Ötvennyolcadik
fejezet
Bezsongva
James
végre újra otthon volt, velünk, mi pedig kezdtünk megnyugodni. Újra teljes volt
a család, ismét boldogság költözött a falak közé. Ám valami mégis megváltozott.
Tudtam, valahogy mindketten úgy éreztük, mintha ismét, a nulláról indulna a kapcsolatunk.
Egy másik James tért haza, és egy másik Audrey várta otthon. Kissé
tudathasadásos állapot volt ez, a két gyerekünkkel és az együtt töltött évekkel
a hátunk mögött. Mégis valami végtelenül jó, és bizsergető. Egyik részről visszatértünk
a régi kerékvágásba, más részről viszont, mintha újra kezdtük volna megismerni
egymást. Egyikünk sem tudta, mi fog kisülni ebből az egészből, csak abban
voltunk biztosak, mindketten akarjuk, és mindketten olyan csodálatosan érezzük
magunkat a másikkal, mint még soha.
Ám
sajnos voltak olyan változások is, amelyeket tudtam, James nagyon nehezen fog
megemészteni, és Önmagát fogja vádolni.
-
Cumisüveg? – vonta össze James a szemöldökét, mikor leültem mellé Julie-val. Tisztában
voltam vele, hogy magát fogja hibáztatni, de nem titkolhattam el előle.
-
Igen. – bólintottam – Sajnos egy hete elapadt a tejem. Az orvos azt mondta,
hogy valószínűleg a stressz miatt. De azért bíztatott, hogy még újra indulhat.
– mosolyogtam rá, de zaklatott arcán láttam, hogy az orvos véleménye egyáltalán
nem nyugtatja meg.
-
A francba… - rázta meg a fejét. – Annyira sajnálom. – nézett rám, majd
megsimogatta Julie vörösesszőke tincseit. – Nagyon sajnálom királylány…
-
James, nincs semmi baj. Hála Istennek tartalékoltam néhány üvegnyit a
mélyhűtőben, szóval még legalább egy hétig ugyanúgy anyatejet fog inni. Addig
majd még próbálkozunk, hátha újra indul. De ha nem sikerült, akkor majd
tápszert kap. – James egy nagyot sóhajtott.
-
Az nem ugyanaz. Nagyon nem ugyanaz.
-
James, nagyon sok anyának nincs teje, így nagyon sok kisbaba nő fel tápszeren,
de ettől még ugyanolyan egészségesek, mint az anyatejen nevelkedett társaik.
Ráadásul Julie több hónapig kapott anyatejet. Megkapott tőlem mindent, amire
szüksége volt. Néhány hónap múlva úgyis elkezdődik a hozzátáplálás.
-
Igen, tudom… - sóhajtott ismét. – De ez a műanyag csomagolás korán sem annyira
gyönyörű és izgató, mint az előző… - durcáskodott.
-
Ó értem, tehát erről fúj a szél. – nevettem. – Nézd a jó oldalát, legalább egy
kicsivel kevésbé lesz elnyűtt az eredeti. – kacsintottam rá, majd miután Julie
befejezte az étkezést, a vállamra tettem, és a hátát simogattam. James néhány másodpercig
egy szót sem szólt, arca egyszerre volt feszült, tekintete pedig simogató.
-
Fogalmad sincs róla, hogy milyen gyönyörű vagy. – mondta. Meglepetten néztem
rá, mert arcán valami olyasmit láttam, amit talán még soha. – Kiteljesedtél az
anyaságban. Tudom, azt hiszed néha, hogy rossz anya vagy, de ez nem igaz.
Csodálatos vagy, ahogyan gondoskodsz a gyermekeinkről. Ahogyan magadhoz öleled
őket. Magabiztosság sugárzik belőled, és őszinte szeretet. Minden egyes
porcikád ezt sugározza magából. El sem tudod képzelni, milyen gyönyörű és
kívánatos anyuka vagy. De most már talán te is érzed. – simogatta meg tűzvörös
hajamat. – Megtaláltad Önmagadat. ahogyan én is. És annyira kívánlak, mint még
soha. – fejezte be, mire éreztem, hogy lángra gyúl az arcom. Nem szoktam hozzá
az ilyen vallomásokhoz. Hirtelen nem is tudtam, mit reagáljak rá. Más volt ez,
mint a szerelmes évődések a kórházban. – Az az igazság, hogy teljesen be vagyok
zsongva. Úgy érzem magamat, mint egy tini. – terelte kicsit oldottabb vizekre a
társalgást, mikor látta, mennyire zavarban vagyok. Arcán őszinte mosoly ült,
szemei csillogtak.
