hosszú, szőke hajú lány volt rajta, csinos, nyári ruhában, formás testével nagyszerűen mutatott benne. Sikkesen pózolt, arcán gyönyörű mosoly…Nagyon jól tudtam, hogy kit látok a képen. És tökéletes volt. Szemem egy pillanatra végig siklott saját, molett testemen, a keret üvegjében láttam visszatükröződni saját arcomat. Egy jeges kéz ereszkedett le a gyomromba.

- Ne… - hallottam James szelíd hangját a szoba ajtajából.

- Ne haragudj, nem nyúltam hozzá, csak megnéztem. – álltam fel ijedten, majd hátráltam egy lépést. Ő nem szólt egy szót sem, csak közelebb jött, majd amikor már ott állt előttem, finoman megfogta a kezemet. Éreztem, milyen kétségbeesetten nézek rá, féltem, hogy valami rosszat tettem. Ő egy pillanatra Julie képére nézett, majd újra rám.

- Nem akarom, hogy hozzá hasonlítsd magadat. – mondta halkan, majd még közelebb lépett. – Nem azért, mert nem vagy olyan szép, vagy olyan különleges. Hanem azért, mert egyszerűen más vagy. És nem is akarom, hogy olyan legyél, mint ő. – suttogta, én pedig éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Csak bólintani tudtam, mert a könnyek összeszorították a torkomat.

James megsimogatta az arcomat, majd finoman megcsókolt.

Lassan tíz perce ültünk a kanapén, én pedig nem tudtam, hogy milyen témát is dobhatnék fel. Nem igazán volt még gyakorlatom ebben az egész párkapcsolat dologban. Zavarban voltam azért, mert itt voltunk, abban a lakásban, ahol boldogan élt Julie-val, azért, mert a szomszéd szobában ott volt Jimmy és mert még nem találtam a saját helyemet ezen az egészen belül.

- Ma kaptam Glendától egy külön munkát. Csak én egyedül csinálom. Ez az első ilyen, mióta a céghez jöttem. – meséltem, mivel jobb nem jutott az eszembe.

- Gratulálok! – mondta James, én pedig az ujjaimmal babráltam. – És pontosan mit kell csinálnod?

- Az üzletfeleinkről és ügyfeleinkről kell egy listát csinálnom bizonyos szempontok szerint. Elég nagy meló, de örülök, hogy rám bízta. Mert szerintem ez azt jelenti, hogy megbízik bennem és a munkámban. – néztem rá.

- Így igaz. – mosolygott. – Glenda csak megbízható emberre bízna ilyen munkát. Még fél éve sem vagy ott, de már ilyen feladatot osztott rád…légy rá büszke! Mondta, kezébe fogta az enyémet.

- Hát, ha látta volna, mit össze bénázok egy egyszerű pelenka csere alkalmával, lehet, hogy mégsem osztotta volna rám ezt a bonyolult feladatot… - húztam el a szájamat. James szája ismét mosolyra húzódott.

- Mondtam már, hogy te mindig megnevettetsz? – kérdezte, kedvesen, én valahogy mégis csalódott voltam. Egy pillanatra szemem Julie képére rebbent. „Neki biztosan nem azzal udvarolt, hogy azt mondogatta, milyen vicces…” – szaladt át az agyamon, majd pillantásom megállapodott valamin, ami felkeltette a figyelmemet. Kihúztam a kezemet James kezéből, felálltam a kanapéról és oda sétáltam, majd letérdeltem a földre.

- Ez a lemez-gyűjteményed? – kérdeztem rá a nyilvánvaló tényre. Furcsa volt egy ilyen modern lakásba a sok régi lemez.

- Igen. – válaszolta, majd mellém térdelt, miközben átkarolta a derekamat. – Büszke vagyok rájuk. Mindegyik ritkaság.

- Igen, gondolom. – bólintottam. – Megnézhetem őket? – kérdeztem.

- Persze! – nevetett. – Azért nem múzeumban vagy. – elmosolyodtam, de nem néztem rá. Óvatosan elkezdtem lapozgatni a lemezeket, amelyek előadóinak egy jó részét nem ismertem, vagy esetleg az aktuális dal nem volt ismerős. Aztán hirtelen megláttam valamit, amitől nagyot dobbant a szívem.

- Istenem, imádom ezt a dalt! – vettem ki a sorból Jo Stafford – You belong to me című dalát tartalmazó lemezt. A CD és az MP3 korában élőként még soha nem láttam ezt a dalt eredetiben, lemezen és most teljesen el voltam varázsolva. Magával ragadott a régi idők szele. – Ezt a zenét is szereted? Azt hittem, hogy inkább a húszas évek a te világod! De ez az ötvenes évekből való. – lelkendeztem. – Annyira gyönyörű! – Szemem a gyűjtemény mellett álló régi lejátszóra tévedt. – Meghallgathatjuk? – néztem csillogó szemmel Jamesre, akinek arcán szomorú mosoly jelent meg.

- Ez a dal Julie kedvence volt. Nagyon szerette. Ez volt a…

- Akkor én már nem szerethetem, igaz? – a szavak úgy törtek elő belőlem, mint kitörni készülő vulkánból a láva. Néhány másodpercig haragot éreztem, keserűséget, mintha a nő, akit James még most is szeret, visszanyúlna a síron túlról, hogy minden próbálkozásomat megakadályozza arra, hogy közelebb kerülhessek Jameshez. Aztán lassan elült a harag és rájöttem, hogy milyen tapintatlan módon viselkedtem, milyen durva dolgot mondtam. Éreztem, hogy arcom lángban ég. Már lassan egy perce bámultam meredt szemekkel a lemezt, mire meg tudtam szólalni.