-
Igen. Én is úgy érzem magamat. – mosolyogtam vissza. – Már nagyon régen éreztem
így magamat. – vallottam be, miközben visszaemlékeztem kapcsolatunk hajnalára,
mikor úgy lelkesedtem Jamesért, mint egy kis bakfis. Úgy tűnt, mintha ezer éve
lett volna.
- Tudom. – vette kezébe az enyémet. – De most
mindent bepótolunk majd. – mondta, szavai pedig őszintén csengtek. Kezemet
ajkához vonta, ajkai pedig az ujjaimmal kezdtek játszani. Forróság futott végig
a testemben, Julie apró büfije pedig nagyon hangosnak tűnt a hirtelen beállt csendben. Mind a ketten
felnevettünk.
- Azt hiszem, valaki sikeresen megtörte a
pillanat varázsát. – pusziltam meg Julie édes kis arcát. – Na gyerünk,
lefekvés! – álltam fel az ágyról, majd lefektettem a kicsit. – Most pedig
csinálok a nagyfiúknak is enni. – léptem oda az ágyhoz, majd egy igen hosszú,
és izgató csókot váltottam Jamesszel. – Addig pihenj. – mondtam, majd kiléptem
az ajtón.
-
Milyen volt vele? – kérdeztem Jamest, miközben este, összebújva feküdtünk az
ágyban.
-
Mire gondolsz? – fordította felém a fejét.
-
Milyen volt a szex… Julieval? – kérdeztem óvatosan.
-
Jaj Audrey, most miért fontos ez? Ne foglalkozzunk tovább a múlttal. – simított
végig a haján.
-
Ne haragudj… én… én csak szeretném tudni. Mindig kíváncsi voltam rá. Ígérem,
nem leszek féltékeny, vagy ilyesmi. Tudom jól, hogy az ellentétei vagyunk
egymásnak. – James egy nagyot sóhajtott, majd becsukta a szemét. Éreztem, hogy
elzárkózik, én pedig magamban egy nagyot káromkodtam, hogy miért kellett most
felhoznom ezt a témát. Én magam sem tudtam igazán megmagyarázni, egyszerűen
valami a belsőmben tudni akarta a választ. James hallgatása már kezdett nagyon
kellemetlenné válni. Azt kívántam, bárcsak ne kezdtem volna bele. – Ne
haragudj, hogy megkérdeztem. Nem akartam újra a múltban vájkálni. – suttogtam
halkan, majd hozzá hajoltam, és egy csókot adtam az arcára, majd egy nagyot
sóhajtva próbáltam elaludni.
-
Vele… vele mindig nagyon… szenvedélyes volt. – hallottam hirtelen a hangját,
így felé fordultam. – Szinte mindig ő kezdeményezett, ami nagyon izgató volt.
Szerettem… szerettem közben hallani a hangját… érezni és látni, hogy jó neki.
Mindig magabiztos volt, és tudta, hogy mit akar. – fejezte be. Kezdtem őszintén
kételkedni benne, hogy hallani akartam ezt az egészet. Ismét úgy éreztem, hogy
összezsugorodok, mint egy lufi, amiből elszállt a levegő. Én nem voltam sem
magabiztos, sem pedig szenvedélyes. Kapcsolatunk elején a sok visszautasítás
után örökre kiveszett belőlem a kezdeményezésre való vágy és képesség. – Veled…
veled viszont nagyon meghitt. – szólalt meg ismét. – És még mielőtt ezt hinnéd,
a „meghitt” nálam az „unalmas” szinonimája, tudnod kell, hogy nem így van. –
fordította felém a fejét, mintha csak tudta volna, mire gondolok. – Nekem…
nekem nagyon sokat jelent, hogy én voltam neked az első. Lehet, hogy nem
hiszed, de tényleg így van. Tudni, hogy minden, amit a szeretkezéssel
kapcsolatban átéltél, amit megismertél, azt csak tőlem kaptad, egymástól
kaptuk, az… az felbecsülhetetlen érték. Viszont… mindig úgy érzem, hogy
visszafogod magadat. És nagyon jól tudom, hogy ez miattam van. Az én
hozzáállásomnak köszönhető. Tudom jól, hogy azóta nem kezdeményezel
szeretkezést, amióta folyamatosan csak visszautasításban volt részed… mert még
mindig attól rettegsz, hogy újra át kell élned. És tudom, hogy ezek a negatív
élmények a mai napig hatással vannak minden együttlétünkre. Ezt most nem azért
mondom el neked, mert azt szeretném, hogy megváltozz. Mert nem erről van szó. –
simogatta meg az arcomat. – Csak szeretném, ha tudnád, hogy tisztában vagyok a
hibáimmal… és azzal, hogy az én kezdeti viselkedésem indított el téged ezen az
úton a szexuális életünkben. Nem ismertél más utat, így azt követted, amit én
köveztem ki neked. Ezt nagyon sajnálom. Sajnálom, mert így nem lehettél
Önmagad. Az igazi Audrey az a lány volt, aki félelem és gátlások nélkül próbált
újra és újra elcsábítani. – éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Magát
okolta, mégis én éreztem úgy, hogy kudarcot vallottam. James minden szava olyan
igaz volt, hogy egyenesen a szívembe talált. Eddig még egyszer sem gondoltam
bele ebbe, de most kristálytisztán láttam magam előtt mindent. Már régen nem
voltam Önmagam. Kapcsolatunkban a súrlódások, az idomulások úgy lecsiszoltak,
átalakítottak, mint egy sebes folyó a köveket. Ez természetes dolog volt,
hiszen egy kapcsolatban az embernek mindig le kell adnia magából valamit. Egy
kapcsolatban a felek folyamatosan alakítják egymást. De ezek szerint vannak
olyan dolgok, amelyeket érdemes és szükséges újra megtalálni, olyan részek,
amelyek véletlenül, vagy gondatlanságból lettek lecsiszolva. Hirtelen annyi
gondolat cikázott a fejemben, mint már régóta nem.
–
Az elmúlt egy hétben kezdesz újra arra a lányra hasonlítani, akit megismertem.
Aki olyan… csábító volt, akinek mindig felcsillant a szeme, ha csak meglátott,
amikor hozzám ért. Fogalmad sincs róla, hogy milyen jó téged újra ilyennek
látnom. Talán sikerül jóvátennem mindent, amit ellened elkövettem. Talán újra
Önmagad leszel, és én is az a férfi lehetek melletted, akit kezdettől fogva
megérdemeltél.
Egyszerűen
képtelen voltam megszólalni. Sokszor azt gondoltam, hogy James egyáltalán nem
foglalkozik azzal, hogy mennyit változtam, és hogy mindez miért is történt.
Most viszont már tudtam, hogy mindvégig tisztán látta, hogy mivé váltam a
kapcsolatunkban, hogy mivé váltam általa… és most már láttam, hogy ez mennyire
bántotta. Bántotta, de a Julie iránt érzett szerelme miatt nem tudott ezen
változtatni.
-
Mi történt ott a kórházban? Mi történt a műtőasztalon? – kérdeztem hirtelen. –
Amióta felkeltél az altatásból, teljesen más ember vagy… az a James, akit
mindig is szerettem volna magamnak. - Néhány másodpercnyi csönd következett,
majd James egy óriásit sóhajtott.
-
Láttam Őt. – mondta ki fojtott hangon. – Találkoztam vele. – nézett rám, én
pedig felkönyököltem az ágyon.
-
És… és mondott neked valamit? – kérdeztem.
-
Igen. – bólintott. – Nagyon sok mindent mondott nekem. Segített megértenem…
mindent. És segített, hogy igazán megtaláljalak téged. – simogatta meg az
arcomat. Képtelen voltam bármit is mondani. Visszafeküdtem az ágyba, szorosan
Jameshez bújtam, majd életemben először őszintén hálás voltam Julienak.