- Ne haragudj. – mondtam halkan. – Én most…én most inkább elmegyek. – tettem vissza a helyére a lemezt, majd elkezdtem feltápászkodni, de James keze visszatartott.

- Ne menj el, kérlek. – mondta halkan, majd közelebb hajolt hozzám. – TE ne haragudj rám. – Én megráztam a fejemet, majd megfogtam a kezét, amely az arcomon pihent.

- Úgy érzem, hogy mindig csak rosszat teszek, bármit is csinálok. Semmi sem jó…nem találom a helyemet. – mondtam kétségbeesetten, miközben éreztem, hogy szemembe könnyek gyűlnek.

- Jaj, Audrey… - ölelt át James, miközben még mindig a földön térdeltünk. – Tudom, hogy milyen nehéz ez neked. – suttogta a fülembe, majd hátra húzódott és a szemembe nézett. – Tudom…tudom hogy biztosan nem arra vágysz, hogy azt mondjam neked, te mindig megnevettetsz. De hidd el, hogy most nincs ennél nagyobb bók, amit mondhatnék. – homlokát az enyémnek döntötte. – Az elmúlt egy évben csak Jimmy tudott mosolyt csalni az arcomra. De még így is maga alá temetett a bánat és a gyász minden egyes pillanatban. Azt hittem, hogy megőrülök. – sóhajtott nagyot. – De amióta ismerlek…amióta ismerlek, újra megtanultam nevetni. Most is, hogy itt vagy… - egy nagyot nyelt – fogalmad sincs, hogy milyen jó. Újra melegség költözött a falak közé. Pusztán csak azért, mert itt vagy és nevetsz…mert együtt nevetünk. – mondta, én pedig próbáltam feldolgozni a hallottakat. Éreztem, hogy megnyugszik a szívem.

- Értem. Szóval nem vagyok szép, de elég jól bohóckodom. – mondtam tettetett rosszallással. – Azt hiszem James, udvarlás terén még fejlődnöd kell egy csöppet. – dorgáltam meg játékosan, mire ő elmosolyodott.

- Nagyon fogok igyekezni. – mosolygott, majd megcsókolt. – Várj, azt hiszem, már tudom is, hogy mit hallgassunk! – gyorsan kikereste a lemezt, majd elindította a lejátszót. Ismerős zene töltötte meg a levegőt.

- Ez az a dal, amit az Aranykorban hallgattunk, ugye? – kérdeztem boldogan.

- Igen. – bólintott. – Ez a mi dalunk. – suttogta, majd újra megcsókolt. Még mindig nem jutottunk el addig, hogy felálljunk, egymással szemben térdeltünk a földön, miközben ő átkarolta a derekamat, lágyan ringatóztunk a zene ritmusára, miközben ajkunk egyre közelebb került egymáshoz. Finoman csókolt meg, mégis annyi érzéssel, amely majdnem szétrepesztette a mellkasomat. Egész életemben arra vágytam, hogy megtudjam, milyen érzés egy olyan ember csókját ízlelni, akit szeretek és kívánok. De most, hogy átélhettem Jamesszel, már tudtam, hogy soha még csak a közelében sem voltam annak, hogy felfoghassam milyen felemelő, magával ragadó és kiteljesítő ez az érzés. Édes, apró csókok sorozata következett, közben keze finoman simogatta az arcomat, míg a másik a hátamat simogatta. Én átfontam karjaimat vállai fölött, a hajába túrtam, majd egyik kezemmel végig simítottam az arcán, finom szakállán. Mikor ajkaink szétváltak, éreztem, hogy szemem elfátyolosodik.

- Naaa, ilyen rosszul azért nem csókolok. – nevetett, miközben az arcomat simogatta.

- Hé, ne vedd el a kenyeremet! Csak én vicceskedhetek! – pirítottam rá, miközben könnyeimet törölgettem.

- Mi a baj? – kérdezte mély, andalító hangján.

- Semmi. – ráztam meg a fejemet. – Csak én még soha…nekem még ilyen soha nem volt. Soha nem éreztem ilyet. – képtelen voltam a szemébe nézni. – Érezni a csókodat…az érintésedet… - megráztam a fejemet és egy nagyot nyeltem. – Te vagy az első… - hajtottam le pirulva a fejemet.

- Roppant megtisztelő az elsőnek lenni. – suttogta James halkan, mire én fancsali képet vágtam. – Mi az, valami rosszat mondtam? – kérdezte.

- Hát…jobb lett volna azt hallani, hogy „Roppant megtisztelő az elsőnek és egyben az utolsónak lenni.” – próbáltam utánozni mély hangját. – De nem akarok telhetetlen lenni.

- Jaj, hogy te milyen bolond vagy! – ölelt át nevetve. Én is átöleltem, forró arcomat az övének szorítottam, szakállának édes szúrását a bőrömön éreztem. Becsuktam a szememet és csak élveztem a pillanatot. Élveztem kezének simogató érintését a hátamon, ajkának forró leheletét a fülemen, hangjának megnyugtató csengését…és az érzést, hogy végre tartozom valakihez…valakihez, akit szeretek.

Egy nagyot sóhajtottam, majd kinyitottam a szememet…a polcon álló fényképről pedig Julie mosolygó arca nézett vissza rám.