Az
elkövetkezendő napokban nagyon sokat gondolkodtam. Gondolkodtam magamról, a
régi énemről, a kapcsolatunkról, és Jamesről. Minden amit mondott, igaz volt. Tudtam,
hogy őszintén magát hibáztatja amiatt, hogy a dolgok így alakultak, hogy
elvesztettem az igazi énemnek egy nagyon fontos részét. De azt is tisztán
láttam, hogy ő is teljesen megváltozott, olyan emberré vált, aki mellett a régi
Audrey feléledhetett hamvaiból, aki mellett igazi nő lehettem, akit nem
nyomaszt a múlt, a másik nő emléke. Már régen elfelejtettem azt az Audreyt,
akin minden pillanatban végig futott a forróság hulláma, mikor James közelében
volt, azt a lányt, aki szégyenérzet nélkül hámozta volna le a ruhát az imádott
férfiról, hogy utána a nappali kellős közepén tegye magáévá.
De
most itt volt az új James… az új élet. Bennem pedig őrült módon kezdett
dübörögni a vágy, hogy újra az az Audrey lehessek. Tudtam, éreztem, hogy meg
tudom újra találni magamban. James minden mosolya, érintése, csókja egyre
közelebb hozta hozzám. És tudtam, csak napok kérdése, hogy újra felszínre
bukkanjon.
-
Jó lesz így a párna? – kérdeztem Jamest, aki erre nagyot sóhajtott.
-
Úgy érzem magamat, mintha egy öregember lennék. Már teljesen jól vagyok, nem
kéne egész nap feküdnöm. – morgott.
James
szomorú arccal fordult el, majd szemével az ágynemű mintáját kezdte el
tanulmányozni. Az ajkamba harapva konstatáltam, hogy túl jól sikerült a blöff.
James nem volt hozzászokva, hogy kelletem magamat, nem volt köztünk szeretkezés
előtt soha évődés, ha nemet mondtam valamiért, akkor az tényleg „nem” volt.
Tudtam, hogy nagyon gyorsan meg kell mentenem a helyzetet, rá kell ébresztenem
Jamest, hogy nem csak a külsőmben változtam meg. Őszinte beszélgetésünk mintha
olyan láncokat tört volna fel rólam, amelyeket az évek során lassan béklyóba
vertek. Felszabadultnak éreztem magamat, játszani akartam, kelletni magamat, és
érezni, hogy mennyire kíván.
Alig
látható mozdulattal megszabadultam a bugyimtól, majd két ujjammal csúzlit
csináltam, és kilőttem, egyenesen felé. A fekete textil hiperűr sebességgel
landolt James arcán, aki meglepetten emelte fel az immár mellkasán pihenő
fehérneműt, majd értetlenül nézett rám, mikor meglátta, hogy mi is az.
-
Upsz… - mondtam csábítóan az éjjeliszekrénynek támaszkodva. James arca még egy
pillanatra zavart volt, majd csibészes mosoly terült szét az arcán.
Megkönnyebbültem, hogy végre veszi az adást. Lassan az orrához emelte a
bugyimat, majd magába itta az illatát, miközben tekintete végig az enyémbe
fúródott. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem, testem pedig már készen állt
az egyesülésre. James nem tett mást, csak játékosan megpaskolta ölében a
takarót, mire én mosolyomat elrejtve felé kúsztam az ágyon.
-
Biztosan jól vagy? – kérdeztem, mert még mindig aggódtam miatta. Ő nem
válaszolt, csak a takaró alá húzta az egyik kezemet. Arcom lángra gyúlt, szívem
pedig veszett iramban kezdett dobogni, miközben finom mozdulatokkal mozgattam
rajta a kezemet. Semmi kétség nem volt afelől, hogy mennyire kíván, mennyire
akar engem. Ajkai éhesen tapadtak az enyémekre, légzésén éreztem, hogy ő is
mennyire izgatott.
-
Remélem nem probléma, de most kénytelen leszel te végezni a dolog oroszlán
részét… - hangja rekedt volt, én pedig egy szégyenlős mosollyal nyugtáztam,
hogy értem a célzást.
-
Hát… nem vagyok a dolog mestere, úgyhogy nézd el nekem, ha ügyetlen leszek. –
suttogtam, majd lehúztam róla a takarót. Alatta olyan hízelgő látvány fogadott,
amely minden nőt hálával töltene el.
-
Ó, én biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel… - suttogta, miközben fölé
kerekedtem, és lábaim közé vettem a csípőjét. Finoman csókoltam, miközben
testünk lassan összeért. James keze a csípőmet simogatta, én pedig egyik
kezemmel a párnán támaszkodtam, a másikkal pedig benyúltam a ruhám alá, hogy
sikerüljön egymásra találnunk. Óvatosan ereszkedtem rá, mert féltem, hogy
szülés után a testem másképpen érzi majd őt, mint annak előtte. De nem kellett
félnem. Testem ugyanolyan nedves szerelemmel fogadta be, mint mindig. Csak
reménykedni tudtam, hogy az ő számára sem változott semmi, hogy az ő számára is
olyan örömteli ez, mint nekem.
-
Istenem, de hiányoztál… - suttogta ajkaim közé, miközben magához húzta a
csípőmet, hogy még mélyebben érezzen.
-
Az érzés kölcsönös… - suttogtam vissza, miközben kissé esetlenül mozgatni
kezdtem a csípőmet. Ez a póz valahogy kimaradt az eddigi repertoárból, főleg a
plusz kilók miatt, amelyek mindig is zavartak. Pironkodva próbáltam keresni az
összhangot, reméltem, a testem mielőbb megtalálja ezt az ősi ritmust, amely
mindkettőnkben benne lakozik. Közben kínosan figyeltem arra, nehogy James
sebére is ránehezedjek, soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha fájdalmat
okoznék neki. James érzékelte, a tanácstalanságomat és görcsösségemet, és mint
mindig, most is a segítségemre sietett. Óvatosan lehúzta hátamon a ruha
cipzárját, és lehámozta felsőtestemről a ruhát, hogy az a derekamon pihenjen.
Gyakorlott kézzel pattintotta szét a melltartó kapcsát, én viszont egy gyors
mozdulattal megakadályoztam, hogy az leessen rólam. Az anyaság talán itt
látszódott meg rajtam a legjobban, és bár James szinte az összes szoptatást
végig asszisztálta, ez most mégis más volt. Most mindketten más üzemmódban
működtünk, és nem voltam meggyőződve róla, hogy ebben az üzemmódban ugyanazt
tudom-e nyújtani, mint régen. James egy pillanatig sem foglalkozott
védekezésemmel, csókjával megnyugtatott, majd egy óvatos mozdulattal vette ki
kezemből a melltartót. Lassan egy hete volt annak, hogy Julie-t utoljára szoptatni
tudtam, de a mellem még mindig meggyötört volt, még én magam sem találtam benne
semmi vonzót. De James másképpen érezte. Ajkai leheletfinoman érintették a
bőrömet, nyelve olyan óvatosan cirógatta megkínzott bimbómat, hogy forró
remegés futott át rajtam, mely a mellemen keresztül a nőiességemet célozta meg.
Becsuktam a szememet, a testem pedig csupa érzéssé változott. Nem tudtam
meghatározni, hogy én találtam-e meg a ritmust, vagy a ritmus talált-e meg
engem. Csak azt tudtam, hogy végre igazán Önmagam vagyok, és James is valami
olyasmire talált rá, amit hosszú éveken keresztül eltemetett magában, amit
képtelen volt megosztani velem. Becsuktam a szememet, és egyszerűen csak a
vágyaimat és a szerelmemet követtem. Annyira csodálatos volt az érzés, hogy a
szemembe könnyek gyűltek. – Istenem… ez annyira… finom… - nyögtem James fülébe,
majd az ajkamba haraptam, James pedig mély hangú mosollyal nyugtázta
elégedettségemet.
-
Attól tartok, hogy túlságosan is finom… - suttogott vissza, ujja pedig
sürgetően kezdett rajtam kőrözni. Éreztem, hogy a hosszú hónapok
Önmegtartóztatása után mindkettőnken túlságosan felkavaró és édes az első
szeretkezés, a végkifejlet nem várat sokáig magára. Óriási hangorkánnal tört
elő belőlem a gyönyör, az igazi énem, aki felszabadultam adta és kapta a
szerelmet. Azt szerettem volna, hogy az egész világ hallja, hogy végre újra
teljes vagyok… újra Önmagam vagyok. James szorosan magához húzott, nem törődött
a hasán lévő sebbel, csak egyik kezével szorosan tartott, másik kezével pedig magához
húzta a fenekem, csípőjét pedig megemelte, hogy minél mélyebben jusson el a
beteljesüléshez. Én is hangosan felnyögtem, mikor mély elfúló hangjából tudtam,
ő is eljutott a csúcsra.
Hosszú
másodpercekig képtelen voltam megmozdulni, minden tagom remegett, James ujjai
pedig olyan édesen simogatták a hátamat, amitől még jobban elgyengültem. Aztán
eszembe jutott a sebe, aminek egészen biztosan nem tett jót a súlyom, úgyhogy
összeszedtem minden erőmet és mellé hengeredtem.
-
Jól vagy? Nem fáj? – kérdeztem még mindig lihegve, és végig simogattam a hasát
borító kötést. James arcán huncut vigyor terült szét, láttam rajta, hogy kutya
baja.
-
Azt hiszem, még soha életemben nem voltam ilyen jól. – csókolt meg, én pedig
boldogan sóhajtottam. – Hát… azt hiszem, most negatív csúcsot döntöttünk… -
mutatott még mindig vigyorogva az órára James, amely körülbelül öt perccel
mutatott csak többet, mint mikor szeretkezni kezdtünk. Hangosan felnevettem.
-
Az nem számít. – ráztam meg a fejemet. – Ez az öt perces menet volt életem
legcsodálatosabb szeretkezése veled. – vettem incselkedve a szájamba a
fülcimpáját, mire ő mély hangú morgással válaszolt.
-
Ami azt illeti, ha adsz tíz percet, akkor talán ismét módod lesz átélni egy
ilyen öt perces tömör gyönyört… - simogatta végig a testemet, amely minden
létező módon azt ordította, hogy „igeeeen,
akarom!!!” Az eszem viszont leintette.
-
Semmit sem szeretnék jobban, de most pihenned kell. Utána pedig megnézem a
sebedet, hogy minden rendben van-e. James nem válaszolt, csak csillogó szemmel
nézett rám, miközben ujjai a hátamat cirógatták.
-
Gyönyörű voltál, ahogyan elmentél… mint egy barbár Istennő… - túrt bele a
hajamba. – az arcod… és a hangod… - az ajkába harapott. Tudtam, hogy mire
gondol… még soha nem látott ilyennek. Mindig, amikor szeretkeztünk, valamiért úgy
éreztem, el kell rejtenem az igazi gyönyörömet… mintha tiszteletlenség lett
volna Julie-val szemben… néha pedig az volt a fejemben, hogy… hülyét csinálok
magamból, ha megmutatok minden, ami bennem van. Nem tudtam magamat úgy átadni a
szeretkezésnek és a gyönyörnek, hogy közben az járt a fejemben, hogy James nem
azt érzi a testében és a lelkében, mint amit én.
-
Hát… nem igazán volt más választásom. – mosolyogtam rá. – Valami olyasmit kaptam
tőled, amire csakis ez lehetett a válasz. – csókoltam meg.
-
Ó, asszony, csak gyógyuljak meg… - sóhajtott nagyot, miközben nem kellett a
takaró alá néznem, hogy tudjam, ismét készen állna nekem odaadni magát… úgy,
mint eddig még soha.
-
Miért, mi lesz akkor? – kérdeztem incselkedve. Ő magához húzott, mély hangján
pedig a fülembe suttogott. Lehunytam a szememet, és próbáltam nem magam elé
képzelni mindazt, amit hallottam… de egyszerűen lehetetlen volt.
…
a kezem pedig ismét a takaró alatt kötött ki.
